Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)

1919-11-09 / 19. szám

Harmincadik évfolyam.

19. szám.

Pápa, 1919 november 9.

DDNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

ö MEGJELENIK IDŐKÖZÖNKÉNT, A FELMERÜLŐ SZÜKSÉGHEZ KÉPEST. S3

Szerkeszti és kiad;a a dunántúli református püspöki hivatal (Komárom), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. [=1 A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. 5=)

Ima Gróf Tisza István gyászünnepén.

Elmondotta: Németh István püspök.

Bánatos lélekkel, gyászba öltözötten borulunk oltárod zsámolyához, életnek és halálnak Ura, felséges Istenünk, hogy enyhülést keressen nálad mélységes fájdalmunk, hogy vigasztalást találjon zaklatott szivünk. Tégedet keresünk, Tehozzád sóhajtunk bizó reménységgel, imádó lélekkel, mert Te vagy a te népednek hűséges pásztora, a benned bízónak erős kősziklája. Tehozzád fordulunk rendíthetetlen hittel, lelkünk égető sebének gyógyulását csak Tetőled várjuk, örök Mindenható, mert Te vagy egyedül az erő és minden hatalom a tiéd. Te némítod el a háborgó tengernek zúgását. Szavad hallatára megrázkódik a föld és tartó oszlopai inogni kezdenek, mert a Te karod hatalommal teljes, életünk örömét-bánatát kezed osztogatja. Te szólítod életre a népeket, nemzeteket, Te osztod el azokat a föld kerekségén és vezéreled őket, hogy betöltsék a hivatást, melyet rendeltél számukra.

Atyai jóságodért száll szent egeid felé szivünknek imája, hogy adtál nekünk lakozást itt ezen a földön. Bölcs gondviselésedet magasztalja ajkunk szózata, hogy mindenkor segítettél szent nevedért vívott harcainkban. Tied szivünk minden dobbanása azért a szerető gondviselésedért, hogy nehéz időkben adtad nekünk azt a nemes lelket, akinek emlékezetét hálás kegyelettel megünnepelni gyűjtött szent házadba bennünket a szerető ragaszkodás. Örök rendelésed adta őt hazának, nemzetnek, egyháznak, hogy akaratának erejével, mely úgy vonzotta magához a rokonlelkeket, mint mágnes a tiszta nemes acélércet, hogy elméjének ragyogó világosságával, mely fényt derít a gondolatszövevények rejtett homályára; benned való hittel, mely hegyeket képes kimozdítani helyükből, lenne példányképünk abban, hogy miként kell egész életünket a Te szolgálatodra rendelni, miként kell a Te szent országod isteni céljait, a Te nagy nevednek dicsőségét önmegtagadással szolgálni, munkálni.

Ám, a törpe lelkek messze elvonultak Tőle, hogy magukhoz hasonló kicsinynek láthassák. Azt a ragyogó fényű tüzoszlopot, amellyé nagy kegyelmed avatá, hogy világoljon a tájékozatlanság sötét éjjelében, a legveszedelmesebb bajban szenvedő beteg szem: a harag, a gyűlölet, a bosszú, már tovább nézni, elviselni nem birá, nemtelen úton és módon a koporsó fedelét borítá hát reá, parancs-szavával még emlékét is a sir sötét üregébe akarva örökre temetni. Óh Mindenható, felséges Isten! kibeszél heteden a mi szivünknek fájdalma a miatt a nagy csapás miatt, mely hazánkra, egyházunkra ennek a hü, nagy és nemes fiának elvesztése által nehezült. Ennek az erős oszlopnak álnok ledöntése maga után vonta a nemzeti közéletet fenntartó pilléreknek összeomlását, az esése áital fölvert nagy porfelhő nyomán sötétség szállott hazánk, egyházunk egére és mi gyászbaöltözötten tanácstalanul ülünk most is a porban és hamuban. Óh, ne vedd zokon tőlünk, felséges Istenünk, ha veszteségünk fájdalmában felzokog a szivünk, ne vedd zokon, hogy könnyeket hullatunk és elborult lélekkel tekintünk szent egeid felé, hiszen a könnyeket a vérző szívsebek balzsamául rendelte jóságod. De veszteségünk fájdalmában sem nyílik zúgolódó panaszra aj-