Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-02-03 / 5. szám
28. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918. a vagyonadóval megrovandó. A pénzügyigazgatót vagy a törvényszéki elnököt bizonyára senkinek sem jut eszébe vagyonadóval róni meg az általa lakott állami épület után, pedig az eset teljesen mindegy. A lelkész urak saját érdekükben tiltakozzanak a fenti indokolással az adó kivetése ellen, vagy az esetleges kivetést fellebbezzék meg a m. kir. közigazgatási bírónál. Buza László. (A Sárospataki Ref. L. után.) A „Vasárnapi Újság“ január 27-iki száma a szokott válogatott tartalommal jelent meg. Illusztrációi között érdekes fölvételeket mutat be az orosz frontról, mely az oroszok és németek cserekereskedését és a fronton naponta szokásos barátságos összejövetelekről készült, továbbá a breszt-iitovszki tárgyalásokról. Többi képei közt Magyar-Mannheimer Gusztáv, a kiváló festőművész műtermét mutatja be cikk kíséretében, s a Nemzeti szinház uj Shakespeare előadásáról, a Mar-Sabai sziklakolostorról stb. Szemere György eredeti regényén és a fordított regényen kívül elbeszélést Nagy Lajostyl és költeményt Pap Zoltántól közöl e szám. A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre 10 korona: — Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem-utca 4. sz.) Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 K 40 fillér. v Legenda az ezer arcú lélekről. Karinthy Frigyes nemcsak humorista, hanem mélységekbe néző elmélkedő szellem is és csaknem egyedüli képviselője irodalmunkban a fantasztikumnak. Most e fajtájú müvei jelentek meg a Magyar Könyvtár egyik új füzetében : egy hosszabb novella és négy rövidebb. Fantasztikus történet mind, az életnek megfejteden problémáira világítanak rá, olyanokra, amelyekhez a logika vezetése alatt nem tudnánk eljutni, csak a képzelet szárnyain. Karinthy eredeti, önálló észjárással és erőteljes képzelőerővel vezeti az olvasót ezeken az ismeretlen tájakon. Ezek a novellák legérettebb és legsúlyosabb munkái közül valók. A füzetet a Lámpái R. (Wodianer F. és fiai) cég adta ki ; ára 60 fillér. Rókáné őnagysága Budapesten. Benedek Elek új regényt kezd gyermeklapja, a Jó Pajtás legújabb újévi számában, pompás, jókedvű történetet a ravasz Rókánéról, aki a gyermekeknek már régi kedves ismerőse s most legújabb kalandjaival csengő kacagást fog kelteni a gyermekszobákban. A Jó Pajtás ugyané számába verset irt Vargha Gyula, mesét Falu Tamás és Kozma Imre, érdekes cikket Schöpflin Aladár, elbeszélést Tábori Kornél. Haranghy Jenő igen szép képet”rajzolt. A Kis krónika rovat, a rejtvények, szerkesztői üzenetek egészítik ki a szám gazdag tartalmát. A Jó Pajtás-1 a Frankiin-Társuiat adja ki ; előfizetési ára negyedévre 4 K, fél évre 8 K, egész évre !6 K. Egyes szám ára 32 fillér. Előfizetéseket elfogad és mutatványszámokat küld a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala Budapest, IV., Egyetem-utca 4. .Hirdetések jutányos áron felvétetnek! A főgimnázium köréből. Értesítem a főgimnáziumi tanulók m. t. szülőit és gyámjait, hogy az 1917—18. tanévre szóló tandíjmentességért, köztartási segélyért, továbbá az alapítványokért való folyamodásokat 1918 február 5-ig kell beadni a főgimnáziumi igazgatói irodában. A tandíjmentességért és köztartási segélyért való folyamodásokat a Nagytiszteletü és Tekintetes Igazgatótanácshoz cimezve, a következő mellékletekkel kell fölszerelni: a) Szegénységi Bizonyítvány, mely azon'ban egy esztendőnél régibb keletű nem lehet; b) az 1917—18 tanév 1. feléről kapott Értesítőnek az osztályfőnöktől hitelesített másolata. Lelkészek, tanítók ' és tanárok fiai Szegénységi Bizonyítvány nélkül is folyamodhatnak. Akinek az édes apja, testvérje a harctéren van, hősi halált halt vagy fogságba jutott, ezt a körülményt a folyamodásban említse föl, úgyszintén azt is, hogy hány testvérje van s ezek közül hányán tanulnak házon kívül. Az alapítványok föl vannak sorolva az 1916 — 17. tanévről kiadott Értesítő 131 —144. lapjain. Olyan alapítványért, amelyik után ez a megjegyzés olvasható: Köztartási segélyként osztatik ki, vagy: Még nem osztható ki, ne- folyamodjanak. A 3, 7, 11, 13, 15, 16, 17, 18, 19, 22, 23, 25, 26, 31, 34, 35, 36, 39, 40, 43, 45, 47, 51, 57, 59, 60, 61, 68, 70, 71, 76, 77, 87, 97, 99, 100, 102, 103, 105, 106, 109, 110, 111, 118, 125, 126, 130. számok alatt fölvett alapítványokért a folyamodásokat a Nagytiszteletű és Tekintetes Igazgató-tanácshoz, az 1 és 33. sz. alapítványokért Nagyságos Rupprecht Taszilóné úrnőhöz Pápa, a 13. sz. alapítványért Nagytiszteletű Bihary Kálmán ref. lelkész úrhoz Pózba, a 38. számú alapítványért Nagyságos és Főtiszteletü dr. Antal Géza és Tekintetes Borsos István urakhoz Pápa, a 62. sz. alapítványért Tekintetes dr. Baranyay Ferenc ügyvéd úrhoz Pápa, a 80. sz. alapítványért Nagytiszteletű Szűcs Dezső ref. esperes úrhoz Csajágh, a 85. sz. alapítványért Tekintetes Saáry Lajos ügyvéd úrhoz Pápa, a 116. sz. a. fölvett Kenessey—Szondy kegyes alapítványért hozzám, mint alapítványi gondnokhoz kell címezni; de minden folyamodást az igazgatói irodába adjanak be. Az alapítványokért való folyamodásokhoz mellékeljék az I. félévi Értesítőnek osztályfőnökileg hitelesített másolatát. Az olyan folyamodók, akik rokonság révén kérik valamelyik alapítvány kamatát, a rokonságot is tartoznak igazolni. Azokat a folyamodásokat, melyeket a kitűzőt, határidőn túl, vagy hiányosan fölszerelve adnak be, nem fogjuk tekintetbe venni. Ha valaki nincs tisztában egyik-másik alapítvány rendeltetése felől, forduljon fölvilágosításért a főgimn. igazgatósághoz, ahol készséggel adnak fölvilágosítást mindenre. Pápa, 1918 január 20. Faragó János főgimn. igazgató. — Pápa, 1918. Főiskolai könyvnyomda. —