Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-06-12 / 24. szám
94. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1921. 2. Beveridge beszél. Tudatja velünk, hogy úgy ő, mint az egész nyugati reformátusság mélyen rokonszenvez Magyarországgal. Tudja, hogy szomorú a magyar ref. egyház helyzete; tudja, hogy l1/* millió lelket elveszítettünk az ország szétdarabolása által. A statisztikára figyelmet fordít. Skóciában érzik, de Angliában és Amerikában is terjed már a felfogás, hogy Magyarország földarabolása oly igazságtalan dolog, amely semmivel sem igazolható. A skót egyesült szabad egyház már eddig is megmutatta részvétét és segítő kezét. Ők teljesen rá vannak utalva híveik önkéntes adományaira, államra nem támaszkodnak. Mindig elég volt erejük az önfenntartásra, sőt volt feleslegük külföldi testvéreik segítésére. Ők azt tapasztalták, hogy amely egyház rábízza magát Jézus Krisztusra, s a Jézus Krisztus leikével telve levő híveire, az fenn tudja magát tartani és a külföldet is tudja segíteni. Akik az itt levők közül látták a skót egyház életét, azok bizonyságai ennek. A skót egyház előtt nagy jövendő áll. Skóciában két ref. egyház van: egyik a szabad-egyház, amelyben 1500 gyülekezet van, a másik az állam-egyház, valamivel több gyülekezettel. A két egyház között azonban 10—12 év óta tartanak az egyesülési tanácskozások. Megállapodásaik már a parlament előtt vannak. Nekik nincs szükségük arra, hogy ezért parlament elé menjenek, de a másik az állammal való összeköttetésénél fogva kötelezve van arra, hogy az állam beleegyezését megnyerje. Ha a dolgok úgy mennek, amint remélik, akkor 3000 gyülekezetből álló, állami beavatkozástól független egyház áll elő a szemünk előtt. Reméljük, hogy ez az egyház független, szabad-egyház lesz, tele Jézus Krisztus leikével és készen arra, hogy elvigyék azt az egész világhoz. Nem képes teljesen kifejezni azt a részvétet, amellyel irántunk vannak, de biztosít, hogy mindent megtesznek arra, hogy egy rossz dolgot jóvá tegyenek. Midőn azonban üdvözletüket átadja, bátorítást is akar adni. Említi egy hires amerikai iró műyét, amely egy lelkipásztorról szól, ki az ő gyülekezetében megtévelyedett. A nőt, akivel vétkezett, a város tanácsa arra Ítélte, hogy ruhájába egy vörös Á betűt beszőve viseljen, amely kezdő betűje a házasságtörő szónak. A lelkipásztornak látszólag nem volt baja, de bár legkiválóbb prédikátora volt annak a városnak, lelke mégis súlyosan nyugtalankodott, s mig az asszony nyilvános bűnvallást tett, a lelkész nem tette azt. Végre a lelkiismeret nyomása alatt ő is nyílt vallást tett bűneiről s mikor megtette, holtan rogyott össze. Csodálatos története ez az amerikai irodalomnak. Az iró erkölcsi tanulságul azt vonja le belőle: légy igaz! Ez az ige mindnyájunkhoz. Legyenek önök igazak az egyház múltjához. Gondolják át azt 1531-től. Csodálatos történet. Itt dúl az üldöztetés, különösen 1660 táján. Ugyanezen évben II. Károly az angol trónra visszahozatott. S mikor néhány év múlva 300 magyar lelkész vitetett Pozsonyba s közülük sokan gályákra, akkor az ő lelkészeik mocsarak közé űzettek, csak azért, mert hívek voltak az Evangyéliomhoz. 1688-ban ők nagymértékű függetlenségre tettek szert. Orániai Vilmos elűzte a Stuartokat. De önök csak 1783-ban kapták meg szabadságukat. Mily csudálatos múltja van az önök egyházának. Mégis meg van ez az egyház. De kell, hogy ezt a kérdést intézzék magukhoz, hogy olyan igazak voltak-e ehhez a múlthoz, amilyennek lenniök kellett volna. A protestantizmus minden nemzet életében haladás és erő. Nos, itt Magyarországon, testvéreim, igazak voltak-e a múlthoz ? Nyíltan akarok szólni. Vájjon igazak voltak-e azokhoz az alapigazságokhoz, amelyek a mi egyházunk alapjait képezik? Hűség Jézus iránt ?! Nem abból fakadt-e gyöngeségetek, hogy Jézushoz nem voltatok hívek? Nem-e csak formai értéket tulajdonítottunk a kálvinista elveknek ? Az egyház romlása nem abból származik-e, hogy nem kötöttük magunkat a kálvini elvekhez és az egyház fejéhez, a Jézushoz? Erőiteket úgy használjátok, hogy hívek legyetek Jézushoz. Nem gondoljátok-e, hogy Magyarország jövendője az, hogy megszabadíttassék az igazságtalanságtól, attól függ, hogy visszatérjen Jézus Krisztushoz ? Február vége óta alkalmam volt Magyarország különböző részeit összejárni. Budapestről kiindulva Debreczen, Patak, Endréd, Szekszárd, Pápa. Új lelki élet megindulásának nyomai látszanak. Mindenhol keresik a vallás fundamentumát. Azonosítja magát velünk. Magyarország jövője felőli reménysége abból fakad, hogy az élet megindulásának nyomait látja. Ez erőt ád az önök egyházának, legyőzhetetlent. De legyünk mi, uraim, igazak, hogy a 17. században élt, kiváló skót prédikátor életéből egy epizód: Irodájában volt elfoglalva. Kinn az ablak előtt a szolgáló dolgozgatott a kertben. A szolgáló észrevette, hogy a lelkész felállt Íróasztala mellől, gyorsan föl s alá járt szobájában s egyszer csak kitört ajakán a kiáltás: Uram add, hogy higyjek! Azután csend lett, s a lelkész irt tovább. Egy idő múlva újra felált asztala mellől, megint gyorsan fel s alá jár, megint kitör ajakán a kiáltás: Uram cselekedd, hogy szeressek! Újra csend lett. Néhány perc múlva megismétlődik a jelenet a kiáltással: Uram cselekedd, hogy megtartsam minden te paranásolatodat! Ez a hármas imádság Isten egyik legszentebb gyermekének ajakáról hangzott el. Nem kellene-e nekünk is ezeket kérnünk: Uram cselekedd, hogy higyjek, hogy szeressek, hogy megtartsam minden parancsodat 1 Ez az az elhivatás, amellyel elhivattunk. Előre az egyszerű hitben: Urunkban, a múlt alapigazságaiban. Szeressük Istent, Jézus Krisztust, szeressük az embereket, kikért Jézus meghalt. Előre az engedelmességben, nem tudva, mi van előttünk a jövőben, de megemlékezve Jézus szavairól: „Imé én veletek vagyok minden nap“. Előttünk megy, — mint megmondotta. Webster prédikátor egy szép költeményében ezt mondja: Jézus nem vezet át sötétebb helyeken, mint amilyeken ő átment. Titeket sem. Előttetek fog járni. A Jézushoz való hűségben megtaláljátok azt a lelki erőt, amely a ti nemzeteteket
