Dunántúli Protestáns Lap, 1920 (31. évfolyam, 1-23. szám)
1920-11-14 / 17. szám
1920. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 57. oldal. hagyatottság, a meg nem értő kortársak. Azon a sorsdöntő októbervégi alkonyon életolió fegyverdörrenése prológusa volt a nemzet tragédiájának, ha emlékéhez hűek nem tudunk maradni, hűtlenségünk már epilógusa lesz. Hozzá a mai, a jövendő nemzedékeknek is híveknek kell lenniök. Ne értsen félre senki 1 Az emberi munkán, egyéniségen, a legnagyobbon is ott egy-egy múló vonás. Ez a lázas idő bélyege, de nem a halhatatlan ihleté, s lehet illúzió müve, de nem az ideálé. És ami az ő egyéniségében örök igaz, örök áldás: az a magyar faj halhatatlanságának fényes jegyét hordja homlokán, az isteni kijelentés, e nép Istenének kijelentése számunkra. Ehhez hívének kell lennünk! Mert ez:munkás, önfeláldozó hazaszeretet, szabaddá tevő igazság, felelősségérzet és elszántság. Az ő nevét az idő beírta a történelembe, de be kell Írnunk a magyar szivekbe is, mert ha ma felednénk őt, ez a hűtlenség nem az ő halálát: — a nemzet halálát jelentené! A nagy egyének örök életűek, mint a nagy igazságok. A nagy egének nem* a múlandó ember, de maga az örök emberiség. S mikor a nagy egyének, ezek a géniuszok, beleolvadnak nemzetünkbe, akkor velők a halhatatlanság szövődik bele a nemzet életébe. Ebben a világban szükséges, hogy a láthatatlan eszmék látható egyénekben jelenjenek meg, hogy lássák az igazságot az ember homlokán világítani, halljuk az igazságot az ember szavában megcsendülni. Lássuk a szeretetet a szemsugárban, talán a könnyben. Nekünk itt a földön szükségünk van élő emberek, egyének szavára, példájára, verejtékére, könnyére, oh, talán szivének kiömlő vérére. Oh, a Te halálodban látjuk az emberi gonoszságot, a nemzetrontó bűnt, lelkünk visszaborzad, szivünk fáj, sóvárgás kél bennünk egy tisztultabb világ felé . . . Most megértik milliók, hogy nincsen senkiben másban üdvösség, csak a Jézusban s hulló véred nyomán elindulunk és keressük ... az Istent, keressük a régi ezeresztendős magyar hazánkat, népek országiján, koldustarisznyás szegény magyarok. Egy képet látok: „Neked adom az élet koronáját“. — Jönnek a jók, milliók, jön az egész nemzet, halottaídból föltámasztanak Téged. Nemzeti létünkben a Te emléked szent hagyomány, egy szent ejkölesi törvény, amely jövendőnk sötét fátyolára fénylő betűkkel van ráírva minden teljesítőn: „Légy hű mindhalálig 1“ És akkor perdül az örök film: az élet és látom megint a képet... jön a történész, fölirja nevünket, lantjához nyúl a költő, dalbafonja hűségünket, az államférfi építi a jövőt, az ifjúság lelkesedik, a nemzet hü munkához fog, s a haza sorsa mélyen a szivekben gyökerezvén, drágább, dicsőbb, boldogabb lesz! Ámen 1 Veszprém, 1920 október 31. Tihanyi Kiss Sándor ref. s.-lelkész. SIRATÓ ÉNEK. Járom sötét völgyét magyar alkonyatnak, Hol letarolt tölgyek Térkönnyet hullatnak, Hol ezer a bánfát s nincs vége a jajnak, Hol még a remény is szárnyaszegve hallgat. Fények kialudtak, éj árnya sötétül, Ifjak szive is mély siralomba szédül... Jő, kel a sóhajtás, az ég felé sírván: Kelj fel, Tisza István t Nem látod a gyászt itt, nem látod a vesztünk ? Nem látsz keselyürajt kerengni felettünk? Szív szakad ebben meg, az agy belekábul, Koldus nyomorék lett erős daliábul. Nem érzed a kint, mit millió szív érez ? . Mély sírod ölébe talán le sem ér ez ? Nagy, néma sötétség örökre fed is tán ? Kelj fel, Tisza István. Kelj fel, magyaroknak édes szemefénye, Sir partjain álló nép drága reménye! A golyót más lőtte, más gyűlölet ölt meg, Sáppadt seregünk szállt gyászolva mögötted. Mikor elindultál Geszt kriptaölébe, Igaz magyaroknak hullt gyásza fölédbe. Arcod belevéstük a szivünkbe tisztán. Kelj fel, Tisza István! Kolozsvárt s kassai, pozsonyi sírokban Rég alvó magyarok vérző szive dobban; Vág, Garam, Marosnak vize könnytől terhes . .. Összeesküdt minden, hogy te ne pihenhess. Oda száll sírodra minden magyar bánat. Magyar erdők, rónák gyászolnak utánad. Várunk ősz bot úján, kikelet kinyiltán: Kelj fel, Tisza István! Tudjuk: te, ki hű vagy, nem hagysz telepedni. ~ Jössz s újra tanítasz a hazát szeretni. Hű lenni e földhöz ezernyi veszélyben, Megállni szilárdan vigasztalan éjben, Ha kell, ami drága, mindent odaadni, ' Mély, szörnyű bukásból magasra haladni, Vetni a mérlegbe az életet is tán: Kelj fel, Tisza István ! lm’ érzi a lelkünk: kel a nap Geszt táján. Enyhült sziveken gyűl gyönyörű szivárvány. Lesz a magyar újra, aki volt, a régi, Egy pengévé forrnak Árpád maradéki. S kik ma ülik torját ádáz gyűlöletnek, Geszt felé ijedten, rémülve merednek. Elbukott honával új erőben, tisztán: Felkel Tisza István. Czeglédy Sándor. A kerületi közgyűlés általánosabb érdekű határozatai. 175. Egyet, kon vent 38/1920. sz. határozata arról, hogy a rendkívüli körülményekre való tekintettel és addig, mig a konvent máskép nem határoz, a konventi elnökség mellett ez utóbbi törvényes jogainak érintése nélkül elnöki tanácsot alakít. Ezen elnöki tanács hivatása a konvent teljes ülésének fenntartott oly ügyekben, melyek halasztást nem szenvedhetnek, a konventi
