Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-04-30 / 18. szám
70. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1922. Ezeknek tehát mindig újra kell születniük. Ha nem így volna, akkor könnyű volna keresztyénnek lenni. Akkor az ostoba vakhit és a bamba hiszékenység volna az ideál. Mi pedig olyan tant vallunk, amely megújulás folytán veszi fel az igazság megejtő varázsruháját. Mert „ez a tan a lélek, mely magát a testet áthatja, élénkké és elevenné teszi és végre azt eszközli, hogy ne legyen halott és haszontalan holttetem“. (Kálvin.) Könnyű értelmemen erőszakot venni és elhinni azt, amit sohase tapasztaltam meg, de nehéz tapasztalatok utján pozitív ismereteket szerezni. „Könnyű emlegetni hitet és bűnbánatot, de érezni és végrehajtani őket a legnehezebb doiog.“ (Kálvin.) Könnyű ráragasztani a hitvallások vignettáját az olajos korsóra, de ettől nem tisztul meg a romlásnak indult olaj. Könnyű beledobni is a dogmák poros lapjait az edénybe, de nehéz felírni ezeket az elveket saját éleményeink aranytollával életünknek a bünbocsánat áltai hófehérré vált lapjaira. Amattól csak kiszáradt az edény, ebben a pszichológiai folyamatban pedig aranytisztává válik a megromlott olaj is. Mi tehát a megújulás? „Nem tételes törvényektől várunk mi megújulást, hanem Istén Leikétől.“ Az nem megújulás, hogy törvénykönyvünkkel proklamáíjuk a Heidelbergi Kátét és a Helvét Hitvallást. Az sem, ha kijelentjük és §-ba vesszük, hogy a szentirás alapján állunk. Ezt is meg keli egyszer mondanunk. Meg kell mondanunk azért, hogy ellenőrizhessük magunkat. De én félek attól, hogy ezzel mindent elintézésnek vélünk. Félek attól, hogy kommunizált királyi öltözetben tetszelgünk magunknak, pedig a ruha alatt csak mi vagyunk — azok, akik voltunk. Félek, hogy az örökséget nem úgy veszszük át, ahogy fiákhoz illik; nem a szív hordozza az ősök áldását, hanem a testámentum sárga lapjai a láda fiában. Lesz nemesi levelünk, de vájjon nemesek leszünk-e? Ha ez volna az ára annak, hogy akarjunk nemesek lenni, akkor én még a nemesi levelet is eldobnám. Jobb szeretném, ha úgy tekintenénk ezekre az elvekre, mint amelyeket újra meg kell szereznünk, ki kell érdemelnünk, "ki keli izzadnunk, ki kell termelnünk magunkból. Csak azt akarom mondani: vigyázzunk! a tant ne tegyük vignettává és a liberális kálviniznjus helyére ne erőszakoljunk szimuláns kálvinizmust. A megújulás útja: kitermelni magunkból a keresztyén világnézetet. Az elvek álljanak előttünk, mutassák a célt, ahova el kell jutnunk. Iránytű és fegyelmező eszköz: ez a dogma. S ha kitermeltük magunkból, akkor életünk diadalmas világnézete: erő és hatalom. Ahol élményekből kitüzesedett elvek vannak, ott világnézet van és átélt eszmék kormányozzák a világot, mint Jézusnál, Pálnál, Augustinusnál és a reformátoroknál. Ahol az ő világnézetük iránytű és fék gyanánt szerepel, ott az evangéliumi egyházak fejlődő életével állnak szemben. Ahol az iránytű és fegyelmező eszköz vignettává lesz, ott lehet dogmatizmus, de keresztyén világnzet soha. Ahol még vignetta gyanánt se szerepel, ott szabadon csapong az élet erre-arra és a sötétség sokszor neveztetik világosságnak. Végül, ahol iránytű és fék nélkül tör az élet a kér. világnézet alapjául szolgáló lelkiállapot boidog bírása felé, ott lehetnek szép életek, nyugodt, derült názáreti napok, de világot átölelő diadalmas aktivitás, a galileai föld porát véres verejtékkel megöntöző megváltó munka nem származhatik. Ezek a típusok hova-tovább kiemelkedők lesznek a magyar kálvinizmusban is. Nekünk még csak gondolni se lehet, hogy melyiket válasszuk. Előttünk áll Isten országának világnézete az evangéliumban elevenen, tűzessen, életet formálóan. Előttünk áll ugyanennek tanszerű formulázása a Glória Dei mindent átfogó rendszerében Kálvinnál. Előttünk van darabokra szétszedve, téglákban, kövekben, a hitvallásokban. Megérintve a lángokban lobogó formának hevétől haladjunk feléje. Aki mindeneket megújít, az élő Krisztus, kész munkálni bennünk a megújulást. Egyenkint és összesen, külön-külön és kezetfogva csak ezen az úton iudulhatnak el. „Várunk azonban olyan törvényeket, amelyek Isten megújító munkájának ösvényt készítenek a kietlenben.“ Emberileg az egyházra vár a megújítás végrehajtása. Az egyház élethivatása ma egyenesen ez és semmi más. Világosan magunk elé tartott cél, öntudatos életprogramul, mely megadja értelmét minden munkának, minden funkciónak és a célnak megfelelő új szerveket teremt: ez hiánzyik egyházunk életéből. íme a programúi: megújulás. íme a cél: Isten ozszága. Adja a Mindenható, hogy ez meglássák új törvénykönyvünkön! Dr. Vass Vince. A pápai ref. egyházmegyei önk. lelkészértekezlet. F. évi április 26-án harmadik gyűlését tartotta a pápai ref. egyhm. önk. lelkészértekezlete. Sajnosán kellett tapasztalnunk, hogy mindössze csak nyolc lelkész jelent meg az egyhm. 27 lelkésze közül, pedig — azt hiszem — mindnyájunknak szüksége lenne az egymás hite által való épülésre. Bállá Dezső kupi lelkésztársunk áhítatot tartott a 2. Kor. 4: 8—8 alapján, melyben vallásunk magvainak a magunk gyarlóságának érzetét és Isten tölünk független abszolút Ur voltának hitét vallotta. Bármely nehéz körülmények közt élünk is, meg kell tanulnunk remélni a Pál apostol leikével, amely a felolvasott versekben oly pregnáns kifejezést nyert.
