Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1922-04-02 / 14. szám

1922. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 55. oldal. jelenti“. Ez pedig — a lélek uralma — „uralmat jelent a test, az anyag, a körülmények és állati ere­detű szükségünk felett“. Az élet tudománya ! — tehát Nagytiszteletü Uram! Elgondolkodom, mi magyar reformátusok ezzel tápláljuk-e híveinket? E szellemes angol könyvnek van valami mondanivalója hozzánk I* Simulunk-e, aka-. runk-e némi részben idomulni a köröttünk nyüzsgő élethez, hogy átadhassuk neki a Jézustól öröklött élet tudományát ? Fordítunk-e gondot híveink jellem­képzésére, vagy legalább ifjainkéra ? Foglalkozunk-e velük, illetve előttük ilyen gyakorlati thémákkal, mint önuralom, a kisértés, a bűn kérdése, harc önmagunk­kal, tisztaság, igazmondás, őszinteség, becsület, gyer­meknevelés, házasélet stb. gyakorlatias szempontból, néhány bátor, igaz, őszinte szóval!! A keresztyénség absolut vallás, de meg kell találnunk a velejét, hogy megértsék az emberek és hogy megbecsüljék azt, hogy megkaphassák azt, ami után éppen éheznek és szomju­­hoznak. őszinte tisztelettel vagyok hive: Bartimeus. VEGYESEK. — Személyi hír. Püspök úr február 19-én szentelte fel a balatonfőkajári harangokat, március 5-én a mezőszentgyörgyieket, itt prédikált is, március"30-án Budapesten járt, hol Főgondnok úrral fontos meg­beszéléseket folytatott, április 2-án pedig a hídvégi ref. egyház harangjait fogja — D. v. — felszentelni. — A balatonkenesei egyházban a lefolyt télen élénk munka folyt. Hatszor volt vallásos estély, melyeken három alkalommal Püspök úr tartott beszédet. Volt szavalat és zeneszám is. A közönség állandóan nagy számmal látogatta az estélyeket, úgy, hogy a terembe sokan nem fértek be. Március 12-én volt ünnepélyes istentisztelet keretében az egyházi elöljárók felesketése, március 19-én pedig együtt tartották március 15. és Kossuth Lajos halála emlékünnepét. Az Igét mindkét alkalommal Püspök úr hirdette. — A harangár-betétekre nézve, melyek a Komáromi Takarékpénztárnál vannak elhelyezve, újab­ban azt az értesülést nyertük, hogy a betétek kifize­tését a csehek csak akkor engedik meg, amikor Magyarország és Csehország köztllétrejön a pénzügyi egyezmény. — Bethlen-ünnepély. A nagyenyedi ref. Bethlen­­kollégium fejedelmi alapításának 300-ik évfordulója alkalmából, 1922 április 8-án Kecskeméten a Protestáns Egyesület és a Református Kollégium támogatásával az Új-kollégium dísztermében Bethlen-ünnepély lesz, ezzel kapcsolatban a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban végzett diákok találkozót is tartanak. Az ünnepély előadója Barabás Samu kábái ref. lelkész, volt kolozs­vári esperes lesz, aki a Bethlen-kollégium múltja és jelene címen fogja előadását megtartani. — Lelkészbeiktatás. Március 19-én iktatták be hivatalába az új ászári ref. lelkészt, Tapsonyi Sándor volt győri hitoktató-lelkészt. A beiktatást Czeglédy Sándor, a tatai egyházmegye esperese, és az új lelkész győri lelkésztársa végezte. Az ünneplő közönség zsúfo­lásig megtöltötte a templomot, sőt igen sokan be sem fértek. Ott volt Kisbér és Ászár község lakossága fele­kezeti különbség nélkül és feszült figyelemmel hallgatta az iktatást végző esperes gyönyörű beszédét. Majd az új lelkész lépett a szószékre, aki Jer. I. 4—10. alapige nyomán fejtegette a XX. század lelkészének kötelességeit. Az ünnepély külső fényét nagyban emelte a 12 magyarruhás leány festői viselete, akik az új lelkész előtt haladtak a templomba. Az istenitisztelet végeztével különböző küldöttségek és a magánosok nagy tömegben üdvözölték az ifjú lelkészt, aki a leg­rettenetesebb időben, a háború utolsó évében és a sötét emlékű forradalmak alatt 15 hónapot töltött, mint segédlelkész, az ászári gyülekezetben. Az ünneplők között ott volt a győri ref. presbitérium 5-tagu kül­döttsége is, akik ily módon ,is kifejezésre juttatták szeretetükeí az új állomásra költözött lelkészük iránt. Délután 1 órakor az iskolában 150 terítékű közös ebéd volt, ahol meleg ünneplésben részesítették a megjelent vendégeket s az új lelkészt egyaránt. Pohár­köszöntőt mondottak: Szíjj Bálint, az igmándi kerület v. nemzetgyűlési képviselője, Horváth János ászári r. kath. lelkész, Nagy Győző győri presbiter, Zsemlye Gyula nagyigmándi rektor, volt ászári tanító s az új lelkész. Adja Isten, hogy az a szeretet, amely gyüle­kezetét és lelkészt egybekötött, soha el ne múljék. Legyen áldásos az új lelkész munkája hazánk feltámasz­tására, egyházunk felvirágoztatására. Tudósító. — A wittenbergi Luther-iinnepségek. A né­met evangélikus egyház Luther Wartburg várából visszatérését ünnepelte március 4—6-án. Sok külföldi jelent meg ez alkalomból az ünneplő Wittenbergben. Svéd-Norvégország, Amerika, Csehország, Svájc, Anglia, Hollandia elküldték képviselőiket, többnyire egy-egy püspökük személyében. Finn testvéreinket dr. Borga Gummerus püspök képviselte. Az ünnepély rendje: '■ március 4-én üdvözlő ünnep a vártemplomban és nép­kertben. Március 5-én ünnepi istentisztelet a városi templomban, ünnepi beszéd: dr. Borga Gummerus (Finnország), Liturgia: dr, Corda (Lipcse) főegyház­­tanácsnok, orgona: Kempft György (Berlin), énekkar Straube zeneigazgató vezetésével. — Ünnepavatás, vasárnap március 5-én, este a városi templomban, amikor az ünnepi avatóbeszédet D. dr. Ficker, hallei egyetemi professzor tartotta. Március -6-án reggeli kö­nyörgés a vártemplomban: dr. theol. Jörgensen Ko­­penhágából. 11 órakor a Luther-Társaság ünnepi ülése volt a Melanchton-gimnázium dísztermében. Megnyitó beszéd: D. v. Hegel elnöktől, ünnepi előadás D. dr. Holl berlini egyetemi tanártól: „Luther és a rajongók“ címen. Záróünnep március 6-án 12 órakor a városi templomban. Búcsú-beszédet tartott dr. Söderblom, a hírneves upsalai érsek. A hallei egyetem ifjúsága 12 zászlóval, ünnepi öltözetben vonúlt fel az ünnepélyre, képviselve voltak a többi német egyetemek is. A ven­dégsereg Luther lakóháza és emlékei megtekintése után szép emlékekkel eltelve oszlott el. — A balatonkövesd-csopak-paloznaki ref. egyház 3 harangot rendelt 316.800 K-ért. Az egyház fiatal kántortanítója az elmúlt ősszel énekkart alakított 46 taggal. Az énekkar néhányszor már nyilvánosan is szerepelt templomban, temetésen szép sikerrel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom