Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-08-20 / 34. szám
Harmincharmadik évfolyam. 34. szám. Pápa, 1922 augusztus 20. DÜNANTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkeszti és kladla a dunántúli református püspöki hivatal (Balatonkenese), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. EES Megjelenik minden vasárnap. 1=1 A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők, s Közintézményeink sorsa. Bölcsnek, előrelátónak kell neveznünk a dunántúli ref. egyházkerület f. évi junius hó 7. napján tartott rendkívüli közgyűlésének 30. sz. alatti (3. pont) határozatát, amely „a kerületi és főiskolai dologi szükségletek és személyi kiadások fedezése és biztosítása végett egyházkerületi buzaadó“ behozatalát mondja ki. Bölcsnek és előrelátónak nevezzük, mert a mai állandó valuta-ingadozás mellett másképpen egyáltalán nem lehetne biztosítani egyházkerületünk és közintézményeink biztos anyagi fundamentumát és virágzását, egyébként állandó küzdelmet kellene folytatni a deficit-góliáttal, reménytelen harcban. Az állam is a búzavalutára épített adórendszerrel akarja megszilárdítani háztartása egyensúlyát. Csak örülnünk kell, hogy egyházkerületünk is közintézményeit anyagilag erre az egyetlen biztos fundamentumra kívánja helyezni — tanulva és okulva a múlt tapasztalatain. Teszi pedig ezt aránylag elég korán: még mielőtt tarthatatlanná válnék a helyzet. Bátor is ez a határozat, mert mint első hozza e határozatot egyházi téren, tehát úttörőként jelenik meg e határozattal. Nem dicsérni kívánom e határozatot. A bátor és bölcs tettnek nincs is szüksége erre, az magában hordja dicséretét és sikerülése, megvalósulása minden emberi segítség nélkül is elvégzi munkáját, esetleges ellene való mesterkedések dacára is. De rá kellett mutatni észszerüségére. De nem hiszem, hogy dunántúli református ember átal nem látná ennek szükségét és észszerüségét. Bármennyire hatalmába kerítette is a ma református emberét is a mammon „isteni“ szolgálata, ha megérti, miről van szó: lehetetlen, hogy e határozattal szemben önző, szűkmarkú, makacs maradjon. Mert miről van szó? Amint ugyanezen rendkívüli kerületi közgyűlésen mondotta dr. Balogh Jenő őnagyméltósága, nem kevesebbről van szó, mint hogy a magyar ref. egyház iskolái révén hozzájárulhat-e továbbra is a magyar kultúraművelődés építéséhez a maga sajátos talentumaival és színezetével — amely sajátos színezetű művelődés mindenkor egy jó derekas részét alkotta nemzeti művelődésünknek, csak meg kell tekintenünk e tétel bizonyítása végett nemzetünk históriás könyvét — vagy pedig véglegesen lemarad e terrénumról a maga sajátos nemzeti irányával, hogy még kevesebbet jelentsen, egyre kevesebbet az országban, míg végre minden szava és befolyása elvész. A „lenni vagy nem lenni“ kérdése ez. Erről van szó. Református és magyar érdek, a reformátusság és a magyarság forog kockán. Minden magyar református tudja, mit jelentettünk mi a múltban e nemzet kebelében és lelkét néha-néha büszkén dobogtatja meg a gondolat, hogy ő magyar reformátusnak született, sőt sokszor, a legtöbb esetben, csak ettől a régi dicsőséggel eltelt büszkeségből áll a református vallás egyházunk sok-sok tagjára nézve. Erre az öntudatra keli most hivatkozni. Sokat hallottuk az elmúlt esztendőkben azt a másik — nem tudom, tapasztalatra épített — véleményt, hogy a magyar református ember nem törődik vallásával, míg veszedelemben nincs az, de akkor aztán, ha az veszedelembe jut, menti a házát. Itt a veszedelem, A közintézményeink vannak veszedelemben. Segíteni rajtuk csak a régi kipróbált módon lehet: híveink áldozatkészsége útján. Lehetnek-e azok némák, siketek és szűkmarkúak ma?! Még egy pár ellenvetéssel is le kell számolnunk! Gondolkodó magyar ember eldöntheti magában is e kérdést, hogy koldus, összetörött, önmagával egyébként is meghasonlott országunktól várhatunk-e ma tekintélyes, a célt, a szükségletet kielégítő segítséget, akár az 1848. XX. t.-c. alapján is! A külföldi segélyek hullámának a jó része már megérkezett hozzánk, csak elenyészően csekély az, ami ezután fog jönni. Még utolsó ellenvetés: sok amúgy is a terhe nagyobbrészt földmives (kisbirtokos) és zsellér híveinknek és most egy újabb teher szakad nyakunkba. Sok helyen még a lelkész fizetése körül is bajok vannak és most egy újabb
