Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1923-07-15 / 28. szám

1923. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 111. oldal. VEGYESEK. — Személyi hír. Püspök úr az Egyetemes Református Könyvkiadóvállalat megalakítása érdeké­ben e hét folyamán Pápán és Budapesten tárgyalá­sokat folytatott a tiszáninneni és tiszántúli egyház­­kerület megbizottaival. — Gyászhír. Főiskolánknak hosszú időn át volt orvosa dr. Steiner József 86 éves korában el­hunyt. A boldogult nagy kötelességtudattal végezte teendőit. Áldott legyen emlékezete! — Kulturünnep Komáromban. Bensőséges, minden részletében megragadó ünnepe volt junius 17-én a komáromi ref. egyház újvárosi parochiális körének. Kulturünnepet ült az egyház, az egész város; az ünnep jelentősége nemcsak helyi volt, hanem — mint az ünnepségen jelen volt gróf Klebelsberg Kunó vall. és közokt. miniszter mondotta — országos jelen­tőségű is, mert szimbóluma annak, hogy ezt az or­szágot csak folytonos munkával, építkezéssel lehet talpraállítani. Csonka-Komárom az anyavárossal fé­nyes, modern iskoláit felépítette, azonban ezek mind odaát maradtak, a komáromujvárosi ref. elemi iskola egyáltalán nem felelt meg a kivánalmaknak. Azért az egyház közönsége végtelen akaraterővel, áldozatkész­séggel látott hozzá egy új három tantermes iskola felépítéséhez, s megértő jóakarattól támogatva oda jutott, hogy megtarthatta az iskola alapkövének ün­nepélyes letételét". Az ünnepély a ref. imaházban tar­tott istenitisztelettel kezdődött, melyen Győry Elemér, a csehek által kitiltott hetényi lelkész, akit főtiszt, és mélt. püspök úr megbízott a komáromujvárosi egyház szervezésével, prédikált. Az istenitisztelet után követ­kezett az alapkőletétel! ünnepély, mely a szakadó eső miatt nem a helyszínen, hanem az imaházban tarta­tott meg. A budapesti józsefvárosi vasutas zenekar által előadott „Erős várunk nekünk az Isten“ s a hely­beli ref. ifjúsági énekkar éneke (Hiszekegy) után Németh István püspök úr mondott megnyitót. Az ün­nepi beszédet Győry Elemér lelkész tartotta, az alap­követ Czeglédy Sándor esperes áldotta meg és Vá­­rady Lajos ószőnyi lelkész, hívei nevében, akik az iskolához szükséges téglát díjtalanul fuvarozták be, megkoszorúzta az alapkövet. Ebbe a keretbe gyönyö­rűen illeszkedtek be az iskolás gyermekek szavalatai — mindmegannyi aktuális darab (különösen kedves volt dr. Tóth Zsigmond költeménye: „Iskola-alapkő letételére“) — és énekszámai. Az ünnepélyt kalapács­ütések zárták be. Az első ütést gróf Klebelsberg Kunó miniszter, a másodikat Németh István püspök tette, az utolsót pedig Győry Elemér lelkész és Szenczi Mihály gondnok együttesen. Ez az ünnepély egy nagy munka bevezetése volt; immár az első alapkő le­tétetett. — Good James, theologiánk tb. tanára, Magyar­­országba érkezett, itteni tartózkodását pihenésre hasz­nálja fel, azonkívül részletesen tájékozódott a Duna­­melléki és a dunántúli egyházkerület belmissziói munkásságáról. Hazánkból Velencén keresztül Zürichbe utazik a Presbyter! Világszövetség Keleti Ágának gyű­lésére. — A Zürichi presbiteri világszövetségi gyűlésen a magyar ref. egyházat Dr. Ravasz László püspök, Boér Elek egyházkerületi főgondnok, Forgács Gyula, Victor János, Puby Endre, dr. Vass Vince képviselik. — Kettős mérték. Veszprém vármegye köz­­igazgatási bizottsága ülésén történt. Amikor a dákai ref. elemi iskola államsegélyének megvonásáról volt szó, a tanfelügyelő kijelentette, hogy „a róm. kath. vallású szülők vallásos érzését mélyen sértené gyer­mekeiknek a ref. iskolába való beiskolázása“. Ugyan­ekkor a legnagyobb határozottsággal szállott síkra a gyulafírátóti ref. vallású gyermekeknek a gyulafirátóti róm. kath. elemi iskolába való beutalása mellett, mondván, hogy ebből vallási sérelem egyáltalán nem származik. — A pápai ref. theologüs-konferenciával kapcsolatban hosszabb nyilatkozatot kaptunk Sulacsik Zoltán budapesti szeniortól, aki a konferencián jelen volt vidékiek nevében visszautasítja a Kálvinista Szemle f. évi 27. számában a konferenciáról közölt hat soros tudósítás tévedéseit. Mivel mi lapunkban részletes tudósítást közöltünk, amely hűen beszámolt a konferencia lefolyásáról és mivel a K. Sz. írója nyilvánvaló elfogultsággal kezelte a kérdést, az ügy felett napirendre térünk, felkérvén laptársunkat, hogy máskor megbízhatóbb tudósítót válasszon. — Egyházmegyei gyűlés. A tatai egyház­megye közgyűlését julius hó 17-én fogja megtartani. Julius 16-án 9 órakor egyházmegyei lelkészértekezlet, 17-én d. u. bírósági ülés lesz. — ,,A Soli Deo Gloria“ szövetség Gönczön, jun. 28-tól jul 1-ig tartotta meg évi konferenciáját több mint 60 résztvevővel. Vendége volt a konferen­ciának dr. Good James a pápai theologia akadémia tiszteletbeli tanára. Hálát adunk Istennek sok áldásáért és különösen azokért a mély indíttatásokért, melyekkel a résztvevőket elhalmozta. Különösen ki kell emelnünk az előadásokat, melyek a láthatatlan értékekről, biblia tanulmányozásról, vasárnapi iskoláról, a- kálvinizmus­­nak a modern világnézet fölött való diadaláról, a valóság gyakorlati következményeiről, a theologus ideálról, stb. szóltak. Nagy örömünkre szolgált, hogy a gönczi gyülekezet tagjait láttuk bibliát olvasni és házi istentiszteleteket tartani. A gyülekezet nagyon mélyen érdeklődött a konferencia iránt, presbitériuma végig hallgatta az előadások legnagyobb részét. Nagy erőket merítettünk abból, hogy megláttuk a Krisztus kegyelmének gazdagságát és munkáját ebben a gyü­lekezetben. L. F. — Zsinat. Amint értesülünk, elszakított felvidéki ref. testvéreink jun. 17-én s folytatólag tartották or­szágos zsinatukat Léván. A zsinat tárgya volt a magyarországi törvények átdolgozása a megváltozott viszonyok kényszerítő hatása alatt. A zsinat munká­jára még visszatérünk. HIVATALOS RÉSZ. Pályázat. A pápai református főgimnáziumnál megüresedett egy német-latin, illetőleg magyar-német s egy magyar­latin szakcsoportu rendes tanári állás. Javadalmazás: 2400 K törzsfizetés, mely 3200 K-ig emelkedhetik; 200 K ötödéves korpóílék ötször; a pápai állami tisztviselőkével egyenlő lakáspénz s a szokásos államsegélyek. A rendes tanári minőségben más inté­zetnél töltött évek korpótlék tekintetében teljesen be­­számítódnak. Székfoglaló-értekezés tartása kötelező.

Next

/
Oldalképek
Tartalom