Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)

1919-10-17 / 17. szám

Harmincadik évfolyam.

17. szám.

Pápa, 1919 október 17.

DDNANTDLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

MEGJELENIK IDŐKÖZÖNKÉNT, A FELMERÜLŐ SZÜKSÉGHEZ KÉPEST.

Szerkeszti és kiadja a dunántúli református püspöki hivatal (Komárom), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. » A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők.

Jövő | hivatásunk.

Lapunk legutóbbi számának megjelenése óta oly szomorú napok köszöntöttek reánk, lelkünkre oly sötét felhők borultak, hogy kesergő bánatunkban szárazra sírtuk szemeinket, a zokogó, fájdalom égető tüze kiszárította könnyeink forrását. Ellenség kezébe kerültek házaink, minden értékünket, minden darabka földünket idegenek harácsolták el. Népünk, mely nagy volt egykoron a nemzetek között, országunk, melynek gazdagságáról meséltek a külföldiek, robotossá lön ; megalázó tehetetlenséget erőszakoltunk magunkra s e miatt söpredékké és utálattá tett bennünket az Úr minden népek között.

De jó az Úr azoknak, akik várják őt; a léleknek, mely keresi őt. Az ő kegyelmessége az, hogy még nincs végünk. Most, hogy a Mindenhatónak örök jósága lélekzetvételhez juttatott bennünket, tudakozzuk a mi utainkat és vizsgáljuk meg és térjünk az Úrhoz. Emeljük fel sziveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben, mert mi voltunk a gonoszok; bűneink miatt van rajtunk romlás és pusztulás. Keressük az ő orcájának világosságát, majd akkor megújítja napjainkat, mint régen. Félre tehát a gyáva sopánkodással! Körülöttünk mindenütt romok hevernek, amelyeket eltakarítani szilárd elhatározásra, acélozott munkakedvre, férfias kitartásra van szükségünk. Az az új alkotás, amely minden téren mi reánk vár, késő nemzedékek előtt lesz ékesen szóló tanúbizonysága annak, hogy bennünk milyen lélek lakozott. Ami a nagy pusztulásból megszenesedett gerendaként maradt meg, azt a mi szorgalmunk, ügyességünk, Istenbe vetett rendületlen hitünk a maradandóság minden föltételét magán hordozó főpillérré teheti, ha akadályt nem ismerő akaraterő munkál bennünk, ha isten leikétől ihletett okos megfontolás vezeti folyton munkában serénykedő kezeinket. Egyház és iskola tőlünk várják az áldásos munka megindítását, híveink lelkűk megrendült világának egyensúlyba hozásáért tekintenek felénk. A társadalmi élet újjáépítésének nagy munkájából a minket megillető módon kell kivenni részünket. Ebbe az éltető lelket: a keresztyén valláserkölcsi felfogásnak, a krisztusi világnézetnek megfelelő szellemet nekünk kell bele vinnünk. A dolgozni akaró, a népek nagy versenyében újból érvényesülni kívánó magyar nemzet előtt munkában és a munkához való hűségben nekünk kell világító példaképen előljárnunk. Az Ég áldása fogja kisérni minden nemes törekvésünket.