Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-09-11 / 37. szám
1921. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 147. oldal. amelynek alapjait talán századokra most kell leraknunk, Magyar Református Egyházunk csakis abban az esetben töltheti be misszióját, ha megújul Annak Lelke által, aki mindeneket megújít. A betegség oly nagy, a veszteség oly súlyos, a múló kezdeményezésekkel takaródzó mulasztások oly veszedelmeket rejtenek magukban, amelyek egyenesen Isten megmentő, megújító kegyelméhez utalják Egyházunkat úgy tagjaiban, mint intézményeiben. Nem tételes törvényektől várunk mi megújulást, hanem Isten leikétől. Várunk azonban olyan törvényeket, amelyek Isten megújító munkájának ösvényt készítenének a kietlenben. Szükségtelen részleteznünk azt a szomorú gyakorlatot, amely az utóbbi évtizedeken egyházi életünk legfőbb tényezőinek: a hitéletnek, az evangélium missziói hirdetésének, a keresztyén erkölcsök gyakorlásának, a szeretet szolgálatának nagy kérdéseit háttérbe szorította, sőt lehet mondani, sok esetben mellőzte éppen ott, ahol e kérdéseknek első sorban kell vala tárgyaltatniok: presbiteri, az egyházmegyei, a kerületi és a konventi gyűléseken. Feltűnő volt az a közöny, amellyel egyházi hatóságaink viseltettek a világháború előtt a nagyrészt magánbuzgóságból eredő belmissziói törekvésekkel szemben, azokat magukra hagyták s az egyház szolgálatába bele nem kapcsolták. Az evangélium hirdetésének szolgálata a lelkipásztorokra van bízva. Kevés azonban az a lelkipásztor, aki a kötelességét zavartalanul teljesíthetné, mert állása vagy földmiveléssel, vagy hitoktatással lévén összekötve, vagy a csekély javadalom miatt más úton kényszerülvén kenyerét megkeresni, — a lelkipásztorból csak a funkcionárius marad meg s a halhatatlan lelkek pásztor nélkül tévelyegnek. Amig a törpe gyülekezetekben sokszor értékes erők gazdálkodnak sovány földjeiken 150—200 lélek között, addig a nagyvárosok tízezreire esik egy lelkipásztor, akit elnyel a hitoktatás és az adminisztráció. Nyilvánvaló, hogy égető szüksége van egyházunknak olyan intézményekre, amelyek az Igének szóban és írásban való hirdetését és terjesztését elősegítsék. Múlhatatlanul szükség van arra, hogy tanáraink, tanítóink, presbitereink és buzgó egyháztagjaink közül az önként vállalkozók megfelelő tanfolyamokon kiképzést nyerhessenek arra, hogy a családi áhitatok bevezetésében, a biblia elterjesztésében, a hitetlenség ellen való küzdelemben, a szegények gondozásában, betegek látogatásában és általában a gyülekezeti munka teljesítésében a lelkipásztoroknak segítségére lehessenek. Istennek legyen hála, a gyülekezeti missziónak valóban minden ágára vannak megfelelő munkásaink és hozzáértő vezetőink. Ezeket meg kell keresni és gyülekezeti hitéletünk megújításában fel kell használnunk. Az evangélium szogálatának első hivatott tényezőjét, a lelkipásztort pedig ki kell emelni lehetetlen helyzetéből. A törpe gyülekezetek közül azokat, amelyek nem birják a módfeletti terhek viselését, missziói körökké alakítván, sok rátermett lelkipásztor szabadulna fel s teljesíthetne szolgálatot a városok nagy tömegeiből kiemelendő legfeljebb 3000 lelket számláló gyülekezetekben. A lelkészi állások javadalmai között fennálló káros és szélsőséges különbségek megszüntetendők a gazdag gyülekezetek fölöslegéből rendszeresen beszolgáltatandó járulékokkal. A hitélet és az egyházias érzület legfőbb alkalmainak, az istentiszteleteknek és szertartásainknak kálvini reformálása szintén rég óhajtott teendője lenne zsinatunknak. Istentiszteleteink és szertartásaink megtisztítandók minden külsőségekre támaszkodó elemektől. Az istentiszteletet a lelkipásztor vezesse elejétől végig. A Szentirás olvasásának méltó helyet kell biztosítani minden funkciónál. Ott pedig, ahol egyházunk jövője készül, az iskolában, a legnagyobb áldozatok árán megszerkesztett vezér- és kézikönyveknek kell szabályozniok a vallásos oktatást és nevelést, külön és évente megismétlődő tanfolyamoknak kell tovább képeznie a hitoktatókat életbevágó munkájuk megfelelő teljesítésére. Sőt a presbiferek és buzgó egyháztagok szervezett csapatait kell beállítani a vasárnapi iskoiai, a serdülő és ifjúság között sürgősen megindítandó evangélizáló munkába. A hitélet elhanyagolása gyülekezeteinkben előbbutóbb végzetes katasztrófába sodorná egyházunkat. Ott voltak a kommunizmus alatt, s ott vannak a megszállt területeken nyomorgó és bomladozó gyülekezeteink, amelyeknek szenvedései megdöbbentő tényekkel rajzolták nem egy gyülekezet düledező falára e végzetes szavakat: Mene, Tekel, Ufarsin. VEGYESEK. „Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország — mennyország.“ — Személyi hir. Püspök úr f. hó 4-én Pápára érkezett, elnökölt a lelkészképesítő vizsgálatokon, 5-én megnyitotta a tanévetafőgimnáziumban,8-án a theológia és nőnevelő-intézet megnyitó ünnepélyén tartott beszédeit, 9-én elnökölt az érettségi vizsgálaton. — Tanévmegnyitás. Főgimnáziumunkban a tanév ünnepélyes megnyitása f. hó 5-én volt, előző vasárnap délelőtt Pongrácz József theol. tanár a templomban alkalmi istenitiszteletet tartott. 5-én az egész ifjúság templomba vonult, ahol lie. Rácz Kálmán int. vallástanár imádkozott. A tulajdonképeni megnyitás a tornateremben történt, ahol Püspök eszmékben gazdag buzdító beszédet intézett az ifjúsághoz. A theológiai akadémia és a nőnevelő-intézet f. hó 8-án együttesen vonult templomba, ahol Csizmadia Lajos
