Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-07-23 / 30. szám
120. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1922. —t Az angolszász népek kath. lakosságának szaporodásával dicsekszenek a katholikusok. Ámde a statisztika ennek éppen az ellenkezőjét hirdeti. Ebből azt látjuk, hogy Angolországban 1879-ben 34 millió lakos közül 6 millió volt katholikus, ellenben ma az Egyesült-Királyság 42,940.000 lakosa közül a katholikusok száma csak 5,625.000, vagyis veszteségűk 375.000 lélek, holott számuknak, ha a lakosság számával arányosan szaporodtak volna, 7,700.000-nek kellene lennie. Amerikában ugyanígy áll a dolog. Az utóbbi tiz év alatt a katholikusok szaporodása 1,531.000, vagyis 10,8% volt, mig ezzel szemben a protestánsok szaporodási aránya ugyanezen idő alatt 24' 1%. A protestantizmus világhelyzete fölött tehát nincs okunk aggodalmaskodni. — Szerkesztőváltozá s. Egy emberöltőt is meghaladó, immár 74-ik évfolyamában levő „Gazdasági Lapok“ irányítását a földmívelésügyi minisztérium engedélyével mint főszerkesztő Beke László m. kir. gazdasági tanár vette át. A lap sem személyi, sem pártpolitikával nem foglalkozik, hanem kizárólag az ország legkiválóbb elméleti és gyakorlati szakembereinek közleményeivel tanítja a magyar gazdaközönséget. A szerkesztőség és kiadóhivatal helyisége Budapesten VIII., József-utca 15. szám alatt van. — Ingyen hirdet minden előfizető a „Magyarság" könyvvásár-rovatában. Ha könyvet olcsón akar venni vagy jó áron értékesíteni, feltétlenül olvassa a „Magyarság“ könyvvásár-rovatát. Előfizetőknek számtalan kedvezményt nyújt a kiadóhivatal, ahol a lap megrendelhető. Budapest, VII, Miksa-utca 8. HIVATALOS RÉSZ. Pályázat tanári állásokra. A dunántúli ref. egyházkerület pápai főgimnáziumánál az 1922—23. tanévben betöltendő lesz két rendes s egy helyettes tanári állás. A két rendes tanári állásra latin-görög és mennyiségtan-természettan szakcsoportu tanárok pályázhatnak. Az állások javadalma: a) Törzsfizetés 2400 K, melyet az állam megfelelően kiegészít; b) Lakáspénz a fizetési osztálynak megfelelően 1505 — 3010 K; c) Korpótlék, melynek számításánál a más intézetnél r. tanári minőségben töltött szolgálati évek teljesen tekintetbe jönnek, öt évenként 200 K ötször; d) Családi pótlék, háborús, drágasági stb. segély, mint az államnál. Az állásra megválasztott r. tanár jogos és kötelezett tagja az orsz. tanári nyugdíjintézetnek. A helyettes tanári állásra magyar-latin szakcsoportu tanárok és tanárjelöltek pályázhatnak. Az állás évi javadalmazása 2400 K, a szokásos háborús, drágasági stb. segély. A kötelező heti órák száma mindenik állásnál 20. Azok a református, illetőleg ág. hitv. ev. vallásu tanárok és tanárjelöltek, akik az állások valamelyikét el akarják nyerni, kellően (születési-, érettségi-, hadkötelezetts.égi-, orvosi bizonyítvánnyal s képesítettségüket igazoló okirattal) fölszerelt sár. tanári állásnál az egyházkerületi közgyűléshez, a h. tanári állásnál pedig a főisk. igazgató-tanácshoz címzett folyamodásukat 1922, augusztus 15-ig küldjék be a ref. főgimnázium igazgatóságához Pápára. Pápa, 1922. évi julius hó 12-én. Németh István Dr. Balogh Jenő ref. püspök. egyházker. fögondnok. Pályázat. A somogyudvarhelyi ref. iskolaszék pályázatot hirdet a kántortanitói állomásra. Javadalmazás: Lakás kerttel, kilenc hold szántóföld egy tagban. A földek adóját a haszonélvező fizeti. Hat öl tűzifa. Stóla. Államsegély. Pályázatokat julius 28-ig tanügyi elnökséghez Hetes (Somogymegye) kell küldeni. Köteles a kántori teendőket végezni és a megjelölt három osztályt tanítani, a lelkészt akadályoztatása esetén helyettesíteni. Az állás szeptember 1-re elfoglalandó. Az iskolaszék. Pályázat Dad (Komárom megye) egyház orgonista-kántortanitói állásra. Javadalom: pénz: 210 K; búza: 21 hektoliter 89 liter, fele tiszta, fele kétszeres; föld: 22 37 magyar hold ; tűzifa: 4 öl cserhasáb hazaszállítva ; természetbeni lakás; kert: 675 □-öl. Stóla az egyházkerület megállapítása szerint. Kötelességek: III—VI. osztály és az ismétiő-iskola tanítása s általában hitoktatás, egyházi ének tanítása, orgonista, kántori teendők mindenkori végzése és az énekkar vezetése. Pályázhatnak : zeneértö okleveles ref. férfitanítók. Pályázati határidő: 1922 augusztus 6. Pályázati okmányok: keresztlevél, oklevél, szolgálati bizonyítványok, hatósági bizonyítvány a kommunizmus alatti viselkedésről. Pályázati "kérvények a dadi ref. lelkészt hivatalhoz küldendők. Próbaéneklés és orgonázásra 1922. évi augusztus 6-án pályázók saját költségükön jelenjenek meg. Dad vasútállomás. Az állomás 1922 szeptember 1-én elfoglalandó. Gyalókay Béla lelkész. Pályázat. A debreczeni. református államsegélyes polgári leányiskolánál egy újonnan szervezett tanári állásra — mely az igazgatósággal van összekötve — pályázat hirdettetik. Pályázhatnak református vallásu polgári iskolai vagy középiskolai oklevélíel biró, humánvagy reálszakos férfi- vagy nőtanárok. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak 1921. évi julius hó 12-én kelt 113111/1921. sz. leirata értelmében az állás csak menekült tanárral, illetőleg igazgatóval tölthető be és az igazgató elfoglaltsága az állami polgári iskolai igazgatókéhoz hasonlóan állapíttatik meg. Javadalmazás és lakbér szabályszerű. Költözködés szükségeit az igazgató-tanács utólag állapítja meg. Pályázati határidő 1922. évi augusztus hó 15. Az állás szeptember hó 1-én okvetlenül elfoglalandó. Bemutatkozás kívánatos. Szabályszerűen felszerelt kérvények a debreczeni református felső leánynevelő-intézet igazgató-tanácsához címezve, a református polgári leányiskola igazgatóságához adandók be. Debreczen, 1922 junius 28-án. Dr. Révész Imre Konrád Teréz az igazgató-tanács h. elnöke. igazgató. ,,Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország — mennyország.“ Pápa, 1922. Főiskolai könyvnyomda.