Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1918-12-15 / 50. szám

49. szám.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

221. oldal.

A Baltazár-ügyhöz mit szóljunk? Csak igazat mond a példaszó: „Nehéz a becsületes embernek“. Ha Baltazár püspök olyan ember volna, aki igazán rászolgált volna az ilyen bánásmódra, ha csakugyan visszaéléseket, jogtalanságokat, következetlenségeket, gyávaságot követett volna el: akkor is méltatlan és jogtalan lenne vele szemben a szunyogcsipések ennyi illetlen zaklatása. De többet mondunk. Ha Baltazár püspök csakugyan olyan ember volna, akihez hozzáférne a ferdítés, jogtalanság, következetlenség, akkor senki sem támadta volna meg. Akkor elkövethetett volna igazságtalanságot, hatalmi visszaélést, mégha valaki szőnyegre hozta volna is azt, annak törött volna be a feje, vagy ha ez nem lett volna „kicsinálható“, olyan minden indokolás nélküli, de föltétien tekintélyű és érvényű „napirendre térés“ lett volna a felelet, amilyenre példát találni éppen nem nehéz. Képzeljünk Baltazár helyén egy — nem Baltazárt. Mint püspök, konventi és zsinati elnök azonnal fegyelmit harsoghatott volna minden ilyen nyílt támadások elkövetőire, annál inkább a debreczeni presbitérium egy részének, hatásköréhez nem tartozó, teljesen jogtalan, alaptalan és tiszteletlen sérteni akarásával, mely érvénytelen és közönséges üldözésnél egyébnek nem minősíthető. Persze most ilyesmit is meglehet tenni és meglehet különösen egy Baltazárral szemben, akitől nem kell félni, hogy megboszulja a személyét érő sérelmeket, mert, hogy ez ő róla elképzelhetetlen, azt még ellenséges gyűlölői is jól tudják. De jó is, 'hogy vele szemben nem kell félni, hogy az igazság útjáról letérésre kapassa el magát. Micsoda „nagymérvű tiszteletlenség az egyházi felsőbb hatóság iránt“ kerekedne most ki a dologból! És nem is alaptalanul. Mert ha némely esetben még az is nagymérvű {tiszteletlenség, ha valaki egy tanítóválasztást az új választási szabályok szerint lát el és nem a régebbi — érvénytelen — szabályok szerint csak azért, mert esperese még nem tudja, hogy új szabályzat lépett életbe és a régi szerint akarja elintézni a választást, a Baltazár püspök és konventi, zsinati elnök személyét ért alaptalan támadások csak nem a „mindenek ékesen és szép renddel“ történésének tényei közé tartoznak? — Végzetes kára lenne egyházunknak, ha Baltazár püspök egy pillanatig is többnek nézné ezt az ügyet a valódi mértékénél. Ha leckéket fogadna el azoktól a hangosaktól, akik előbbre az ordóvadászatot a hatalom segélyével mindennél fontosabb egyházi közérdeknek tartották. Azoktól a hangosaktól, akik, mikor Baltazár a királyi hatalom teljessége alkalmával* megmerte mondani nyíltan, sőt szemtől-szembe is a király előtt az igazságot — ijedten néztek körül: nem látja-e valaki, hogy ők is ott vannak — a hallgatók közt? Azoktól a hangosaktól, kik az Orle megalakulása elé csak gáncsot vetni tudtak annak idején, a kebelében felújított sekularisatio eszmélyének még nevére is összebújtak. Azoktól a .hangosaktól kik az Orle kezdő, nehéz éveiben — az

előkelők szemöldökráncaitól félve — csak a karzaton mertek cilinderesen vendégszerepelni, hogy hirt vigyenek a gáncsvető hatalomnak: miféle „demagogia“ megy is itt tulajdonképen? Baltazár püspök jól teszi tehát, ha levonja a konzekvenciákat, de nem oly értelemben, mint gyűlölői szeretnék és lesnék, hanem oly értelemben, hogy az ő integer vitae scelerisque purus egyénisége nem tekinti az egész dolgot a páratlan vezéri munkásságát korlátozó akadálynak.

{Dunántúli.)

Visszavonulás. Sajnálattal értesülünk e b. lapok december 1-iszámából, hogy a lap jelenlegi szerkesztője és a főmunkatársa megválik újév után a laptól. Sajnálattal értesülünk arról is, hogy a lap esetleg megszűnik, mert a készülő „Egyházi Szemle“ megjelenése esetén két lapot nem bir meg kerületünk. A szerkesztő úr bizonyára jobban ismeri a viszonyokat, mint mi. Nyilatkozatából a békés megnyugvás szelíd hangjait halljuk. Érinti a lehetőségét annak is, hogy majd az új lapnak több segély jut a kerülettől, mint az eddiginek, ezt óhajtja is, mert szükséges. Hát ha ez a megválás befejezett tény: nem sokat szóllhatunk bele. Azt ugyan nem értjük, miért jut majd esetleg több kerületi segély az új lapnak, vagy új szerkesztőknek, mint az eddigieknek; illetőleg miért jutott kevesebb az eddieknek? Azt sem értjük, miért kell megszűnni egy Dt. P. Lapnak, ha Egyházi Szemle néven új lap is indúl ? Szerintünk, ha egészséges egyházi életről még csak szó is lehetne, minden egyházmegyének, sőt gyülekezetnek lenne megfelelően szerkesztett egyházi lapja. Persze, akkor nem is csöppentünk volna bele niemandok gyanánt az új idők forgatagába. Azt sem tudjuk: a jelenlegi felelős szerkesztő úr mennyi pártfogásban részesült úgy anyagilag, mint szellemileg, vagy mennyire hagyatott magára a sokágú hivatalos és hivatásos teendői között is vállalt szerkesztői munkában. Egyet azonban tudunk. A becsületes szókimondásnak, az igazság el nem hallgatásának ő olyan iskoláját állította fel lapjának hasábjain: amilyent eddig nem ismertünk. Ő maga volt lapjában a legelső és legbátrabb igazmondó; de mindig készséggel bocsátotta rendelkezésére a teret másoknak is, ha igaz ügy érdekében síkra szálltak. Nem törődött vele, hogy tetszik vagy nem a bátor igazmondás; hatalom, klikkek, intrikák, áskálódások, népszerűtlenné tétel őt el nem riasztották. És a lap ezen aerája, akarva-nemakarva, irányt szabott a jövőre nézve. Akármi lesz az új lap neve, akárkik lesznek szerkesztői: erkölcsi tekintélyre csak úgy számíthat, ha ezt a pozíció-értéket megőrzi és fejleszti. A sajtó a közélet legfőbb ellenőre, sok esetben egyes dolgoknak egyetlen és végleges föllebbezési fóruma. Nem fogunk megelégedni ma már a kézmosó „uram, uram“ sóhajtásokkal; de megköveteljük, hogy akik a prófétai nehéz tisztet vállalják, merjék is bátran rámondani a hitványságra, ferdeségre, obscurus nagyképűségre és a haladás, igaz ügy kerékkötőire: te vagy az az ember! Nem szá-