Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-12-22 / 51. szám
226. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918. részesítettek, az ezen évre szóló háborús segélyei kiegészítendők arra az összegre, amely a hasonló fizetéssel biró állami tanítókat, illetve óvónőket megillette. 10. §. A korábbi törvényeknek mindazon rendelkezései, melyek a jelen törvény határozmányaival ellentétben vannak, hatályon kivül helyeztetnek. Hatályon kívül helyeztetik egyidejűleg az 1907. évi XXXVII, t.-c.-nek 31. és az 1913. évi XL. t.-c. ?Q. §-a. 11. §. Külön rendelet fogja szabályozni az állami és nem állami tanítók, tanítónők, valamint az óvónők nyugdíjügyeit, azon elv alapján, hogy az állami és nem állami tanítók, tanítónők, valamint az óvónők teljesen egyenlő elbánásban részesüljenek az állami alkalmazottakkal. 12. §. A fenti határozmányok mikénti végrehajtásáról a vallás- és közoktatásügyi miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértőleg kibocsátandó végrehajtási utasításban gondoskodik. ’ Budadest, 1918 december 16. A Magyar Népköztársaság kormánya. VEGYES. Olvasóinknak, munkatársainknak, úgyszintén gyülekezeteinknek áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk. Karácsony. Nem igen fogadhatjuk angyaldíszes, csillogó karácsonyfával az isteni kisdedet, de azért úgy érezzük, hogy soha melegebben nem köszöntöttük Ót, mint az idei karácsonyestén. Ki született egy világ megváltására, ki meghozta a bűnben, vérben fetrengő emberiségnek a legdrágább égi kincset: a szereteted soha, de soha nem vágyódtunk jobban utána, nem áhítoztunk inkább drága ajándokára, mint idén, mint megaláztatásunk, kigúnyoltatásunk, megkinoztatásunk e golgotás időszakában. Kik soha nem gyűlöltünk senkit, kik az ellenségben is mindig az embert láttuk, kiknek vétek nélkül kell bűnhődnünk, szeretet után sóvárgunk olthatatlan szomjúsággal. Óh ha valóban meg tudná számunkra hozni a szent este a megértő, megbocsátó, a kíméletes, a gyöngéd szeretetet, soha nem zengene mást ajkunk, mint hallelűját a megváltásunkra földre szállt örök Üdvözítőnek ! A külföldre menő küldöttségekről eddig azért nem tettünk említést, mert Pongrácz József theol. akad. igazgatónk egyenesen megkért erre bennünket. De látjuk, hogy a budapesti napilapok egyre-másra hoznak híreket róluk. Közelebb azt írták, hogy a kiküldöttek már megérkeztek Bernbe. Névszerint is felsorolták már a küldöttségek tagjait. Itt közöljük, hogy a mi főiskolánk köréből résztvesznek a küldöttségekben dr. Antal Géza, Pongrácz József, dr. Vass Vince és Miklós Ödön. Ttheologiai akadémiánkon eszerint most csak két rendes tanerő van munkában. Kérelem gyülekezeteinkhez és a nt. lelkész urakhoz. Főiskolánk tanári kara nem tartotta megengedhetőnek a mai zavaros és bizonytalan viszonyok miatt kisebb ühnepi követek kibocsátását. Ezen intézkedés miatt azonban sok szegény növendékünk veszítene el oly régen megszokott segélyt, amire a jelen nehéz időkben kétszeresen rá vannak utalva. Ezért azzal a bizalomteljes’ kéréssel fordulunk a nt. lelkész nrakhoz, hogy mindazon gyülekezeteinkben, amelyek a jótékonyság e nemét folyton gyakorolják: az áldozatkész egyháztagok e célra szánt kegyes adományát összegyűjtetni és kiosztás végett alólirott főiskolai igazgatóhoz beküldeni kegyeskedjenek. Csizmadia Lajos főisk. igazgató. Uj művészeti és irodalmi egyesület. Folyó hó 2-án Budapesten megalakult az „Októberi kör“, írók és művészek egyesülete s célokkal gazdag programmal lép a közönség elé. Egyesíteni akarja azokat az embereket, akiknek kulturtörekvéseik vannak, akik nem annyira pesszimisták, hogy ne hinnének egy szebb jövőben, melynek alapját már most szilárdan meg kell építeni. A kör eszméinek megvalósítása végett lapokat indít, egyelőre a papirhiányra való tekintettel csak egyet. Cime a „Tűz“ ; célja művészeti, szépirodalmi és kritikai. A kör művésztársai műveiből kiállításokat rendez, könyveket ad ki s öntudatos és erkölcsös világnézetet hirdet. Célja minden nagyobb városban egy testvérkört alakítani, melyek együtt működnének a budapestivel s ezáltal a tehetséges emberek érvényesülését elősegítené. Január végén egy kiküldött jön városunkba részletesen megismertetni a kör céljait s a felolvasást egy rendezendő kiállítás keretében tartja meg. A távozó angolok visszatérnek Magyarországba. Pozsonyban igen sok angol alattvaló élt, akik különböző vállalatoknál voltak alkalmazva. Most, hogy lehetségessé vált a hazautazás, felhasználták az alkalmat és valamennyien elhagyták Pozsonyt. Az utolsó csoport, a Magyar Cérnagyár Rt.-nál alkalmazott angolok is hazatértek már Angliába. Érdekes, hogy valamennyien kijelentették Balogh Elemér pozsonyi református lelkésznek, aki állandóan a legszorosabb érintkezésben volt velük, hogy csak rokonaikat látogatják meg, elintézik otthoni dolgaikat és két hónapon belül ismét visszatérnek Pozsonyba, mert Magyarországon akarnak továbbra is élni. Lelkes felhívás! A Magyar Zsidók Középponti Szövetségének elnöksége felhívást bocsátott ki a hitsorsosokhoz, amely a többi közt azt mondja: „Jöjjetek szolgálni a demokráciát, mely életünk utolsó forrása. Jöjjetek megtartani hazánkat, mely munkánk, emberi jogaink és egyenlő haladásunk utolsó biztosítéka. És jöjjetek, mind, akik csak vagytok, védeni, menteni, megtartani az ország százszor szent földjét, melynek minden göröngye és minden fűszála drágább legyen előttetek minden drágaságnál. Ezt kívánjuk tőletek;