Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-03-05 / 10. szám
1922. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 39. oldal. musban az ő intellekíuálizmusa, ami pedig erőssége és ezzel kapcsolatban gőgösnek, kegyetlennek, fanatikusnak, irgalmatlan képfalónak, szivet-lelket kiszárítónak, a művészet bármely ága iránti meleg vagy legcsekélyebb érdeklődés nélkülinek: antiliberálisnak, emberiségellenesnek, keresztyénellenesnek nevezték el őt, akiből, valamint theologiájából is hiányzik a szív. E vádakkal szemben Doumergue történeti érveket sorakoztat fel és megszólaltatja a hugenották történelmét. Három részben cáfolja meg e vádakat: 1. Kálvin és a zene, 2. Kálvin és a festészet, 3. Kálvin és a kálvinizmus érzésvilága viszonyában. Legelsőbben mentségeket hoz fel arra a lehetséges esetre gondolva, hogy a kálvinizmus és Kálvin azokkal szemben teljesen merev álláspontra helyezkedhettek volna és itt említi először is azt a tényt, hogy a kálvinizmus mártirvallás volt, másodszor pedig a művészetek jegyében folyt egyházi-vallási elfajulást követő visszahatás esetleg bekövetkezhető tényét. Az első viszonylatban (és ez a másodikra vonatkozólag is áll) eldönti a kérdést minden elfogulatlanul gondolkodó ember számára az egyetemes kegyelem tana, aminek adománya a zene és ének is s ezenkívül több idézetet ad Kálvin müveiből, amelyekben Kálvin nagyrabecsülően nyilatkozik a zenének és éneknek a szívre való hatásáról. De minden szónál ékesebben beszél a tett, tehát a történelem. Kálvin adta ki az első zsoltároskönyvet 1539-ben, melynek egyetlen ismeretes példánya a müncheni kir. könyvtárban van, melyben sokat maga fordított, a dallamokat pedig bizonyos strassburgi dallamokból vette. Az 1562-iki teljes zsoltáros az elsőből fejlődik ki lassan. Ez pedig ugyanabban az egy évben 25 kiadást ér, 4 év alatt 62 kiadás követi. A könyvészek 1400 kiadásról tudnak. És ezenkívül rendkívüli számban sokasodtak a fordítások. Ez a kálvinizmus szirénája. Elfogulatlan kath. irók szerint is e könyvvel, a zsoltárossal, kezdődik a kálvinizmus diadalútja. A kálvinisták ezzel nyerik meg csatáikat, hőseinek ezekben van vigasztalásuk egyik forrása, a mindennapi élet kenyere és itala ez számukra. A vértanuk megpróbáltatásaik minden stációján .találnak a zsoltárosban érzelmüknek s helyzetüknek megfelelőt s ezáltal erőt-vigasztalást. (A 68. zsoltár a kálvinista Marseillaise nevet nyerte,) — A második viszonylat dolgában rámutat arra a tényre, hogy a németalföldi festészeti iskola, Rembrandt művészete kálvinista művészet volt, ami a kálvinizmus szellemének határozott következménye, kifejezője. Hivatkozik itt a történelemre s aztán nagy esztétikai hozzáértéssel kimutatja, hogy a kálvinizmus, mint vallás és a Rembrandt művészete ugyanazt a szellemet leheli, azaz mind a kettő laikus, realista, individuálista és biblikus. Mivel pedig az individualizmus a főbotránykő az ellenség szemében, Doumergue erőteljesen hangsúlyozza, hogy a kálvinista individualizmus biblikus, azaz a felszabadítandó, illetve a felszabadított egyén nem a magáé, hanem Istené. Egy művészi képpel fejezi be e részletet, melynek éle azok ellen a modernek (de a reakciós vádlók ellen is) ellen irányul, akik az ember jogait Isten szuverénitásának elismerése nélkül akarják. — A harmadik viszonylatban Rálvin érzelmi világa felől lebbenti fel a fátylat, melynek következtében, mint a köd, szertefoszlik az a legenda, hogy Kálvin hideg, fagyos, érzéketlen, szívtelen, merő értelem lett volna. Életének több érdekes eseményének kapcsán rávilágít arra az erőszakkal félreismert, letagadott tényre, hogy Kálvinnak szivében, igenis, tág helye volt a humornak, az érzékeny ellágyulásnak, a mindenkire kiterjedő, gondoskodó szeretetnek, a mélységes alázatosságnak (mely magát és munkáját értéktelen semminek állította) és a sirásnak, melynek elméletét éppúgy kifejtette, mint az illendő és a szükséges humorét. Szivében helye volt a meghitt barátság érzelmeinek. Hanaui arcképe a megnyerő, a vonzó, az elbájoló férfi képe. S Kálvin csakugyan ilyen volt. Meglátogatására és hallgatására sokan tódulnak és sokan vágynak barátságára és sokan életük legszebb élményének tartják a vele való találkozást. Sokan így vannak vele még ma is. A kálvinizmus ma is terjed, hódít, megújhódik és hat: ennek alapja pedig az, hogy minden reformátor közt Kálvin a legegyetemesebben emberi. „Géniusza — renaissancenak és Franciaországnak ez a legnemesebb szülötte — emberi géniusz.“ S amint életében jelentős szerepe volt a szívnek és a szív legnemesebb érzelmeinek, azonképpen theologiájában is szerepe van a szívnek. Kálvin a szív ügyévé tette a vallást, a hitet, a protestantizmus alaki és tartalmi alapelvét. (Biblia tekintélyét, hit által való megigazulást.) — A végszó részben Kálvin ellenmondásának szentelődik, amely az élet szükségszerű ellenmondásának következménye és másrészt a Kálvin ellen felhozott vádakat Kálvin dicséretévé teszi: a vallást az értelem vallásává, arisztokratikussá és egyéni üggyé tette s Kálvin legnagyobb modern ellenségének, Kálvinra vonatkozó magasztalásával végzi, ki is (Brunetiére) Kálvint a pogányság és az erkölcstelenség legnagyobb modern legyőzőjének tünteti fel. De az utolsó szó mégis a megalázkodás szava kell, hogy legyen: „nem az a legfőbb, hogy büszkék legyünk egy ilyen kálvinizmusra, a legfőbb az, hogy méltók legyünk reá“. v E rövid kis könyv sok eredeti meglátást, gondolatot tartalmaz, s ennek a már említett Kuyperkönyvön kívül ott kellene lenni minden magyar kálvinista kezében, hogy megismerje a kálvinizmus hódító erejét s hatalmát a történelemben és ösztönzést nyerjen arra, hogy Kálvinnal együtt ő is felajánlja szivét Istennek ugyanazon világot meghódító és életet formáló erők befogadására. Fazekas Lajos, Előfizetési felhivás. Folyó évi március hó 10-re prédikációs-kötetet adunk ki, amely ünnepi prédikációsorozatot fog tartalmazni, még pedig: két virágvasárnapi, két nagypénteki, három húsvéti, két áldozócsütörtöki, három pünkösdi, eddig még sehol
