Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-11-10 / 45. szám
45. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 201. oldal. biztos fellépéssel léphessenek ki és bocsáttasanak el annak az igének hirdetésére, mely nem elméletté sűrített tudomány, de lélek és élet. Zúg, forrong körülöttünk a világ, a tömegek új világot követelnek, a szociálizmus, a keresztyénségnek ez a tékozló fia — a gyűlölködés, az osztályharc fegyvereit villogtatja, a kufárkodásnak vásári zaja veri fel csendes berkeinket, melynek őrjöngéseiben dobra van ütve minden nemes érték: erkölcs, becsület, hit és haza ! Ezekkel az áramlatokkal harcba kell szállanunk azért az „új égért és új földért“, melyben az a tékozló fiú gyűlöletben megfogyatkozik, amely harcban a mammon bálványát imádó, minden nemes értékeinkkel, kufárkodó eltévelyedetteket, kik silány bálványokként döntögetik le keblünk Isteneit, kompromittálják nemzeti becsületünket, — ha kell — ököllel is meg kell tanítanunk annak ismeretére, hogy ez az Isten áldotta magyar föld nem a kalmárkodásnak vásári piaca, hanem a szent, a tiszteletet érdemlő és parancsoló „haza“ ebben a fogalomban rejlő mélységek és magasságok minden revelacióival ! Ha ebben a harcban a reformátorok tudásával, lelki bátorságával, erős munkás hitével, el nem tántorítható cselekedni akarásával fegyverzetten állunk csatasorba, ha a mi beszédünk lélek és élet s cselekvésünk annak bizonysága lesz, hogy a jelen nagy társadalmi kérdéseiben is tudunk ható tényező lenni, akkor a mi reformáció ünneplésünk méltó volt annak világokat rengető jelentőségéhez, akkor és azzal bebizonyítottuk, hogy „van bennünk élni hit, jog és erő 1“* * Ezen előadásomhoz forrásokul használtam Németh István püspök úrnak az egyházkerület reformációi emlékünnepélyén mondott egyházi beszédét, dr. Antal Géza e. k. v. főjegyző úrnak ugyanakkor tartott ünnepi beszédét, Czeglédy Sándor theol. tanár úrnak 1916. évi októberi kér. gyűlés alkalmával a lfclkészavatáskor mondott egyházi beszédét, Viktor János úrnak : „A reformáció lényege és a protestántizmus jövője“ cimü, dr. Ravasz László úrnak: „Keresztyén koncentráció“ cimü, Muraközi Gyula úrnak: „A haladás feltételei“ cimü cikkeit és a napi sajtónak a reformáció 400 éves évfordulójáról való megemlékezéseit. Cs. K. Gondolatok a kerületi gj ülés után. Pihenő óráim egyikén magamba mélyedve visszapillantok a legközelebbi egyházkerületi gyűlésre s elvonul előttem egész lefolyása. Egy-egy pontnál megmegállok, hogy is volt ? Nem lehetne-e másképp ? A gondolatoknak egész raja kergeti egymást. Tervek szövődnek, eszmék születnek, de egyiknek születése, a másiknak halálát okozza. A mi életképes mentsük meg és hasznosítsuk a jövő számára. Anyaszentegyházunk folyton fejlődő intézmény, melynek épületéhez szünet nélkül hordják az építő anyagot a lelkiélet munkásai. A munkában megállapodás nincsen, nem is szabad lenni, mert a munkások ilyen parancsot kaptak: „Munkálkodjatok, mig nappal van . . .“ A Mester önmagát és a mennyei Atyát állította követendő példa gyanánt: „Az én Atyám mindezideig munkálkodik, én is munkálkodom“. A lelkiélet munkása, — aki nem béres — még a testi pihenés idején is munkálkodik, küzd, harcol, terveket sző, problémákkal vesződik s az anyaszentegyház gondja epeszti, a jövő gondolata tölti be szivét, lelkét. Én is újra, meg újra bejárom gondolataim szárnyain azokat a mezőket, melyeken a kerületi közgyűlés alkotó tagjai munkálkodtak hűséggel és szives ügybuzgósággal. A tárgysorozatot tekintve, az óriási módon felszaporodott ügyek halmaza várt elintézésre, tiz csoportra oszolva, a bírósági ügyeken kivül. Mindegyik csoport átment az illetékes szakbizottság rostáján, gondosan előkészítve a plénum elé. így van ez jól, mert a szakbizottságnak elegendő^ idő áll rendelkezésére, hogy minden oldalról meghányja-vesse a legkisebb ügyet is, ami eléje kerül. így legalább eleje van véve a tenger szóáradatnak, időrablásnak, melyről némelyek, — tisztelet a kivételeknek — ma sem tudják, hogy az pénz, még pedig drága prénz s három-négyféleképpen váriálva, hosszúlével adják elő csekély mondandójukat. A bizottságok gondos előkészítése folytán gördült is a tárgyalás kereke, alig akadt egy-egy pont, I mely megállást parancsolt, különben egy hétig vagy tovább is eltartott volna a gyűlés. Mikor így a rendezés ügybeosztás helyességét kiemelem, nem hagyhatom szó nélkül a közigazgatási ügyeket, melyek — tudomásom szerint — nem részesülnek kellő előkészítésben. Fel kell tennem a kérdést, miért nincs ezeknek előkészítő bizottsága ? Miért kell ezekről egy hallásra, gyakran kellő tárgyismeret és tájékozottság nélkül véleményt mondani, midőn ezek helyi vonatkozásukkal, apró-cseprő különféleségükkel leginkább próbára teszik a judiciumot ? Indítvánnyal nem kívánok alkalmatlankodni, csupán rámutatok, miszerint a közigazgatási ügyeknek bizottság elé utalása kívánatos. Itt lehetne gyakorlatba hozni alkotmányunk sérelme nélkül, az érdekelt felek meghallgatását, az ügy kellő tisztázása és teljes fölfedezése végett. A bizottságban kellően letárgyalt ügyek azután egész röviden, csupán jelentés és tudomásvétel formájában kerülnének a közgyűlés elé, kivéve azokat amelyek elvi jelentőségűek és amelyek a közgyűlés döntését magasabb szempontból kívánják. Természetesen a bizottság határozatai a közgyűlés szankciójával a jegyzőkönyvben helyet foglalnak. A kerületi közgyűlés tehermentesítése végett célszerű volna az egyházmegyék jogkörének kiszélesbítése, hogy megerősítések s egyéb kevésbbé jelentékeny ügyekben végérvényesen határozhassanak, meghagyván a fellebbvíteli fokozatot. Ilyen módon bővebben.
