Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-12-03 / 49. szám
Harmincharmadik évfolyam. 49 szám. Pápa, 1922 deeember 3. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkeszti és kiútja a dunántúli református püspöki hivatal (Balatonkenese), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. S Megjelenik minden vasárnap. [=3 A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. [=3 A kálvinista theologia — élménytheologia. in. Hogyan áll elő az a bizonyság, ami nélkül a theologia nem épülhet fel? Az ember a maga képességeivel, akár értelmével, akár tapasztalataival nem szerezhet bizonyosságot Istenről. Istent mi nem tehetjük ismerési objektummá. Csak felfogó képességünk van, de ha Isten nem adja magát, ha objektumból nem lesz szubjektummá, ha nem lép bele életünk kereteibe, akkor vakok és némák maradunk vele szemben. Szükség van tehát kijelentésre, azaz arra, hogy Isten kilépve önmagából belépjen a mi szűk világunkba és adja magát nekünk. Hogy mi ez a kijelentés: az az isteni történet-e, melyben a tér és idő felett álló Isten beleönti magát a tér és idő kereteibe, mígnem teljesen adja magát a Jézus Krisztusban, vagy az a könyv-e, amely ezt a történetet, ezeket a tényeket magába zárja — e fölött szükségtelen vitatkoznunk. Tudjuk, hogy a dilemma elhibázott. A választás csak egyoldalú, elfogult s ennek következtében türelmetlen theologiát teremthet. Akik a kijelentést az u. n. üdvtényekre korlátozzák, vagy akik azt vallják, hogy Istennek nem volt más célja, minthogy egy csalhatatlan könyvet, az inlellektus előtt fényeskedő lámpást adjon az emberiségnek, egyformán téves úton járnak. Amazok metafizikai mithologiát szimatolnak, emezek meg olyan varázstudományt, amely, bármennyire kijelentett is, mégis felfogható az emberi értelemmel, mert hiszen megvilágítja azt ez a tan. Mi úgy találjuk, hogy egyik nézetnek sincs igaza, mert mindegyiknek van igaza. A kijelentés valóban tényekben történt, történeti eseményekben, amelyek között a legnagyobbak, a nap a csillagok között, a megváltó élete, halála és feltámadása. De hogy ez a történet eljusson hozzánk, szükség volt az Írásra. Azzal, hogy Isten Írást is adott, azt akarta mondani, hogy az ő kijelentésének minden időben teremtő jelenvalósággá kell válnia. Az irás által Isten kijelentésének tényei minden időben és minden ember előtt elérhetők. Az irás így maga is bele tartozik a kijelentés folyamatába. Ugyanaz a lélek működik benne, amely megjelent a tényekben. Az irás se akarhat tehát mást, mint amit Isten akar a maga kijelentésével. Nem természettudományt, nem filozófiát, nem tantételeket, nem mennyei térképet ad, hanem magát az élő Istent. Az irás, mint élő bizonyságtevés azt akarja, hogy a múltat, mint újra jelenvalót éljük át. Nem betűket, nem szavakat, nem tanokat ad nekünk spekulálásra, hanem életet és erőt az Istennel való közösségünk megvalósulására, vagy megerősítésére. Azt mondja meg nekünk, hogy az Isten közösséget keres velünk és munkálja ezt a közösséget. A biblia az örökkévaló Isten élő hozzánk közeledésének az eszköze. Nem a dogmatikának közvetlen forrása tehát, nem tankódex, nem bizonyítékok gyűjteménye tekintélyhit mellett, hanem a hitnek a forrása, az Istennel való élő személyes közösségnek, a benne való bizalomnak a felkeltője és élesztője. Ha a régiek nyelvén tannak nevezzük, ami benne van, akkor „ez a tan, a Lélek, mely magát a testet áthatja, élénkké és tevékennyé teszi és végre azt eszközli, hogy ne legyen halott és haszontalan holttetem.“ (Kálvin Op. 646.) Ámde maga a szentirás adhat-e nekünk bizonyosságot? Elénk állítja a múltat, meggyőz arról, hogy Isten közösséget keres velünk, de adhatja-e azt a bizonyosságot, hogy mi közösségben vagyunk ővele ? Ezen a ponton távolodunk el attól a száraz theologiától, amelynek legnagyobb hibája, hogy a levegőben röpköd s az irás és az emberi szív között nem keresi, nem ismeri azokat a psychologiai kapcsolódásokat, amelyek nélkül az irás külső, tőlünk idegen valami marad s legfeljebb dogmaforrás lehet az ész számára. Isten valami módon el akar jutni hozzánk s az Írást nem tanszerü tanulmány tárgyául adta az értelemnek, hanem építésül a mi lelkűnknek és médiuma az ő lelkének, hogy az eljuthasson hozzánk. Az irás nem a kép maga, hanem „prizma, melyen keresztül az isteni fénysugár számunkra látható színekben törik meg“. (Kuyper) „Ugyanis nem valami spekulativ tan adatott át nekünk Isten szájából, hanem amelyik a mi életünk folyását irányítja és minket formál az ő kedvében járásra.“ (Op. 3661.) Mi az a psychologiai kapocs, amelyre szükség van, hogy az irás hasznosítható legyen számunkra? Az irás maga külső valami, objektum. De Isten belsővé, szubjektummá akar válni bennünk. írás és ember között nagy ür tátong. Ha ez az ür megmarad, akkor egy pepecselő, felfelé bámészkodó, légvárépítő üres theologia állhat csak elő, melynek az élő hithez vajmi kevés köze van. Olyan theologia ez, mint amilyen háború a hadgyakorlat. Ezt valóban fenyegeti az antropocentrizmus veszedelme, mert bizonyossága nem
