Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1922-05-07 / 19. szám

76. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1922. fognak szervezni. Az első osztálynak választott tagjai lesznek „irók, tudósok és művészek“, ebből az osz­tályból fog kikerülni a Protestáns Szemle szerkesztő­sége, amelynek fejlesztésére a társaság különösen nagy gondot fog fordítani. Ugyancsak ez az osztály fog minél gyakrabban felolvasó üléseket rendezni. Az irodalmi, tudós és művész osztály tagjai autonom testületet alkotnának s tagjaikat önmaguk választanák meghatározott szám nélkül. A másik osztály adminisz­tratív jellegű lenne a társaság anyagi ügyeinek intézé­sére. Áz intéző bizottság különben is elhatározta, hogy terveinek megvalósítására anyagi erők szerzése céljá­ból nagyobb arányú mozgalmat indit, s a szükséges összeget nem annyira az elszegényedett középosztály adakozásából várná, mint inkább gazdag maecenáso­­kat szeretne találni. Ezeknek a terveknek és reformok­nak megvalósítása érdekében az irodalmi társaság közgyűlését valószínűleg junius hónap folyamán hívja össze az intéző bizottság. — A filozófiai rendszerek és a keresztyén vallás. Pauler Ákos budapesti egyetemi tanár szerint az összes maradandó nagy filozófiai rendszerek mind a spiritualizmus, illetőleg az ideálizmus jegyében születtek meg és így lényegileg összhangban vannak a keresztyén vallással. Kimutatta továbbá, hogy a materiálizmus nem alapvető filozófiai rendszer, hanem csak múló epizód és a nagy filozófiai rendszerek mind antimateriáíisztikusak. A filozófia a meg nem magyarázható érzéki valóságot kiegészíti a megoldást adó érzékfölötti valósággal, amelyet éppen úgy elfo­gad valóban létezőnek, mint a csillagász egyes rend­ellenességeket egy vagy több nem látható csillag létéből magyaráz ki. Minél jobban mélyül az emberi szellem s módszeresebbé, szabatosabbá válik a filo­zófia, annál jobban közeledik a keresztyén valláshoz. — A Debreezeni LeJkészi Tár áprilisi számában Révész Imre ismerteti Kuyper „A kálvinizmus lényege“ c. müvét, beszédeket Borsos József, Lábossá Lajos, Lukácsy Imre, Okos Gyula és Varga Jenő szerzőktől hoz az értékes füzet. — A „Herba“ cimü ipari, gyógy- és kertgaz­dasági növények termeztésével, gyűjtésével, feldolgo­zásával és értékesítésével foglalkozó szaklap áprilisi száma most jelent meg érdekes tartalommal. Á lap áprilisi számának főbb cikkei: dr. Magyary Kossá Gyulától: A hazai növények orvosi használata, dr. Varga Ferenctől: A kender termesztése, Csonka Ferenctöl: A paprikának különféle festékekkel történt hamisításának kimutatásáról, dr. Szabó Zoltántól: A növények haszna Szemere Lászlótól: Az ehető gombák gyűjtése, szárí­tása és értékesítéséről. — A kertgazdasági rovatban az összes tavasszal történendő munkálatokról kisebb-na­­gyobb cikket közöl. Érdeklődőknek mutatványszámot szívesen küld a „Herba“ kiadóhivatala, Budapest, VI., Izabella-utca 71. HIVATALOS RÉSZ. A dunántúli reiormátus egyházkerület püspökétől. 1405/1922. szám. Tekintetes Tanár és Tanító Úrak! A nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr 45792/1922. II. sz. a következő ren­deletét adta ki: A hazai tanárságnak és tanítóságnak. Hazánk különböző városaiban 55 anya- és cse­csemőgondozói intézet fejt ki nemes cél érdekében áldásos munkásságot. Az intézetek fenntartási költsé­geit ez évi június haváig az Amerikai Vöröskereszt fe­dezi, rövid idő múlva azonban ez a kötelesség a ma­gyar államra és társadalomra hárui. Ezeknek az intézeteknek további fennmaradását van hivatva az a tárgysorjáték elősegíteni, amelyet a m. kir. pénzügyminiszter úr engedélyével az Amerikai Vöröskereszt Akció magyarországi bizottsága, a Falu­szövetség és az Országos Stefániái Szövetség együttesen rendez. A sorsjáték vezetősége a 10 K-ba kerülő sors­jegyek terjesztésével nemcsak anyagi erejét óhajtja növelni, hanem a csinos kiállítású sorsjegyekkel egy­szersmind a közönség legÜélesebb rétegeinek érdek­lődését is igyekszik ráterelni vidéki kiállításainak látogatására, továbbá az anya- és csecsemővédelem jelentőségének és feladatainak felismerésére. Minthogy ennek az ügynek nemzetünk egész jövőjére kiható nagy fontosságát elsősorban az iskola tudja értékelni, az akció vezetősége céljának elérésére a hazai tanárságot és tanítóságot is igénybe óhajtja venni. Megengedem ezért, hogy a kérdéses sorsjegyek valamennyi rendelkezésem és vezetésem alatt álló s különböző fokozatú iskolában árusíttassanak. Hasonló intézkedések megtétele végett egyszersmind az egyházi főhatóságokat is megkerestem. Budapest, 1922. évi április hó 24-én. Vűss. Ezen rendeletre a tekintetes tanár és tanító úrak szives figyelmét azzal a kéréssel van szerencsém fel­hívhatni, hogy a tárgysorsjáték sikerét teljes buzgóság­­gal előmozdítani kegyeskedjenek. Balatonkenesén, 1922 május 1. Németh István ___________ püspök. 1406/1922. szám. Nagytiszteletii Lelkész Úr! A nagyméltóságu m. kir. vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter úr 47163/1922. II. sz. a. az Amerikai Vöröskereszt Anya- és Csecsemővédő akciója bizott­ságának kérésére elrendelte, hogy a különböző foko­zatú iskolákban folyó év május havában anya- és csecsemővédő ünnepek tartassanak. A bizottság gondoskodni óhajtván az ünnep műsoráról, előadásra alkalmas versekből, párbeszédek­ből, kisebb színművekből füzetet állított össze, ame­lyet a belépő díjul szolgáló levelezőlapokkal együtt küld meg az érdekelt iskoláknak; de egyúttal kifejezi azt az óhajtását, hogy ez ünnep vasárnapi nap legyen, amikor az ország minden templomában az anya- és csecsemővédelemről prédikálnának. Tekintettel az ügy szent és magasztos voltára, felkérem Nagytiszteletüségedet, mint iskolaszéki elnö­köt, aziránt leendő szives intézkedésre, hogy a bölcs vezetése alatti szt. gyülekezet elemi iskolájában a miniszter úr által elrendelt ünnep folyó évi május hó 21-én tartassák meg a bizottság óhajtásának lehető figyelembevételével. Kérésem ismétlése mellett őszinte tisztelettel maradiam Balatonkenesén, 1922 május 1. kész szolgája: Németh István püspök. Pápa, 1922. Főiskolai könyvnyomda.

Next

/
Oldalképek
Tartalom