Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)
1919-02-15 / 7. szám
54. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1919. helyezhetők el. Ám a létszám bizonyára továbbra is csappanni fog. A hadi élethez szokott ifjaink egy kissé nehezen szokják meg a rendszeres ieckelátogatást és kollokválást. A gyenge óralátogatás, hiányos kollokvált az ide nem való elemek további eltávolítását fogja eredményezni, január 1-étől a héber nyelvészetből a később beiratkozottak számára külön tanfolyamot kellett kezdeni. Tanári karunk, mely a külföldi propaganda ügyének mindegyik társakadémiánál nagyobb áldozatot hozott, megint együtt van. Az I. félévi kollokviumokat már nem a helyettesek, de a szaktanárok vették fel. Theol. magántanári vizsgára jelentkezett Páhy József lelkésztárs a tiszáninneni egyházkerületből. — A főgimnáziumban a hadbavonult tanárok Fejes Zsigmond, Kovács L. Jenő s az újonnan választott Pap Zoltán rendes és Horváth Endre h. tanár már munkába állottak. Eltekintve a spanyolnátha miatt beállott több heti szünettől, a tanítás folyamata s eredménye normális. A tanulók száma csaknem 700-ra emelkedett. Az abnormis politikai helyzet irodalmi lecsapódásai — fájdalom — az ifjúság közé is behatolnak különféle propagandairatok alakjában. A köztartási rendes és rendkívüli segélyekért a családi és kötött alapítványokért, a tandíjmentességért a kérvényeket mi hamarább be kell adni. Ha váratlan nehézségek nem bukkannak fel, a tanév normális időben (junius közepén) ér véget. Az újonnan megalkotott vallásügyi minisztérium államtitkári állásával dr. Kováts kormánybiztost kinálták meg. Ő nem fogadta el. Bár derék tevékenysége után az államtitkári székben a legnagyobb örömmel láttuk volna őt, talán jobb így. Ő tudja, miért nem akar lenni államtitkár. S mi tudjuk, hogy érdekeinket jelen, kisebb jelentőségűnek tetsző állásában is teljesen a szivén fogja viselni. Egész kis kőtegre megy azoknak a röpcéduláknak, füzetkéknek a száma, amellyel a falvak református népét és lelkészeit jobbról-balról megszervezni akarják. Legjobban leköti a figyelmünket egy kis zöldszinü lap, minden nyomdai jelzés nélkül, amelyen dr. Balthazar Dezső debreczeni lelkész toboroz híveket az országos 48-as szociáldemokrata párt számára. „Én másfél évtizede dolgozom csendben az orsz. 48-as szociáldemokraták seregében a Mezőfi Vilmos zászlója alatt. Kezdetben üldöztek bennünket, majd programmunk egy részét kisajátították az üldözők. Segítsetek akár mint közkatonák, méginkább mint híveitek vezérei diadalra vinni egyházunk, hazánk, híveink, családunk megmentésére és felvirágoztatására a mi programmunk elveit!“ Természetesen nem vonjuk kétségbe Debreczen nagyeszű püspökének azt a jogát, hogy a mai kavarodásban a maga nagy egyéni presztízsével lelkésztársaink és híveink számára politikai tekintetben is irányt szabni iparkodjék. Az egyet, konvent, a ref. egyház zsinata elnökének, a magyar ref. egyház kiváló reprezentánsának beavatkozása a napi politikába kiszámíthatatlan horderejű tény, amely felett ítéletet mondani nem tudunk s nem akarunk. De nem rejlik-e veszély abban, ha dr. Baltazár a maga nevét egy oly politikai párt rendelkezésére bocsátja, amely még a nevének ortográfiájával sincs tisztában s őt következetesen dr. Balthazár-nak nevezi és Írja? Léván Birtha József lelkészt, mert híveit megeskette, hogy magyar voltukhoz hívek maradnak, a cseh parancsnok letartóztatta, szuronyos katonákkal őrizetbe vette, majd Brünbe akarta internálni. A város felháborodva követelte a lelkész szabadon bocsátását. A parancsnok a fenyegető hangulattól megijedve, elbocsátotta őt azzal a feltétellel, hogy lakásáról el nem távozhatik. Birtha az alkalmat felhasználva, kocsin, hosszú, fáradságos út után a fővárosba szökött. így biztosítják a csehek a vallásszabadságot. Hangok rólunk. A Neue Zürcher Zeitung hosszú cikkben testvéri szavakkal emlékezik meg a magyar protestantizmusról. Nagy veszedelem fenyegeti Magyarországot — irja —, amelyről a nyugati protestánsoknak is tudomást kell venniök. A magyar pretestánsok az evangiliumi keresztyénségnek keleti őrtornyai a Habsburgok katolizáló törekvéseivel szemben. Statisztikai adatokkal igazolja, hogy milyen nagy veszteség volna kulturális szempontból, ha a románok jutnának uralomra. Úgy a románok, mint a szerbek saját országukban és a megszállott területeken eléggé bebizonyították vallási türelmetlenségüket. Még veszedelmesebb lenne ez a nyomás a jövőben. „Együttérzünk magyar hitsorsosainkkal s minden reményünk Párig felé fordul, hogy az ott egy begy ült nagy emberek elismerik a magyar protestántizmus szorongatott helyzetét és e derék evangéliumi egyházakat nem fogják fanatikus ellenségeknek kiszolgáltatni, hanem megadják nekik az egységes és áldásos fejlődés lehetőségét“. Genfi testvéreink hatásos állásfoglalása úgy látszik a románokat is megmozdította. Egyik velünk nem rokonszenvező genfi napilap előkelő román forrásból származó román nyilatkozatot közöl, mely így kezdődik: „Boldog vagyok, hogy önöknek és'a genfi konzistóriumnak erdélyi hittestvéreik miatt való aggodalmaikat eloszlathatom“. És bizonyítgatja, hogy az „Alba-Julia“-i nemzetgyűlés teljes vallásszabadságot adott a protestánsoknak. Látjuk és látják genfi testvéreink, hogy mekkora ez a szabadság. Egyébként ugyanaz a lapszám erőteljesen mellettünk argumentáló nyilatkozatot is közöl, mely felhívás is azoknak érdekében, „kik erkölcsileg a genfi konzisztóriumtól függenek.“ Úgy látszik, a lap ezt a nyilatkozatot akarta ellensúlyozni. Baráti kézből, faluról vette a főszerkesztő e sorokat : „Én a mai egyh. mozgalmakért is hálás vagyok az Urnák. Ahogy én látom egyházi életünket, hosszú időn át csendesen aludtunk. A háború évei is eltűntek. Most megmezdúltak az emberek innen is, túl is, mert valaki belülről olyasféléről kezdett beszélni, amit a
