Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-01-15 / 3. szám
1922. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. II. oldal. Dickinson jelentéséből. Lapunk múlt számában az Egyházak Békeszövetségéről írva, említettük, hogy a Szövetség egyik tiszteletbeli titkára délkeleteurópai útjáról nyomtatott jelentést tett közzé. E jelentés megérdemli, hogy néhány részletét alaposabban megismerhesse a magyar közönség is. Cseh-Szlovákiáról őszintén megírja, hogy ott nagy politikai nézeteltérések és küzdelmek vannak a csehek, németek és magyarok között. „A csehek, akik fölött eddig uralkődtak, most ők uralkodnak, azért nagy alkalmuk van, hogy vagy elnyomással véglegesen elidegenítsék a többi fajokat, vagy nemes bánásmóddal kibékítsék őket az új helyzettel,“ A fenti szövetség cseh-szlovák bizottságának gyűlésén történt, ahol Dickinsonnak beszélni kellett, hogy a titkár, mikor bemutatta Dickinsont, kérte, hogy angolul beszéljen, majd ő lefordítja cseh nyelvre. Erre a két jeieníevő német lelkész közül az egyik kijelentette, hogy mivel ő sem angolul, sem csehül nem ért, szeretné, ha a beszédet németre fordítanák. „A jelenlevők legtöbbje tudott németül beszélni, de senkisem ajánlotta fel segítségét és én láthattam, hogy a gyűlés szellemi levegőjét megzavarták.“ Beszéde végeztével újból baj volt a nyelvhasználat körül, mire az elnök közbelépett és németül beszélve, azt mondotta: ezt a szövetséget azért alapították, hogy előmozdítsák a barátságot a nemzetek között, de úgy látszik, nekünk jó lesz, ha azzal indulunk, hogy előmozdítjuk a barátságot egymás között. Ez az észrevétel aztán megváltoztatta a már-már kritikussá válni kezdő helyzetet. t A cseh-szlovák bizottság elnöke Jánoska, a szlovákiai lutheránus püspök, vele Pozsonyban találkozott. Magyarok nincsenek a bizottságban, úgy látszik, magyarokkal ez országban nem is tárgyalt, mert nem tesz róluk említést. A csehországi németek mellett pár meleg szót szól a jelentés. „Cseh-Szlovákiára . nézve lényeges, hogy módokat találjon, miként működhetnek közösen a különböző fajok.“ Magyarországon 1921 junius 25-től junius 29-ig tartózkodott, majd újból idejött julius 9-én és ittmaradt julius 16-ig. A magyar bizottság gyűlése junius 28-án volt, ezen Raffav püspök elnökölt és a következők voltak jelen: Darányi Ignác, György Endre, Bernáth István, Szabó Zsigmond (a ref. zsinat külügyi bizottságának titkára, a volt győri pap fia), B. Pap istván, br. Kaas Albert, id. Victor János, dr. Szabó Aladár, Boér Elek és a bizottság főtitkára: Takaró Géza. Dickinson elmondja, hogy magyarországi látogatása alatt találkozott az egyházak vezetőivel és több kiváló államférfival, akiktől sokat hallott a szomszédos államokba keblezett magyar kisebbségek szenvedéseiről. Mindezekről ő beszélt a csehekkel, románokkal és j jugoszlávokkal is, akik természetesen másként festették j le előtte a helyzetet, a két fél előadásának összevetéséből azután Dickinson arra a következtetésre jutott, hogy mind a három országban, amelyhez a békeszerződések magyar ajkú lakosságot csatoltak, a magyar lakossággal rosszindulatulag, némely esetben igazságtalanul, sőt még kegyetlenül is bántak és némileg bánnak még ma is. Szerinte, ha ezen valami változás nem történik, az illető nemzet össze fog zúzódni. Dickinson mint orvosszert azt ajánlja, hogy a Világszövetség magyar bizottsága lépjen érintkezésbe a szomszédállamok hasonló bizottságaival és beszélje meg velük őszintén és barátságosan a kisebbségek panaszait, mert ha a politikusok kezében hagyjuk a dolgokat, akkor szerinte az állapotok rosszról még rosszabbra fordulnak. Érdekesek azok a beszélgetések, melyeket Dickinson Budapesten római katholikus egyházi dignitariusokkal folytatott. Találkozott Prohászka püspökkel is, aki kijelentette előtte, hogy neki a Világszövetség céljai igen rokonszenvesek. Dickinsonnak az volt a benyomása, hogy Prohászka hajlandó lesz a magyar bizottságban tagsági helyet elfogadni. Ez szerinte óriási értékű volna, mert a római katholikusoknak és a protestánsoknak ez a közös munkája Magyarországon más országokra nézve is igen jelentős esemény volna. Romániában két hetet töltött Dickinson, járt Bukarestben, Brassóban, Nagyszebenben és Kolozsvárt. A román bizottsággal nem érintkezhetett, mert az óriási hőség miatt mindenki vidékre menekült. Kolozsvárt négy napot töltött, két hosszú beszélgetést folytatott Nagy Károly püspökkel, akiről szintén azt reméli, hogy csatlakozni fog a Világszövetséghez. Kétszer tárgyait Ferenc József unitárius püspökkel is. Végkövetkeztetése romániai tapasztalatai alapján az, hogy a román nemzeti bizottság szép munkát végezhetne, ha a különböző felekezeteket összehozná a közös munkára. A bizottság választmányának einöke Miron Christa metropolita, aki reméli, hogy a faji különbségek okozta nehézségek lassanként enyhülni fognak. Jugoszláviában külön tárgyalt a bizottságnak az orthodox egyházhoz tartozó tagjaival és külön a protestáns tagokkal. Ezen jelen voltak Schuhmacher zimonyi, Schneider belgrádi, Veres szerémi, Keck cservenkai, Korbay becmeni lelkészek. A két óráig tartó gyűlésen a nevezettek részletesén elsorolták szenvedett sérelmeiket. Dickinson reméli, hogy legközelebb az orthodox és a protestáns bizottsági tagok már együtt tárgyalhatnak. Az orthodoxok gyűlésén az üszkübi metropolita kijelentette, hogy az 6 egyházuk mindig jó viszonyban volt a többi egyházakkal és örömmel közremunkál a jogos panaszok orvoslására. Dickinson benyomása az itteni állapotokról is az, hogy bizony a kisebbségek sok sérelmet és elnyomást szenvednek. „Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarorszag — mennyország.'“