Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-03-19 / 12. szám
46. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1922. a lábukon állni, a kiszáradt anyák, akik elhozzák haldokló gyermekeiket s táplálékért könyörögnek, hogy szeretteik életét megmenthessék, de a férfiak is, akik hallgatagon és kétségbeesve várják a kérlelhetlen végzetet. Mindez csak egyetlen egy példa és pedig olyan kerületből, ahol a viszonyok még jobbak, mint a samarai kormányzóság más részein ; de a keleti Oroszország távoli vidékein is épp oly rossz a helyzet, vagy még rosszabb. Az amerikai segélyakció és a quekerek kiváló munkát végeznek. A svédek éppen most érkeztek meg s megkezdték a munkát. De az egész segélyakció csak a nyomor széléig ér el. A lakosság szenved és lemondóan hal. meg, várva a segítséget, mert nem tudja elhinni, hogy Európa testvérnépei cserben hagyják. Egész kerületek táplálására kell gabonának érkezni. Minden elmulasztott perc drága s százak pusztulását jelenti .. . Kell, hogy Európa népei és kormányai végre felébredjenek s az itt végbemenő szörnyűség tudatára ébredjenek. Az emberiesség nevében nem szabad tovább tűrni, hogy ez az állapot tovább tartson. Bár későn van, még lehet segíteni.“ Eddig Nansen. Sir Philip Gibbs angol újságíró ezt irja a Daily Chronicle cimü újságban: „Ezer meg ezer ember egy-egy darab agyagot nyel el, hogy, bár borzasztó belső kínok árán, jóllakottnak érezze magát. Jártam néhány parasztházban S nem találtam bennük más eleséget, mint egy maroknyi agyagot s egy kis tál porrátört almafalevelet, ami a lisztet helyettesítette.“ „ . . . Samarában, Saratoffban, Simoirskban és Kazánban, valamint száz más helyen a szülők elhagyják gyermekeiket, mert nem tudnak nekik enni adni Ufa kerületben 22.000 elhagyott gyermek van; Samarában 28.000, s a legtöbbet úgy szedték fel, hogy alig volt rajtuk valami rongy, s annyira eléhezettek voltak, mint a téli fagyott földre lehulló madarak.“ Ezekhez az adatokhoz még azt kell hozzátennünk, hogy a szovjetkormány a külföldről érkező pénzsegély egy részét külföldi világboldogító propagandájára használja fel, s akkor egy mélységesen szomorú adalékot jegyeztünk fel szerencsétlen korunk erkölcstörténetéhez. Dr. Trócsányi Dezső. Lelkészértekezlet Pápán. A pápai ref. egyházmegye február 20-án lelkészértekezletet tartott, melyen vendégül láthatta Laky Zsigmond amerikai, newbrunswicki ref. presbyteriánus magyar lelkészt és Forgács Gyula péczeli lelkészt. Az értekezlet a 70. dics. 1. versének eléneklésével vette kezdetét és Győry János elnök buzgó imájával. Majd bibliát magyarázott az elnök Ap. Csel. 287. v. alapján. Utána Kis József esperes üdvözölte az értekezlet vendégeit, akikkel való találkozásunk építő és lelki haszonnal járó lesz számunkra. Majd Vass Vince dr. theol. tanár indítványára az értekezlet üdvözletét küldi az amerikai magyar ref. és az am. presb. egyházaknak, valamint kinn élő magyar testvéreinknek. Ezután Laky Zsigmond newbrunswicki lelkész tartja meg előadását az amerikai egyházi élet fejlett és virágzó voltáról, melynek titkát abban találja, hogy az őskeresztyén gyülekezetek mintájára szervezkedtek és abban, hogy az evangélium határozott szellemének érvényesülésére mindent elkövetnek vezetői. A magyar egyházak is ez úton igyekeznek — kinn — haladni. Sok gondolatot ébresztő és találó példát, hasonlatot, illusztrációt hozott fel az amerikai egyházi életből véve argumentációja bizonyítására. Itthoni egyházi életünk főhibáját és benne a bajnak forrását abban látja, hogy a rendszer hibás: szerinte az önkéntes egyháztagságon alapuló rendszer itt is új, virágzó életet hozna magával, de kiváltképen az őskeresztyén gyülekezetek példájának követése és az evangéliumi szellem következetes megvalósítása. Előadását igaz örömmel hallgatta mindvégig a lelkészértekezlet és neki érte köszönetét nyilvánítja. Sajnos, az idő rövidsége miatt nem tért ki az értekezlet annak bővebb megvitatására. Utána Forgács Gyula péczeli lelkész állott fel szólásra és beszélt a magyar ref. egyház kebelében észlelhető ébredésről, melynek feltételeiképen felemlíti a lelkészértekezleten leendő rendszeres bibliatanulmányozást (kül. a kisebb csoportok értekezletén, melyek már rendszeresen összejönnek), a kolportőrrel vagy bárhogyan végbemenő iratterjesztést, a külföldi testvéreinkkel való érintkezés ápolását, mely mind nemzeti, mind egyházi szempontból nagy jelentőségű. Örömét fejezi ki afelett, hogy elmúlt az idő, amikor késhegyig menő harcot kell folytatniok a belmisszió vezetőinek igazukért, habár a harc sok ember életébe került is, a belmisszió fogalma nálunk tisztázódott, t. i.: a belmisszió az egyház, jobban mondva a hívek munkája az egyház építése céljából. Ma a belmissziót mindenki szükségesnek tartja. Az egyház mai romlásának egyik oka az, hogy nem vigyáztunk a kerítésekre, az ajtókra: így is mondhatnók a kényszertagság. Az ajtók: a születés, a konfirmáció és az áttérés. Ezek közül a két utóbbira nagy gond fordítandó. Nagy szükség van az egyházfegyelemre, enélkül egészséges egyházi élet nincs. Ez pedig azért csúszott ki egyházi életünkből, mert egyházunknak, vezetőinek nem szív, lélek, ember kellett, hanem pénz. Beszél még az önkéntes adakozás rendszeréről. Majd hangsúlyozza, hogy az is baj, hogy a lelkészeket híveink kath. szemmel és értelemben tekintik (hadd imádkozzék a pap, az ő dolga), valamint az is, hogy a lelkész nem lehet tisztán lelkész. Végül erőteljesen reámutat a gyülekezetek autonómiájára. Nagy baj az, hogy mi mindent felülről várunk, I holott törvénykönyvünk sok mindent: a gyülekezet ! lelki vezérletét is a presbitérium hatáskörébe utalja:
