Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-01-01 / 1. szám
2. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1922. a karácsony az utolsó a megpróbáltatások rettenetes kálvária járásában, hozzon reánk, siró-bánatos magyarokra boldog új-esztendőt, a feltámadásnak dicső esztendejét. Lelkemben ezek a gondolatok élnek, ezek a vágyódások erősödnek és hiszem is, hogy a jóságos Isten nem engedi megcsufolni mélységes hitemet. Ebben a tudatban lévén, nem tudok lemondani a viszontlátás és viszonttalálkozás édes örömeiről. Hiszem, hogy az én jó istenem megengedi érnem közelesen azt a napot, midőn a boldog viszontlátás örömei után megkezdhetjük újból építő munkánkat és helyrehozhatjuk az elmulasztottakat. E hitem törhetetlen és nem aiapnélkül való, éppen azért is, mély fájdalommal érintett a barsi ref. egyházmegye nt. Esperesének e hó 10-én kelt, hozzám intézett levele, melyben közli velem az egyházmegyének a lévai ref. lelkészi állás betöltésére vonatkozó határozatát. „A lévai ref. egyház presbitériumának határozata és kérése alapján — Írja a nt. Esperes úr — meghozta az egyházmegye a határozatát, hogy lelkészi állását december 31-ig elfoglalni méltóztassék, ellenkező esetben az állás megüresedettnek fog tekintetni és betöltése iránta szükséges intézkedések megtétetni.“ Rendkívül fájó és bántó rám nézve a vett határozat. Fájó és bántó elsősorban és kétszeresen azért, hogy ez a határozathozatal az egyház presbitériumának kezdeményezésére történt. Annak a presbitériumnak kezdeményezésére, mellyel én 18 évig teijes egyetértésben együtt dolgoztam, melyhez a szeretetnek, a hűségnek erős szálai fűznek még ma is! Most ezeket az összekötő szálakat szét akarják erőszakkal tépni, akaratom ellenére, meggondolatlanul, törvényes jogalap és jogcím nélkül, a kétes és nemzetellenes idegen hatalom fegyverére támaszkodva, nem gondolva a cselekedetnek veszedelmes, nagyon is kényes következményeivel. Kérdem: tud-e a lévai gyülekezet az egyház presbitériumának ismertetett felterjesztéséről; belegyezésével történt-e a felterjesztés az egyházmegyéhez, hogy a lelkészi állás betö’tése iránt haladéktalanul megtétessék a lépés?! Ha igen, számot vetett-e a gyülekezet a lépés nagy és veszedelmes következményeivel? Számot vetett-e azzal, hogy a lévai ref. egyház lelkésze nem saját önszántából hagyta el a gyülekezetei, szakította meg az összekötő kapcsot, hanem hazafias magatartása miatt, az idegen hatalom életére törő fegyvere elöl volt kénytelen elmenekülni ? ! Tudja-e a gyülekezet, hogy elfogató parancs adatott ki a lévai református lelkész ellen, amely még ma is fennáll, életére törő leselkedéssel. — Tudja-e azt a gyülekezet, hogy a lévai református lelkész családját az idegen hatalom védtelenségében üldözte, majd végzéssel saját lakóhelyéből, Léva városából kiköltöztette. Tudja-e ezt a gyülekezet, mert a presbitérium és az egyházmegye már úgy látszik nem tudja, vagy ha tudta, elfelejtette, hogy a lelkészük életére törő leselkedés az idegen hatalom részéről ma is fokozott mértékben megvan, az elfogató parancs ma is érvényben van és a lelkész családját kitiltó barbár rendelet kezeim közt van?! Tudja-e azt az igen tisztelt gyülekezet, hogy ezen, a lelkész életére törő idegen beavatkozás, családját száműző végzés felfüggesztése iránt sem a presbitérium, sem az egyházmegye eredményes lépést nem tudott tenni, tehát — sajnos — a hazamenetel akadályai ma is fennforognak, elhárítva nem lettek?! Miképpen lehet tehát, ezeket tudva, olyan határozatot hozni, mint az egyházmegye tette?! Miképen lehet kívánni egy ilyen határozat hozatalát egy presbitériumnak akkor, mikor ennek a hazatérésnek megkísérlése egyenesen végzetes lenne az önök lelkészére?! Ez, szeretett gyülekezet, nem keresztyéni, nem humánus kivánság, határozat. Ez a határozat, a fennforgó akadályok, veszélyek mellett, halálát, pusztulását jelenti az önök lelkészének, családjának. Halálát, pusztulását a hazatérés megkísérlése esetén; halálát, pusztulását az ittmaradás mellett, mert állásától fosztatik meg a határozat értelmében. Én még sem tehetek eleget — nagy sajnálatomra bár — a nt. egyházmegye határozatának. Nem foglalom el állásomat december 31-én, mert nem foglalhatom el. Töltsék bár be meg nem üresedett állásomat jogtalanul, törvénytelenül, ez a betöltés csak addig lehet érvényben, mig a nt. egyházmegye az idegen hatalom fegyverére támaszkodik; de törvényes jogcímmel élek azonnal, mihelyt a nemzeti erő fellüktet szabadon Léva városában. Kijelentem azért határozottan és nyomatékosan: a lévai ref. lelkészi állásról le nem mondok, arra összes jogaimat fenntartom, s kijelentem — hazafiasán, egyházi törvényeink szellemében érző és gondolkodó egyházi és világi férfiainkkal történt megbeszéléseim alapján, hogy a barsi ref. egyházmegye határozata jogtalan, törvénytelen és csakis a cseh szuronyokra való támaszkodással hajtható végre. A lévai ref. egyház lelkészi állására parochiális és nemzeti jogaim vannak. Mindkettő módot fog nyújtani arra, mihelyt az Ur elhozza a szabadulás napjait, hogy vele éljek és ha akad, ki állásomba beülni merészkedik, azt nemzeti, parochiális jogaimmal állásomból azonnal kitudjam. A gyülekezettől távollétem nem önkényes; az akadályok hazamenetelem útjából és családom díjából elhárítva nincsenek; távollétem sem erkölcsi, se vallási, se anyagi hátránnyal a gyülekezetre nincsen. Hiszen megfelelő és lelkiismeretes helyettesem van, ki odaadó gondoskodással viseli szivén a gyülekezet erkölcsi, vallási és anyagi ügyeit, életét. Ha pedig meg nem felelő lenne a helyettes, módjában van a nt. esperes úrnak önöknek megfelelő embert küldeni. Nincs hátránnyal a gyülekezetre anyagi szempontból sem a lelkész távolléte. Két éve egy fillért se kértem, nem kaptam fizetésemből. Úgy tudom, a helyettes tartásra, nemhogy nem fizet rá, sőt. megtakarítást végez, mivel fizetésemnt nem adja ki egészben a helyettesnek. Mindezek súlyos okok és megérdemelnék a meghallgatást. Sajnálnám, ha eldugott fülekre és érzéketlen szivekre találnának. Ebből csakis a gyülekezetnek lenne a jövőben veszedelmes hátránya. ítéljenek tehát szeretett híveim bölcsen, keresztyéni türelemmel és hazafias bölcsességgel és cselekedjenek jóbelátásuk szerint . . . Midőn mindezeket becses tudomásokra hozom, egyúttal kifejezem azon óhajomat is, hogy jelen soraim olvastassanak fel a presbiteri és közgyűlésben is és erre hozott presbiteri, valamint közgyűlési határozatot méltóztassanak velem közölni. Az Isten áldó és megszentelő kegyelme és irgalma maradjon a gyülekezet minden egyes tagjával, ki tegy'e áldásossá, boldoggá a ránk jövő esztendőt, hozza meg a magyar feltámadás dicső esztendejét. —* Budapest, 1921. évi december hó 18-án. Lelkészi szeretettel Birtha József lévai ref. lelkész, magyar nemzetgyűlési képviselő és kormánybiztos.
