Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-12-22 / 51. szám
Huszonkilencedík évfolyam. 51. szám. Pápa, 1918 december 22. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József 3=1 felelős szerkesztő cimére küldendők, cd Belső munkatárs: CZEQLÉDYSÁNDOR Előfizetési díjak (egy évre 14 K, félévre 7 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. Karácsony. Alapige: Ézs. 61 :1—3. Az Úr Isten van én rajtam azért, mert fölként engem az Úr, hogy a szgényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szivüeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást; hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét és Istenünk boszuállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót ; hogy tegyek Sión gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett; dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fiainak neveztessenek, az Úr plántáinak, az ö dicsőségére ! Karácsony van megint; de milyen karácsony ! Örüljünk-e, busuljunk-e, nem tudjuk. Van okunk, nagy okunk van örömre is, bánatra is. Nagy okunk van örömre, mert e drága ünnep azt hirdeti, hogy úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött fiát adta érette. Azt hirdeti, hogy az ég megnyílt és az Istennek idvezítő kegyelme alászállta földre. Azt hirdeti, hogy eljött, itt van a bűnöst, nyavalyást gyógyító, Megszabadító ! Aztán itt volna az a várva-várt idő is, a béke ideje, mely után annyit sóhajtott a háborúban agyongyötört lelkünk. Letették katonáink a fegyvert; ott hagyták a tüzvonalat és hazaszéledtek. Itthon van már annyi szülőnek a fia, annyi asszonynak a férje, annyi gyermeknek az édes apja! Végre együtt ünnepelhetik szent karácsony napját! De van még más okunk is, igen nagy okunk az örömre. Megszabadult országunk Ausztriától; megszabadult attól az uralkodó háztól, amelynek trónon ülő tagjai csak névleg voltak magyar királyok, szivükben osztrák császárok voltak mind valamennyien! Most már csakugyan önálló és független állam a mi országunk. Ennyi örömtől méltán kicsordulhat a szivünk! És mégse tudjuk, örüljünk-e, busuljunk-e? És mégis nevetés közben is úgy fáj a szivünk. Ah, mert van okunk, nagy okunk van a bánatra is. Ugyanis, ami az idvezítő eljövetelét illeti, mintha csak rólunk, a mi .korunkról irta volna János evangélista: „Eljött az ig^zi világosság, de a világ nem ismerte meg őt; az övéi közé jőve és az övéi nem fogadták be őt“. Krisztus nincs e világban; de nincs ám benne a Krisztus békéje se !... De a világ békéje sincs benne. Nyolc hete már, hogy letettük a fegyvert s ezzel teljes és tökéletes jelét adtuk annak, hogy békében akarunk élni, és im határainkon köröskörül betört az ellenség, rémítgeti, pusztítja véreinket és erősködik, hogy hazánk testéből letör egy-egy darabot. De még talán annál is keserűbb az a szomorú tény, hogy ebben a szerfelett aggasztó időben sincs meg magunk közt, magyarok közt a jó egyetértés; sőt ellenkezőleg: kiélesültek az ellentétek; forr a gyűlölet és teljes a bizonytalanság. Toporzékol és orgiákat ül az értelmetlenség és kockára veti megélhetésünket a jövő évben. íme, alig hogy felcsillant a lelki és testi békességnek, a jobb jövő reményének, a megvigasztalódásnak csillaga, nyomban eléje tolakodott a kétségeknek, a csüggetegségnek vészes felhője ! A karácsonyi fény, a karácsonyi melegség, a karácsonyi örvendező bizonyosság csak nem tud erőt venni! Kétes homály, a gyűlölködés metsző szele, a ránk leskelődő veszélyek félelme tova űzi, lehetetlenné teszi minden várakozásunkat. Pedig már ötödik éve, hogy epedünk a karácsonyi fény és melegség és örvendező bizonyosság után. Mekkora lehet az emberiség bűne, hogy ily rémítő sokáig, ily szörnyű kínok közt kell vezekelnie! Mert semmi kétség, hogy bűneinkért szenvedünk, és hogy most magunk hordozzuk bűneink büntetését; semmi kétség, hogy nagy erkölcsi nyavalyába estünk és nem bírunk kitisztulni belőle. Nem bírunk, mert csak kuruzslók az orvosaink; csak kuruzslók, mert világunk csak ilyeneket, csak kuruzslókat óhajt: csak szemfényvesztőket fogad be. Az igazi orvos nem kell; az igazi orvost nem fogadjuk be. Pedig mennyi áldással közeledik felénk! Valósággal az áldások bőségszaruját akarja kiönteni ránk. A szegényeknek örömöt, a foglyoknak szabadulást, az Úr jókedvének esztendejét, a gyászolóknak vigaszt, a csüggedt lelkeknek hamu helyett dicsőség palástját hozza. Igazán epedtek ti szegények öröm után, ti foglyok szabadulás után, ti gyászolók vigasz után, ti
