Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)
1919-03-29 / 13. szám
1919. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 101. oldal. ben legalább annyit ki kellene eszközölni, hogy azokban a rendes iskolai tanítás idején kívül eső időben a vallásoktatás végezhető lenne. Bár erre eddig alig lehet kilátás. Ha pedig nem foglalná el az épületet, az esetben az egész kérdés könnyű megoldást nyerne. És ez esetben a tantermet egyébb egyházi, vallási célokra is fel lehetne használni. Föltétlenül szükségesnek tartom minden gyülekezetben a következőknek meghonosítását, illetve létesítését : Minél gyakrabban gyermek istenitiszteletek tartását vasárnap délután télen a vallásoktatás helyén, nyáron pedig a templomban, a növendékeknek megfelelő szerepeltetésével is. Minden gyülekezetben alakítandó ifjúsági egyesület, vagy konfirmáltak egyesülete, melynek tagjai közreműködésével vallásos összejövetelek sikerrel tarthatók lennének. Ugyancsak szükség volna arra is, hogy a felnőtteknek egyházhoz való kapcsolatuk szorosabbá tétele végett egyházi olvasókörök is alakuljanak. A nagy változással kapcsolatban revízióra, reformra szorulnak vallásoktatási tantervűnk és tankönyveink is. Az utóbbiak különösen. Főleg a középiskolákban a tudományos értekezések gyűjteményeivel fölérő tankönyvek kicserélendők olyanokkal, melyek nem ellenszenvet, hanem vonzódást ébresztenek az ifjúságban, a vallásoktatásra önként jelentkező ifjúságban. Ennek a csoportnak a vallásos összejövetelek rendezésében az eddiginél is nagyobb szerepet kell juttatni. Nem csekély, sőt nagyon is figyelemre méltó jelentőséget kell tulajdonítani még a gyermek és ifjúsági vallásos lapok és más hasonló kiadványok terjesztésének is, különösen a szegényebbek között és a szórványokban ingyenes szétosztással. Erre az egyetemes egyháznak is áldoznia kell. De szerezhető e célra összeg a nagyobb szabású vallásos összejövetelek, vagy más alkalmak bevételeiből, sőt időnkénti templomi gyűjtésből is. A nem lehet féle jelszavakat el kell hagyni. A vallásos érzés ápolásának nagy szolgálatot tehetnek még a gyülekezeti nőegyletek is. . v £ Q Y E s7 = Lelkészválasztás. Az elhalálozás folytán megüresedett balatonfőkajári lelkészi állásra meghívás utján szótöbbséggel Bakó Lajos bodajki lelkészt választatott meg. Gratulálunk. Gyászhir. Kajos Béla soponyai tanító f. hó 12-én 52 éves korában elhalálozott. A megboldogult kiváló képviselője volt a református népnevelésnek. Értekezlet. A cseh katonai főparancsnokság intézkedése következtében a komáromi hid teljesen le lévén zárva, püspök úrral az érintkezés sem levél, sem más utón nem lehetséges. Ez kötelességévé tette az egyházker. főjegyzőnek, hogy a dunántúli egyházkerületnek meg nem szállott területeivel, mig az akadályoztatás tart, érintkezésbe lépjen. Az egyházunk életében történt mozzanatok megbeszélésére főjegyző a pápai és pápavidéki egyházkerületi tagokból szükebb körű értekezletet hivott össze, melyen a pápai direktórium képviseletében dr. Török Mihály kulturbiztos volt jelen. Az értekezlet kimondotta, hogy — a pápai direktórium beleegyezésének bevártával — a meg nem szállott egyházmegyék elnökségeit meghiván ápr. 10-én tartandó tágabbkörü értekezleten fog állást foglalni az egyházkerület éleiében a közvetlen jövőben beállható változások dolgában. A püspökhelyettesi teendőket addig is dr. Antal Géza főjegyző látja el. Dr. Kováts István, aki a januári részleges kormányválság alkalmával is benyújtotta lemondását, a kormány lemondása után nyomban bejelentette, hogy kormánybiztosi tisztét megbízóinak lemondásával megszűntnek tekinti. A függőben levő és elintézhető ügyek lebonyolítása céljából néhány napig még a hivalalban marad, további megkereséseket azonban már nem intéz el. Kérelem. Tisztelettel felkérem a legátust fogadni szokott gyülekezeteink nt. lelkészeit, hogy az esetben, ha a húsvéti 'ünnepekre valami okból legátust nem kívánnak, szíveskedjenek engem erről április hő 10-ig értesíteni. Pongrácz József főiskolai igazgató. A lengyel protestánsok, kiknek száma nem több, mint 510 ezer, delegátust küldtek a párisi békekonferenciához s nyomorúságos helyzetüket elpanaszolva Bursche ev. püspök ezeket a szavakat mondotta : „Mivel Isten megvédelmezett bennünket és fenntartott évszázados üldözések és idegen elnyomatások között anélkül, hogy hitünket elvesztettük volna, hisszük, hogy neki még szüksége van ránk országának megvalósítása és népünk boldogsága érdekében“. A kommunizmus a gyakorlatban. A tanácsköztársaság megvalósulása aktuálissá teszi, hogy a kommunizmus gyakorlati kivitelét illetőleg tájékoztassuk olvasóinkat. A Huszadik Század 1919. évi 1—2. számában Podach és Vértes ismertetik a kérdést s innen vesszük a következő idézeteket: A vallási meggyőződést anyagi és nevelési kényszer nem befolyásolhatja. Minden hívőt boldogítani fog, hogy csak őszinte emberek mennek vele egy templomba. Lehetséges, hogy a természettudományos világnézet kiöli az emberből a miszticizmusra való hajlamot és az istenhitet, de az biztosan nem fog fájni senkinek, hogy állami vagy egyéb nyomás folytán nem engedelmeskedhetik vallása parancsainak (nazarénusok stb.). Az ingadozó isteni erkölcs helyébe a társadalmi szolidaritás erkölcse fog lépni. A békekötés. Ha az ellenséges államok népei mindenütt elkergetik a háborúcsinálókat, a felülkerekedőknek nem is kell békét kötni, mert a felszabadult népeknek előbb nem is volt módjukban egymásnak hadat üzenni. De — a világháború példái szerint —