Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1922-01-22 / 4. szám

14. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1922. összeütközésbe kerül, azonnal aláaknázza maga­­magát és a saját vesztére tör. Csupán akkor erős a jog, az emberek lelkiismeretében is, ha az, bárcsak a maga területén belül és a maga mértéke szerint, az erkölcsi törvény meg­védésének és betöltetésének a szolgálatába szegődik. A jog és az erkölcs között meglévő ez a benső rokonság és megegyezés azonban nem zárja ki kettőjük különálló voltát és különböző­ségét. Mert hiszen a jog megáll az emberi magaviselet és cselekedet külső formáinál és nem törődik azoknak belső érzületével és in­dító okaival. De az erkölcsiséggel egészen máskép áll a dolog. Mihelyest ennek a terére rálépünk, feltárul előttünk a kedély szentélye. Mert az erkölcsi törvény — mellőzve most még, hogy mi is az tulajdonképpen és mi annak az eredete — mindenek meggyőződése szerint nemcsak azt követeli meg, hogy a külső cselekvés, hanem azt is, hogy a szívnek a belső érzülete is összhangban legyen vele. Nem elégszik meg a szemmellátható cseleke­dettel, hanem az indító okokra is figyelemmel van; szabályozza az embernek egész életét külsőleg és belsőleg, teste és lelke, agya, szive és keze szerint is. Ezzel függ össze még egy másik különbség is. Éppen mert a jog be­éri a külső cselekedettel is, éppen azért kény­szert is alkalmazhat. A jog kényszer nélkül is jog, a kényszer tehát nem lényeges ismertető jele neki. De a jog fenntartása valamely bűnös társadalomban szükségessé teszi a kényszert; ilyenkor a kényszer a jogtól elválaszthatatlan. De az erkölcs természeténél fogva minden kényszert egyszersmindenkorra kizár, mert az megegyezést, teljes egyetértést kíván nemcsak a kéztől, hanem a szívtől is, azzal a törvénnyel, amely ezen a téren érvényes. És a szív fölött egyetlen teremtménynek sincs hatalma. Senki­­sem lesz kényszerítve — jóvá. A kényszer, itt alkalmazva ép’ az ellenkezőjét hozza létre annak, amit megvalósítani akarna, csak vona­kodást és ellenszegülést kelt. Az erkölcs a belső és lelki szabadság birodalma. Kivonat a harmadik budapesti országos református zsinat XIV. ülése jegyzőkönyvéből. (1921 szept. 28.) 175. szám. Az egyházalkotmányügyi és adóügyi bizottságok 1921 szeptember 27-én tartott együttes ülésükből a következő határozati javaslatot terjesztik elő: „Az országos zsinat, áthatva a bel hivatalnoki díjlevél-ügyek sürgős rendezésének szükségétől, újólag felhívja az egyházkerületek figyelmét 145/1920. sz. határozatára s utasítja az egyházkerületeket, hogy a díjlevél-ügyeknek lehetőleg békés megegyezés útján kellő időben, vagyis a viszonyok elfajulása s az egy­házak és javadalmasok közötti összhang felbomlása előtt való rendezését külön egyházkerületi bizottságok kiküldése által mindazon egyházközségekben vegyék foganatba, melyekben a javadalmak kiszolgáltatása körül az egyházmegyei hatóságok által el nem hárít­ható bajok vagy zavarok mutatkoznak. Meggyőződvén arról, hogy a díjlevelek kérdé­sében hozott 145. számú zsinati határozat a kérdés­nek közmegnyugvásra szolgáló megoldását nem hozta meg, mivel az idézett zsinati határozatban lefektetett, de csak általánosságban érintett elvek a gyakorlatban, közelebbi útmutatás hiányában, nem érvényesültek, az országos zsinat a díjlevél-ügyek rendezésére a jelenlegi rendkívüli viszony között átmeneti hatállyal a követ­kező kötelező szabályokat lépteti életbe: h Az egyházközség és a belhivatalnokok közötti jogviszony alapja az egyházi felsőbb hatóságok által jóváhagyott díjlevél. 2. Az adócsökkentési segély igénybevételekor kötött időleges egyességek hatályban levőknek nem tekinthetők, hanem ha azóta új díjlevél ki nem adatott, az adócsökkentési segély igénybevételekor érvényben volt díjlevél van jelenleg is érvényben. 3. Az egyházközség a díjlevélszerü javadalmat csonkítatlanul köteles kiszolgáltatni, ha azonban e kötelezettségének teljesítése bebizonyíthatóan anyagi romlását okozná, kérheti az egyházi közigazgatási bí­róságtól kötelezettségének mérséklését. 4. Ha a díjlevélszerü javadalom a belhivatalnok állásszerü, tisztes megélhetését nem biztosítja, joga van a belhivatalnoknak az egyházi közigazgatási bíró­ságtól díjlevélszerü javadalmának az állásszerü tisztes megélhetés mértékéig leendő felemelését kérni. 5. Az egyházmegyei elnökségnek jogában van a 3. és 4. pontban körülirt eset fennforgása esetén a vi­tás kérdést panasz hiányában is hivatalból terjeszteni az egyházi közigazgatási bíróság elé, mely esetben a panaszos jogkörében az egyházmegyei ügyész jár el. A határozati javaslat tárgyalása rendén a) György Endre zsinati tag a következő pótlást javasolja: „A jelen határozat alapján meghozott megállapí­tások csak egy évre érvényesek.“ b) Kiss Ferenc zs. t. a következő javaslatot teszi: „A javaslat nyomassák- s osztassák ki a zsinati tagok között, egyben utasíttassék a javaslat a törvény­kezési bizottsághoz, mely a következő ülésre jelentsen.“ c) Benedek Sándor zsinati tag a következő pót­lást javasolja: „Utasítja a zsinat az adóügyi bizottságot, hogy a vagyonadó fizetésének kérdésével foglalkozzék s terjesszen a zsinat elé javaslatot.“ d) Sipos József zsinati tag a következő módosí­tást javasolja:

Next

/
Oldalképek
Tartalom