Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)

1919-03-15 / 11. szám

1919.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP.

83. oldal.

nak a siker adja meg igazolását s további létjogosultságát. Ne keressük, mi volt az oka, egyszerűen állapítsuk meg a tényt: ez a forradalom nem sikerült. Az O. R. T. elvesztette a harcot, megbukott. Az egyház maradt olyan, amilyen azelőtt volt. .. Ámde az O. R. T. tovább élt s programmja is változatlanúl maradt az, ami volt. Ez a helyzet idézte elő azután a „forradalmi kritikát" s azt hogy az 0. R. T. még ekkor sem. növekedett meg. Pedig a kritikák jogosulatlanoknak bizonyultak. De miért ? Az O. R. T. hallgatólagosan és fokozatosan taktikát változtatott. Nem kimondottan, de a természet jogán hivatalos orgánuma, az Új Reformáció, a kritikák visszaverésénél elhagyta a megfeneklett eredeti álláspontot s helyébe nem forradalmit helyezett. Ez a helyzetkomikum állította szembe azokat, kik különben egy véleményen voltak. S az O. R. T. még most sem veszi le a leplet frontváltoztatásáról. Nem vallja be nyíltan, hogy forradalmi törekvése nem sikerült, hanem e helyett azt állítja, hogy nem is akart soha forradalmat. Kijelenti, hogy „a forradalmiság csak a közhangulat vetülete s programmunk tartalmából hiányzik", azt állítja, hogy a ref. egyházi szellemnek nem kifejezője, de „felkeltője és szervezője" akart lenni, azonban nem tudjuk meg, hogy e kis csoport az egyház közvéleménye kifejezésére való igényt, a zsinat feloszlatását, az új egyházalkotmány megalkotása előtt végrehajtandó tisztújítást — mert ezek azok, amik forradalmivá teszik s talán a konvent feloszlatása is — törölte volna Programmjából.

Minthogy a valóságban már úgyis lemondott ezekről a pontokról, mert le kellett mondania, engedje meg az 0. R. T., hogy annak az ügynek érdekében, melyért oly bátran harcba szállott, arra kérjük, jelentse ki nyíltan és határozottan, hogy programmjának ezeket a forradalmi elemeit nem tartja fenn többé. Ezzel lehetővé teszi, hogy nem-forradalmi programmja alapján s különösen azon az alapon, mely az „Új Reformációt az új Magyarországban" címen az 0. R. T.től nem nagyon távol eső helyről közzétett füzetben foglaltatik, alkotó munkára, testvéri szeretetben egybeforrva egyesüljenek mindazok, kik az idők szelétől megérintve új alapokra akarják helyezni egyházi életünket. Ez a törekvés irányította lapunkat az 0. R. T.vel szemben gyakorolt szigorú, de hisszük, tárgyilagos kritikájában is.

Azok pedig, akik azt gondolják, hogy az építés érdekében robbantani és bontogatni kell, ne feledjék el, hogy ha a mostani idők bomlásra berendezett lejtőjén a lavinát megindítják, nem lesz módjukban azt ott megállítani, ahol akarják. Tömjük be a réseket is, olvasszuk össze a töredező öntvényt, mert sohase volt annyira szükség egységünk és összetartásunk megóvására, mint ma.

És végül azok, akik hermetice elzárják magukat az idők és jelek intései elől, akik úgy vélik, hogy ez a mai helyzet csak álom, melyből felébredve ott |

leszünk, ahol voltunk, nyissák meg szemeiket és szivüket és lássanak, hogy egyenesen járhassanak, hogy erőiket beledobhassák a nagy küzdelembe akkor, és ott, mikor és ahol szükség van rá. A jövendőnek, melynek szolgálatára elhivattak, szüksége van az ő erőikre.

Azután csak egyet ne: az alkotó munkának ne álljon útjába senki.

Kívül vihar verdesi az ablakot. Bent hideg a ház. Öleljük át egymást szeretettel s egymás keblén felmelegedve, megerősödve, felfrissülve, egybefolyó bánatkönyeink szivárványán keresztül keressük meg — így meg fogjuk találni — azt az utat, mely az eljövendő új Magyarországban új életre vezeti egyházunkat.

v.

Lesz-e megújhodás?

A szociális pártok s a különféle szellemi áramlatok tüzes harcai között élünk. Nem kis dolgokról van szó 1... Halálra kész hősök, elszánt harcosok viaskodnak egymással; nagyszerű megújhodás, avagy csúfos elbukás, hit, avagy hitetlenség, élet és halál lebegnek szemeink előtt. A szociális pártok nyugtalan tülekedése, a szellemi áramlatok heves tusakodása, a telkeknek nagy harcai elől hiába akarunk behúzódni hajlékunkba, papi jámborsággal várva, hogy majd csak elmúlik a vihar.

Ha igazán meg vagyunk győződve arról, hogy a Jézus beszédei soha el nem múló örök igazságok, akkor nekünk lelkészeknek éppen ezekben a lázas izgalmakkal teljes időkben hallgatnunk nem szabad í Jézust én ma nem tudom máskép elképzelni, csak úgy, hogy vaskezét ökölbe szorítva, avagy csipős ostort tartva viaskodik, szüntelen harcol s mennydörögve hangzik a harc viharján át a szava: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássák e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássák, hanem hogy fegyvert!..." Úgy áll Ő előttem, mint rettenhetetlen harcos, aki tüzet szór maga körül és belezúgja megdöbbentő igazságát a világba: „Azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássák!" Ezt a Jézust lássuk ma állandóan magunk előtt!. . . Nyájasak, türelmesek, hallgatagok voltunk már eleget s éppen ez volt a mi nagy bajunk, azért tartunk ott, hogy a tömeg jó része értéktelen semmiknek tart bennünket, hangoztatván, nincs szükség papokra s ez a jelszó hódít, gyülekezetről-gyülekezetre terjed s eredményei a papok fizetésének alapos leszállítása, avagy a gyülekezetből való elűzése. S mi ilyenek után is csak hallgatunk — ez már átment a vérünkbe — ahelyett, hogy azokba a gyülekezetekbe, ahol komoly bajok vannak, egy hét leforgása alatt erélyes egyházi férfiakból álló küldöttséget menesztenénk, amely elintézné az ügyeket, hogy ne járna a hire erre-arra, miként bánnak el a hívek a lelkészekkel, másrészről pedig ne hagynák az illető-