Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-07-02 / 27. szám
Harmincharmadik évfolyam. 27. szám Pápa, 1922 julius 2. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkeszti és kiadja a dunántúli református püspöki hivatal (Balatonkenese), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. E3 Megjelenik minden vasárnap. 1=3 A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők, jSJ Gondolatok vallásos nevelésünkről* Népiskolai vallástanításunk reformjára vonatkozó gondolataimat a D. P. L. XXXII-ik évfolyamának 34-ik számában már kifejtettem. Most tartozom egyházam iránt azzal a szent kötelességgel, hogy a vallástanítással szoros kapcsolatban szóljak —- ha csak igen röviden is — vallásos nevelésünkről. Sokat hallottuk már ellenfeleink részéről a kemény vádat, hogy a kálvinizmus a puszta értelem és az okoskodó ész korlátái között építi föl a maga tanait, hogy a kálvinizmus nem érinti a szivet, nem tud fakasztani kegyesebb, szentebb érzéseket, hogy Kálvin: „A vallásból egy olyan hatalmat csinált, amelynek hatása ezentúl az okos, vagy inkább az okoskodó emberekre korlátozódik . . tehát egy pusztán férfiaknak való vallást — egy olyan vallást, amely lényegileg, sőt majdnem kizárólag az értelem meghajlásában áll, bizonyos, csaknem mathematikailag bebizonyított igazságok előtt . . ., egy olyan vallást, amely a merő okoskodás szüleménye“. Ezen vádakkal szemben határozott nemet mondhatunk. Hogy Kálvin a vallást, a hitet, a protestantizmust alaki és tartalmi alapelvével a szív ügyévé is tette, azt az ő nyilatkozataiból látjuk legtisztábban: „Isten az ő szolgáitól legfőképpen szivüket kívánja“ — Írja Kálvin egyik helyen —, „a hit egyáltalán nem üres ismeret, mely az agyban szálldos, hanem a szívnek élénk felbuzdulását hozza magával“ — mondja egy másik helyen. Ha tehát a puritán kálvinizmusban is a vallás nem tan, nem bölcselet, nem ismerethalmaz tömege, hanem élet, melynek éltetője az Isten megismeréséhez vezető mélységes érzelem, melynek forrása a szív ; — akkor ezt a szivet kell lüktető mozgásba hozni s abban a kegyes, szent és imádságos érzéseket fölakasztani, kiszáradt medrébe a vallásos nevelés kipróbált eszközeivel üde, friss, eleven életet lehelni. Ezt a feladatot, ezt a nagyfontosságu pedagógiai munkát nem végezte s nem végzi a kálvinizmus olyan hatalmas felkészültséggel, mint a római egyház, ahol a nevelés minden elképzelhető eszközével, — iskolában, iskolán kívül, kórházakban, árva- és menházakban, internátusi intézményekben, számanélküli kongregációkban, különböző egyesületekben, társadalmi alaku* Felolvastatott a Kaposvárott tartott lelkészköri értekezleten. latokban hathatósan buzgólkodnak a vallásos érzelem fölfakasztásán és elmélyítésén. Vallásos nevelésünk lejtőre jutott, a pedagógia egyes ágai nagy lendülettel haladtak előre, a mi vallástanításunk és nevelésünk eszközei-módszerei pedig a reformáció századának pedagógiai eredményén élősködnek. Tudnunk kell tehát, hogy a lélek vallásos életének a megteremtéséhez két tényező szükséges, a tanítás és nevelés, egyik az ismeret, másik az érzelem országába vezet. Az ismeret országából át kell vezetni gyermekeink fogékony lelkét az érzelem országába, hogy ott egy egész életre szóló vallásos táplálékát megszerezze. Valljuk be őszintén, hogy eddig nagy részben csak hiányos ismeretközlő munkát végeztünk s amikor gyermekeink az iskolai kötelezettség megunt kényszerének békóiból megszabadultak, a kíméletlen élet fojtó levegőjében lassanlassan lesorvadtak egyházunk fájáról, mert a vallásos érzületnek néhány himpora a felületen maradt, a mélységbe általverni nem tudta magát és csakhamar kiszáradt a lélek vallásos éleiének minden forrása s ebben a kiszáradt forrásban kell keresnünk haldokló vergődésünknek egyedüli és legfőbb okát . . . Ha tehát a lélek vallásos életének a megteremtésében a vallásos nevelésnek döntő szerepe van, nagyfontosságu kérdés megállapítani azokat a pedagógiai tényezőket, melyek a vallásos nevelés szolgálatában állanak. Első és legfontosabb: a lélek vallásos öntevékenysége; második az önvizsgálatra való reávezetés ; harmadik, különösen gyermekeknél, a vallásos szemléltetés. — Református kultuszunkban a homiletikai elem igen sokszor passzív szerepre kényszeríti a lelket, amely a figyelem erejét elveszítve, aléltan, fáradtan csapong a világ őt érdeklő szférájában s önvizsgálatot nem tudván maga fölött tartani, az újjászületés folyama meg sem indulhatott. A liturgiális elem éneki része pedig, melyből sokszor elmarad a művészi szép, alig néhány percre köti le a lelket, amely e rövid idő alatt nem tud a dallam szárnyain az istenség világába beléolvadni, hiányozván legtöbb helyen a lelket mozgásba hozó zenének érzelemfakasztó ereje. A külső hatást, az érzéki kellemest nélkülöző kultuszhelyünk, valamint kultuszunk jelenlegi berendezése több érzelmi elemet kíván, ennek a hiányát a debreczeniek már igyekeztek is pótolni nemcsak a templomban, hanem az Urai és Révész által megindított belmisszió élénk s tevékeny munkájában is.
