Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-27 / 4. szám
24. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918. nál csak olyan jegyzőkönyvet méltózfassék aláírni, amely ezen rendelet szigorú szem előtt tartásával készült. Őszinte tisztelettel maradtam Komárom, 1918. évi január hó 19-én kész szolgája Németh István püspök. 3586/1917. szám. Nagytiszteletű Lelkész Ur! A nagyméltóságú vallás és közoktatásügyi Miniszter úr 2750/1918. számú intézvényben elrendeli, hogy az elemi népiskolák mindazon helyiségei, amelyek a tanítás céljaira ez idő szerint nem feltétlenül szükségesek, a termény-átvétel alkalmával hatóságilag igénybe vett terménykészletek ideiglenes megőrzése céljaira a közélelmezési miniszternek rendelkezésére bocsáttassanak. Felkérem Nagytiszteletüségedet, hogy amennyiben gyülekezete elemi iskolájának volna ilyen helyisége, azt a jelzett célra, ha kérik, átengedni szíveskedjék. Az átadáskor az átvevő hatósági közegek felhivandók, hogy az átvevés napjától a visszaadás napjáig terjedő idő alatt felmerült összes károkért felelősek s a helyiséget tanításra alkalmas állapotban tartoznak visszabocsátani. Leghelyesebb tehát az átadáskor jegyzőkönyvet venni fel és annak egyik példányát a gyülekezeti levéltárban őrizni meg. Őszinte tisztelettel maradtam Komárom, 1918. évi január hó 20-án kész szolgája Németh István püspök. Hirdetmény. Értesítem a főgimnáziumi tanuló ifjúságot, hogy az 1917—18. tanévre szóló tandíjmentességért, köztartási segélyért, továbbá az alapítványokért való folyamodásokat 1918 február 5-ig kell beadni a főgimnáziumi igazgatói irodában. A tandíjmentességért és köztartási segélyért való folyamodásokat a Nagytiszteletű és Tekintetes Igazgatótanácshoz címezve, a következő mellékletekkel kell fölszerelni: a) Szegénységi Bizonyítvány, mely azonban egy esztendőnél régibb keletű nem lehet; b) az 1917—18. tanév I. feléről kapott Értesítőnek az osztályfőnöktől hitelesített másolata. Lelkészek, tanítók és tanárok fiai Szegénységi Bizonyítvány nélkül is folyamodhatnak. Akinek az édes apja, testvérje a harctéren van, hősi halált halt vagy fogságba jutott, ezt a körülményt a folyamodásban említse föl, úgyszintén azt is, hogy hány testvérje van s ezek közül hányán tanulnak házon kívül. Az alapítványok föl vannak sorolva az 1916—17. ’ tanévről kiadott Értesítő 131 —144. lapjain. Olyan alapítványért, amelyik után ez a megjegyzés olvasható: Köztartási segélyként osztatik ki, vagy: Még nem osztható ki, ne folyamodjanak. A 3, 7, 11, 13, 15, 16, 17, 18, 19, 22, 23, 25, 26, 31, 34, 35, 36, 39, 40, 43, 45, 47, 51, 57, 59, 60, 61, 68, 70, 71, 76, 77, 87, 97, 99, 100, 102, 103, 105, 106, 109, 110, 111, 118, 125, 126, 130. számok alatt fölvett alapítványokért a folyamodásokat a Nagytiszteletű és Tekintetes Igazgató-tanácshoz, az L és 33. sz. alapítványokért Nagyságos Rupprecht Taszilóné úrnőhöz Pápa, a 13. sz. alapítványért Nagytiszteletű Bihary Kálmán ref. lelkész úrhoz Pózba, a 38. számú alapítványért Nagyságos és Főtiszteletü dr. Antal Géza és Tekintetes Borsos István urakhoz Pápa, a 62. sz. alapítványért Tekintetes dr. Baranyay Ferenc ügyvéd úrhoz Pápa, a 80. sz. alapítványért Nagytiszteletű Szűcs Dezső ref. esperes úrhoz Csajágh, a 85. sz. alapítványért Tekintetes Saáry Lajos ügyvéd úrhoz Pápa, a 116. sz. a. fölvett Kenessey—Szondy kegyes alapítványért hozzám, mint alapítványi gondnokhoz kell címezni; de minden folyamodást az igazgatói irodába adjanak be. Az alapítványokért való folyamodásokhoz mellékeljék az I. félévi Értesítőnek osztályfőnökileg hitelesített másolatát. Az olyan folyamodók, akik rokonság révén kérik valamelyik alapítvány kamatát, a rokonságot is tartoznak igazolni. Azokat a folyamodásokat, melyeket a kitűzött határidőn túl, vagy hiányosan fölszerelve adnak be, nem fogjuk tekintetbe venni. Ha valaki nincs tisztában egyik-másik alapítvány rendeltetése felől, forduljon fölvilágosításért a főgimn. igazgatósághoz, ahol készséggel adnak fölvilágosítást mindenre. Pápa, 1918 január 20. Faragó János főgimn. igazgató. — Pápa, 1918. Főiskolai könyvnyomda. — Az uri szent vacsorához készítő KQ(]fjf {nációi Káté Református keresztyén Katekizmus. Are,vallásun8vendékekszámára* Va 11 á s t a n. Irta: Tóth Ferenc. Irta Kis József ref. lelkész. Irta Fülöp József. Ára 40 fillér. 7 Ára 40 fillér. Ára 50 fillér. Kaphatók: KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében Pápán, Fő-utca 21.