Dunántúli Protestáns Lap, 1920 (31. évfolyam, 1-23. szám)
1920-12-05 / 20. szám
68. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1920. végsőkig való megfeszítésével. Aki ebben a szent küzdelemben félreáll, az az Isten képét törli le önmagáról. Erre tegyünk új fogadást naponként s a családunkért, egyházunkért végzett minden munkánk, törekvésünk, erőfeszítésünk ebben lássa a legnagyobb, a végső célt. S ha egyetértés teszi sziklává akaratunkat, erőnket acéllá: meglássátok, velünk lesz az Úr s megadja érnünk azt az ünnepnapot, melynek boldogságánál-csak a jelen fájdalma és keserűsége lehet nagyobb! . . . És most, midőn hálás szívvel megköszönöm a nt. Egyházmegye bizalmának kegyes előlegezését, — kéréssel járulok első sorban ngs. egyházmegyei gondnok úrhoz, hogy széleskörű tudásával, nagy tapasztalataival a vállalt munka elvégezhetés>ében támogatni kegyeskedjék. Kéréssel járulok egyházmegyénk tanácsbirói- és tisztviselői karához, lelkész- és tanítótestvéreimhez, az egyházmegye minden egyes tagjához, az én atyámfiáihoz a Krisztusba;., hogy jóravaló törekvéseimben segítséggel, törvényes igazságomban megértéssel, tévedéseimben feddéssel, de mindenkor szeretettel álljanak mellettem egyházunk és hazánk építésének nagy munkájában 1 Éti ezekért élek: Isten engem úgy segéljen! Medgyasszay Vince , mezőföldi esperes. A „Presbiteri Világszövetség“ konferenciája. Lausanne, 1920 aug. 5—11. Amióta a „Presbiteri Világszövetség“ fennáll (1877 óta), még nem rendezett olyan általános jellegű konferenciát, mint aminő a lausannei volt ez év nyarán. Országos jellegű gyűlései már voltak, így pl. Budapesten és Prágában is, amelyeken más ref. országok, ill.^ egyházak küldöttei is megjelentek. A lausannei gyűlés azonban felülmúlja jelentőségében valamennyit. Nem mintha óriási méretek közt folyt volna le — mert nem ez volt a cél —, hanem, amint a konferencia egyik jeles tagja, dr. J. I. Good philadelfiai professzor mondotta, azért, mert „300 év óta nem volt ilyen egyházi konferencia. 1618-ban a dortrechti zsinat volt ehhez hasonló, amelyre a vil^g minden református egyháza elküldötte a maga képviselőit.“ Ezen a lausannei konferencián ismét együtt voltak Európa összes protestáns országainak képviselői és így a konferencia az egyes delegátusok jelentéseiből tökéletes képet nyert a református egyház állapotáról az egész európai kontinensen. Ezt akarták elérni a konferencia rendezői is és céljuk teljes mértékben sikerült. A gyűlés helye, Lausanne, is szerencsésen volt megválasztva. Központi fekvése Európa nyugati és keleti protestáns egyházai közt, továbbá az, hogy Lausanne bővelkedik a reformáció, majd a megújulás emlékeiben (Vinet), előre is kiválóan alkalmassá tették, hogy a református egyházak küldöttei ezen a helyen találkozhassanak és eredményes munkát végezhessenek. Mert a gyűlés nemcsak meghallgatta a jelentéseket, hanem fel is dolgozta, meg is vitatta. A konferencia jellegét és célját találóan jellemzik a „Presbiteri Világszövetség“ titkárának, az azóta nálunk is járt és szeretetünkel nagy mértékben megnyerő J, R. Flemmingnek következő szavai: „Nem diskurálgatni, nem az információkon elrágódni jöttünk itt össze, hogy azután szégyenkező érzéssel oszoljunk szét, mert csak a szói szaporítottuk és mert a szellemi táplálékot rosszul emésztettük meg. Nem! Nekünk meg kell valósítanunk azt, amit hallottunk! Azoknak a kritikusoknak, akik az ilyen konferenciákat, mint a mienk, úgy írnak le, hogy azokon csak beszéltek, de kevés* vagy épen semmi céljuk nem volt, ezeknek a kritikusoknak — mondom — azzaLkell felelnünk, hogy meg kell nekik mutatnunk, hogy mi nemcsak beszélni tudunk, hanem el vagyunk tökélve arra, hogy dolgozzunk.“ S így is lett. A lausannei gyűlés, értesülve delegátusainktól a mi református egyházunk siralmas helyzetéről, nemcsak szívből jövő, megértő szóval, üzenettel iparkodott bennünket megvigasztalni, hanem a konferencia után leküldte hozzánk illusztris intéző-bizottságát, amely ez év szeptemberében a helyszínén: a kifosztott, szétdarabolt magyar hazában és a letiport, agyonsanyargatott Erdélyben személyesen győződhetett meg arról, hogy nincs oly sötét szin, amellyel jelenlegi szomorú helyzetünket eléggé ecsetelni lehetne. A konferencia a lausannei skót templomban aug. 5-én kezdődött. Ezen a napon fogadtatások, ismerkedések voltak. A következő napon dr. Parker, a „Szövetség“ elnökének vezetése alatt megkezdődött • az érdemleges munka. Flemming, a „Szövetség“ titkára, felolvasta „Konferenciánk célja“ c. értekezését, amelyben négyes célt tűzött ki a konferencia elé: 1. az egység realizálását, 2. az egység kibővítését újabb református egyházak felvétele által. Kimondja, hogy a konferenciának nemcsak a „Presbiteri Világszövetségre“, hanem valami magasabb dologra is rá kell irányítania a figyelmét, 3. képet nyerni az európai kontinens jelenlegi vallásos helyzetéről, 4. új kiinduló pontokat teremteni, gyakorlati irányításokat adni, hogy ebben a rendkívül nehéz és zűrzavaros állapotban, amelyben az egyházak jelenleg vannak, dolgozhassa{ nak Isten országa megerősítéséért és kiterjesztéséért. Az egyes gyűléseken sorra vették Európa országait, itt. az azokban létező református egyházakat és meghallgatták azokat a jelentéseket, amelyeket ezek kiküldöttei terjesztettek a „Világszövetség“ elé. Bennünket elsősorban magyar delegátusaink szereplése, jelentései érdekelnek. Egyházunkat: dr. Szabó Aladár budapesti ref. lelkész, dr. Boer Elek kolozsvári egyetemi tanár, az erdélyi e. k. főgondnoka képviselték. Augusztus 7-én terjesztették elő dr. Szabó Aladár-és dr. Boer Elek jelentéseiket. Ez a gyűlés — amint az angol tudósító mondja — egyike volt a konferencia legmélyebb benyomást keltő gyűléseinek. „Szomorú történetet vártunk s az is volt, amit Szabó és Boer
