Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-04-10 / 15. szám
1921. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 59. oldal. ' v Magas a bérc s a hó örökkön rajta van. Fenkölt sziveknek is örökkön jajja van. Lent lakói a siralmak völgyében. A szenvedések árvizei folyton felkeresnek. De talán ebből az követ kezik, hogy belenyugodjunk abba a gondolatba, hogy a hajók legnagyobb része nem sziklák között és viharban vész el, hanem a szú és más férgek által. Távol legyen! Csak gyávaság fogadja el harc nélkül a csapást. Az igazi keresztyént erőssé teszi, lelkiismeretének tisztasága, nyugodt fensége, erőssé teszi hite az Ur Jézus Krisztusban, aki által még a szenvedések között is megdicsőült arccal tekint az ég felé. Egész valóján elömlik az a szelíd borulat, mely igazolja, hogy a nevetőknél boldogabb talán, ki szomorú tud lenni igazán, Érzi, •hogy minden földi szenvedés, baj és viszontagság csak megpróbáltatás, csak próbája a lélek nagyságának, mint a nemes ércnek az olvasztó tűz. Érzi, hogy neki is szól a figyelmeztetés: „Ha férfi vagy, légy férfi, legyen elved, hited — És azt kimond, ha mindjárt élteddel fizeted. — Légy tölgyfa, melyet a förgeteg ki képes dönteni — De méltóságos derekát meg nem görbítheti.“ Az élet keserű tengerén szenvedések nélkül halandó még nem evezett át. A mi idvezült testvérünknek is többször kezébe kellett vennie a fájdalom poharát. Életének fáját sokszor kegyetlenül megtördelték a viharok, de mindannyiszor megszólalt lelkében egy halk és szelíd hang: Ha a jót elvettük Isten kezéből, a rosszat nem vennők-e el ? Hisfen a fájdalom j a boldogságnak egyik alkatrésze. Fölvevé te- [ hát Istennek minden fegyverét, hogy mindeneket elvégezvén, megállhasson. Körülövezé derekát igazlelküséggel és felöltözék az igazságnak mellvasába. Mindezekhez felvevé a hitnek pajzsát, hogy a gonosznak minden tüzes nyilát megolthatná. Az idvesség sisakját is felvevé és a léleknek kardját, mely az Isten beszéde minden könyörgéssel és imádsággal imádkozván minden időben a lélek által. Elmondható tehát: íme áldásul volt nekem az én nagy keserűségem. És megtartó hitét. Hasonlókép cselekedjünk, K. T., mi is, hogy mindenikünk elmondhassa: „Ama nemes harcot én megharcoltam, futásomat elvégeztem, hitemet megtartottam. “ Ámen. — Kérelem. Az egyházkerületi közgyűlés tagjait ez úton is felkérjük, hogy az elszállásolásra és a közebédre való tekintettel, lehetőleg minél előbb szíveskedjenek nt. Kis József esperes-lelkész urat értesíteni, ha a közgyűlésen megjelenni és a bözebéden résztvenni óhajtanak. A fogadó-bizottság. „Osonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország — mennyország." CZIKE LAJOS 1837-1921. Egyházkerületünk egész közönsége mély megindulással fogadta azt a hirt, mely egyik legnagyobb fiának, a vaserejü és a munkában hatalmas képességeket felmutató ősz pátriárkának, Czike Lajosnak halálát jelentette be. Bár már 84 éves volt az egész kerület „Czike bácsi“-ja, mégis úgy éreztük, hogy ő a legerősebb és a legfiatalabb közöttünk. Még néhány évvel ezelőtt is, mikor felemelkedett erős, egyenes alakja, mikor hallottuk érces hangját, ékes szavú kemény beszédjét, mikor szinte üde pir jelent meg szép öreg arcán, úgy éreztük, hogy csodálatos erővel állunk szemben, amelyen nem tud diadalmat venni az idő zordsága, a kor emésztő hatalma. De neki is el kellett mennie. Úgy állott, mint százados tölgy és neki is meg kellett roskadnia; őt is elhívta az Úr, akit szolgált úgy, mint kevesen mások. Életét egy szóval jellemezhetjük: munka. Azért élt, hogy dolgozzék. Hite volt, s azért dolgozott, hogy éljen. A munka acélozta meg lelkét, erősítette meg szivét, s tette törhetetlenné akaratát. S hogy ennek a munkának áldásai hol mutatkoztak meg hathatósabban, saját jellemének kiedzésében-e, vagy külső hatásaiban, azt nehéz volna eldönteni. Az bizonyos, hogy a munkában kifejtett páratlan energia tette őt a többi emberek közül kimagasló szilárd, törhetetlen acéljellemmé; de az is bizonyos, hogy ennek a munkának áldásait hirdeti a csépi és szőnyi egyház, a tatai 1 egyházmegye, a pápai tanintézetek és elsősorban nő- I nevelő-intézetünk, a dunántúli egyházkerület és egyetemes egyházunk. Egyházát, híveit gondozó szeretettel vette körül. Sokféle hivatalában kifáradva, új erőt nyert, ha otthonába térve, lelkészi szolgálatot végezhetett. Az esperesi hivatalban 30 esztendőn át páratlan munkabíró erővel úgy forgolódott, hogy egyházmegyéje mintaképe lett az egyházmegyéknek. De igazán elemében mégis Pápán érezte magát. Az 1892-ik év szeptember 4-én László József örökébe az ő segítő jobbkezét, végrendeletének végrehajtóját, Czike Lajost választották meg a gyülekezetek a pápai főiskola lelkészi gondnokává. Az ő nevéhez fűződik az új főiskola megépítése, az ő felavató beszéde ma is irányelve az azóta nagy fejlődést vett intézetnek. Dédelgetett plántájának is talált most már helyet, a volt kollégium helyére telepítette a leányinternátust, mely csakhamar polgári iskolává és tanítónőképző-intézetté fejlett, bentlakással. Atyja lett ennek az intézetnek. Szive valósult reményeit, lelke fenkölt terveit, számtalan verejtékcseppjének ragyogását látta benne. Ha mást nem tett volna is, látogatásai alkalmával a növendékek közt való forgolódása, tartott beszédei olyan pedagógiai értéket jelentenék, hogy ez is maradandóan megőrizné emlékét egyházkerületünkben. De hogy ő még ennél
