Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)
1919-01-05 / 1. szám
1919. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 5. oldal. törvény ám a világ törvénye, jobban kell engedelmeskednünk a világnak, ez pedig hátha képmutatóknak, farizeusoknak tart bennünket, ha látja imádságos életünk példáját. Ez is szép vívmány! Hát már református egyházunk kebelében föl sem lehet tételezni, hogy ha valaki imádságos életet él, ez nem képmutatás! Imádkoztak Isten emberei. Imádkoztaka próféták. Imádkozott Jézus. Imádkoztak az apostolok. Kálvin és a többi reformátorok. Imádkoztak elődeink, a magyar papok. Imádkozták régebben buzgó családaink. Imádkozva segítettek, tettek jót, gyógyítottak, csodákat műveltek. Nemcsak ex offo imádkoztak! De ha most egy református pap ezt a példát követve, elől akar menni, példát adni az imádkozásban, pap akar lenni, nem bizonytalan zengésű, berekedt trombita, vagy kesernyés világbálványozó, ez mi is lehetne egyéb, mint kigunyolni való eszelősség, vagy megvetésre méltó képmutatás? Sz. Néhány szó a vallástanítás reformjához. Egyházi lapjaink tanúsága szerint az újabb időkben egyes egyházi köreink sűrűn foglalkoztak a hitoktatás reformálásával. A kérdés azonban ma már sokkal égetőbb és sürgetőbb, hogysem akadémiai discussio tárgyát képezhetné. Elodázhatatlanul sürgősen megoldandó problémává teszi a hitoktatás reformálásának kérdését az a nagy és gyökeres változás, mely a reánk nézve szerencsétlenül végződött világháború nyomában támadt, s amely állami életünk berendezését már eddig is átalakította s még inkább át fogja alakítani. Ezzel a nagy változással és mélyreható átalakulással e helyütt csak tisztán egyházi szempontból akarunk foglalkozni. Az országos nemzeti tanács — mint tudjuk — felvette programmjába: az egyház és állam teljes szétválasztását, továbbá az iskolák államosítását. Sőt, mint a napilapokból értesülünk, bizonyos körökből mozgalom indult meg az iskolák teljes saecularizálására, vagyis, hogy az iskolákból küszöböltessék ki a hitoktatás. Ezen okok teszik kötelességünkké, hogy a dologgal idejében foglalkozzunk és eleve gondoskodjunk, nehogy kellemetlen meglepetésben legyen részünk. Ami az egyház és állam separatióját illeti, azt hiszem, minden nagyobb megrázkódtatás nélkül ki fogjuk birni. Nekünk mindenkor a „szabad egyház, a szabad államban“ volt az eszményünk. Mi mindenkor az önmagát fenntartó egyház elvén állottunk. Csak közel múltban jutottunk a magyar állammal az adás, illetőleg elfogadás viszonyába, s akkor sem elvünk megtagadása árán, hanem az osztó igazság nevében történt az. S meg vagyok róla győződve, hogy a rövid ideig élvezett állami támogatás nem kényeztette el annyira gyülekezeteinket, hogy az önfenntartás elvéhez való visszatérés komoly akadályokba ütköznék; anynyival is inkább, mert az iskolák államosítása esetén súlyos kulturális tehertől szabadulnak meg. Iskoláinknak az állam részéről való átvétele anyagi szempotból megkönnyebbedést hoz — de mégis kínosan érint bennünket, mert reánk nézve erkölcsi vereséget, veszteséget jelent. A mi tudatunkban az egyház és az iskola a legszorosabb viszonyban levőnek tűnnek föl, két olyan intézményt láttunk bennök, melyek egymást kölcsönösen kiegészítik és támogatják. Mindenkor átértettük és éreztük, de talán most érezzük át legmélyebben az ősök találó terminológiájának igazságát, melyet az iskolákat „az egyház veteményes kertjének“ nevezték. Mégis bele kell törődnünk az elválasztásukba, mert mint a külföld példája mutatja, elkerülhetetlen ez, a történelmi fejlődés menete hozza azt magával. De ha le kell is mondanunk iskoláinkról, a vallástanításról lemondanunk nem lehet, nem szabad. Az egyház létérdeke parancsolóan követeli ezt. Az egyház nem időleges, rövid életű, hanem örök időkre szóló intézmény. Feladata, hogy Istentől a Krisztusban adott üdvjavak az emberek számára minden időkben fönntartassanak és velők közöltessenek. Ha tehát az egyház ezt a feladatát, rendeltetését be akarja tölteni, s ha maga is fenn akar maradni: nem mondhat le arról a jogáról és kötelességéről, hogy a felnövekvő nemzedékek leikébe idejekorán beplántálja a hit igazságait. Ebből azután első sorban az következik, hogy a lelkészek vegyék kezökbe a hitoktatást, mint arra leghivatottabbak, vagy mondhatnám egyedül hivatottak. Mindig akár beengednek bennünket az államosított iskolákba, akár kitiltanak onnét, mint ahogy az iskolai oktatást ezen centralizálni óhajtók szeretnék. Másodszor pedig, az egyházi hatóságok mielőbb gondoskodjanak megfelelő tankönyvekről. Mert a mainál sokkal kevesebb idő fog állani rendelkezésünkre s ez a körülmény a hittani tananyagnak új beosztását és feldolgozását teszi szükségessé. cs. l. VEGYES. Gyászhirek. Őszinte részvéttel vettük a hirt, hogy kenesei Kenessey Móric veszprémi állami közjegyző, a veszprémi ref. egyház főgondnoka, Veszprémvármegye törvényhatósági bizottságának és Veszprém r. t. város képviselőtestületének tagja, a szombathelyi állami közjegyzői kamara örökös diszelnöke és 17 éven át volt elnöke stb. áldásos életének 82-ik, boldog házasságának 58-ik és közhasznú közjegyzői működésének 44-ik évében 1818 dec. 26-án elhunyt. — Mészáros Eszter asszony, Mohácsy László ny. ref. tanító neje, életének 73-ik, boldog házasságának 40-ik évében 1918 dec. 18-án jobblétre szenderült.
