Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-02-17 / 7. szám
38. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918. legségnek szent erői áradjanak a lap olvasóinak lelkére. Ez a szerkesztői programmom. E programmot a megértés közreműködésével és a jóakarat segítésével valósíthatom meg. Egyházi és társadalmi munkáinkban a megértő lelkek az erőforrások és a jóakaró szivek a kincsesházak. Megértő és jóakaró testvéreinktől fejedelmi ajándékot kérünk harcoló és szenvedő katonatestvéreink részére: áldozni kész szeretetet. Eddig havonként egyszer 20.000 példányban jelent meg e lap ; tehát évenkint 240.000 példányszámot küldtünk a frontokra és a kórházakba. Sok hálás levél és meleg bizonyság szól amellett, hogy lapunk várva várt és kedves vendég volt katonatestvéreinknél. A lap tetemes költségeit adományokból fedezzük. A papír árának s a nyomdai költségeknek közismerten nagy emelkedésével e lap kiadásának költsége is úgy megnövekedett, hogy a 240.000 példányszámnak kiállítási költsége körülbelül 20 000 koronát igényel. Kérem azért mindazokat, akikhez e jelentésem és kérő szózatom eljut, hogy jóakaró és bőkezű támogatásukkal önzetlen munkánkat méltányolni és a „Református Katonák Lapjáénak megjelenését biztosítani szíveskedjenek. A jóakarat adományait e célra a mellékelt postautalvány felhasználásával tiszteletes Hörömpő Dezső tábori lelkész úr, a „Református Katonák Lapja“ kiadóhivatalának vezetője címére, Budapest, VII., Abonyi-utca 21, méltóztassék küldeni. Az adományokat a „Református Katonák Lapjá“-bau nyugtázzuk. Budapest, 1918 január havában. Haypái Benő. VEGYES. Események. Budapesten január 30-án tartotta alakuló közgyűlését „Bethlen Gábor irodalmi és nyomdái részvénytársaság“. A részvényesek nagyszámú megjelenésével, ünnepélyes hangulatban folyt le az egyházunk életében bátran nagyjelentőségű eseménynek mondható megalakulás. Gonda Béla nyug. min. tanácsos jelentette, hogy a 200 000 K alaptőke egész összegében befizettetett. Ezután az alapszabálytervezetet az alakuló közgyűlés minden változtatás nélkül elfogadta. Alapszabályok fontosabb intézkedései: A részvények után 6°/0-náI nagyobb osztalék nem fizethető. A 6% kifizetése után megmaradó összeg hovafordításáról évre-évre a közgyűlés határoz. Az alapszabályok megállapítása után az alakuló közgyűlés megalakuljak nyilvánította a részvénytársaságot és megadta az alapítóknak a föimentvényt. Majd tudomásul vette a közgyűlés, hogy az alapítók, a kibocsátási tervezetben kikötött joguk alapján, az igazgatóság tagjaiul az első három évre az alábbiakkat nevezték ki : dr. Benedek Zsolt konventi tanácsost, dr. Darányi Gyulát, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár igazgatóját, Gonda Bélát, György Endrét, dr. Hetessy Kálmán kecskeméti lelkészt, dr. Kiss Károly ügyvédet, dr. Kováts István és B. Pap István theol. tanárokat, Patonay Dezső nagykőrösi lelkészt, végül dr. Sebestyén Jenő theol. m. tanárt. A közgyűlés a felügyelőbizottság tagjaiul a következőket választotta meg : Csikesz Sándor kiscsány(;szrói lelkészt, Németh József min. tanácsost, Nemes Árpádot, a Kálvin-Szövetség pénztárosát, Sárközy József banktisztviselőt és Tarnay Endre Máv. felügyelőt. Tisztefetdíjukat évi 100 K-ban állapította meg. Az alakuló közgyűlés kimondotta ezután az alaptőkének 200.000 K-ról 300.000 K-ra való fölemelését, amely a a túljegyzésekből körülbelül máris együtt van. Ugyancsak Budapesten, január 31-én alakult meg a „Református Sajtóegyesület“. Az alakuló ülés a „Te benned bíztunk...“ eléneklésével és Sörös Béla losonczi lelkész magasan szárnyaló imájával kezdődött. Ezután Kis József esperes foglalta el, a jelenlévők kívánságára, az elnöki széket, Forgács Gyula pedig a jegyzőit. Az elnöknek az alakulás fontosságára rámutató, lelkes megnyitó szavai után az előkészítő bizottság nevében dr. Kováts István vázolta a Ref. Sajtóegyesület megalkotóit vezérlő gondolatokat, majd beszámolt az eddig történtekről. Az alapszabály-tervezetet tárgyalta ezután pontról-pontra a közgyűlés és néhány kisebb pótlással magáévá tette azt. Áz elfogadott alapszabályok után az elnök, a közgyűlés lelkes éljenzése kíséretében, megalakuljak nyilvánította a Református Sajtóegyesületet, majd fölszólította a jelenlévőket az alapszabályok megerősítését követőleg tartandó végleges alakulásig egy évi megbízatással ideiglenes tisztikar és választmány választására. Az alakuló közgyűlés, Czikesz Sándor indítványára, Haypái Benő budapesti lelkészt az Egyesület lelkész-elnökévé, Kis József pápai esperest, dr. Ravasz László kolozsvári theol. tanárt, Soltész Elemér nagybányai lelkészt és Munkácsi Siiteö István egyházker. tanácsbirót alelnökökké, dr. Kováts István theol. tanárt pedig az Egyesület igazgatójává választotta. A világi elnöki széket a közgyűlés egyelőre betöltetlenül hagyta. Haypái Benő közben elfoglalta az elnöki széket s a közgyűlés tagjainak lelkes tetszésnyilvánításától kisérve, megtartotta nagyhatású elnöki székfoglaló beszédét. Ezután, dr. Kováts István indítványára, kimondotta a közgyűlés, hogy négy szakosztályt alakít s azok elnökeiül a következőket kéri fel: a nyomdai szakosztály (nyomda, könyvkereskedés, kolportázs) elnökéül Gonda Béla ny. min. tanácsost, a népies kiadványok szakosztályának elnökéül dr. Szilassy Aladár v. b. t. t.-t., a tudományos kiadványok (Biblia stb.) szakosztály elnökéül György Endre v. b. t. t.-t., a napilapszakosztály elnökéül B. Pap István theol. tanárt, kik az elnökséget mindannyian elvállalták. Az igazgatóság többi tagjait választotta meg ezután a közgyűlés. HIVATALOS RÉSZ. A dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 837/1918. szám. Nagytiszteletü Lelkész Ur! A nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 10748/1918. szám alatt értesít, hogy a hadügyminiszter úrral történt megállapodás szerint a legkisebb templomi harangok egyelőre meghagyandók. Amidőn ezt a nagytiszteletüségednek becses tudomására adni szerencsém van, egyúttal felhívom becses figyelmét az említett miniszteri intézvény azon rendelkezésére is, hogy harangok meghagyása iránti kérvényeket a miniszter úr egyáltalán tekintetbe nem fog venni; ennélfogva ilyen kérvényeket ne méltóztassék küldeni se közvetlenül, se közvetve a miniszter úrhoz. Nagytiszteletü Lelkész Urnák Őszinte tisztelettel maradtam Komárom, 1918. évi február hó 11-én kész szolgája Németh István püspök. — Pápa, 1918. Főiskolai könyvnyomda. —