Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1918-11-03 / 44. szám

198. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918. kölcsi téren ekként szabadságra jutott egyén az ön­fejlesztés kötelességének tudatával építi ki most már egész lelki életét, tágítja szellemi látókörét s — lép rá minden téren a fejlődés, a haladás útjára. El nem tagadható történelmi igazság, hogy a társadalom iskolázása a népnevelés fejlesztése, a tudo­mányos élet fellendülése, iskolák és kultúrintézmények alapítása, a sajtónak az eszmék terjesztésére való fel­­használása, új életfelfogás, új életirányok tervszerű propagálása s ezzel a népek lelki világának összekap­csolása mind .. . mind a reformációban megindult szellemi evolúció gyümölcsei, — hogy az új kort jel­lemző és irányító új eszméknek, a mát és holnapot átkaroló és vezető új szellemi áramlatoknak bölcsőjét a reformáció ringatta, és épen abban áll a reformáció világtörténeti jelentősége, hogy a haladásra már nem képes középkori vezető tényezők életének új törvényt szabott, új utakat vágott, új irányt jelölt s az új kor egész szellemi irányzatának, s eredményekben gazdag tudományos és kulturális törekvéseinek inspiráló meg­indítója volt. (Folyt, köv.) VEGYES. A pápai Református Leányegylet október 27-én tartotta meg szezonnyitó közgyűlését, melyen a tagok a szokotthoz képest kevesen jelentek meg a dühöngő járvány miatt, de annál fontosab határozato­kat hoztak. Az egylet szeretett elnöke Széky Aladárné úrnő felemelő megnyitója után, melyben főképen egy­más szeretését kötötte a hallgatók szivére, első sor­ban beszámol arról, hogy az Országos Magyar Evan­­gyéliumi Nőegyesületek Nemzeti Szövetségének Buda­pesten nem rég tartott konferenciáján az egyesület is szép számmal képviseltette magát az elnök vezetésé­vel, amelyről sok-sok szeretettel megtelt szívvel, mun­kálkodni vágyó akarattal tértek vissza. Azután helyet­tes elnökül egyhangú lelkesedéssel Kötse Istvánná úrnőt választotta meg a közgyűlés, ugyancsak őt ren­dező-bizottsági etnökké, kinek közismert agilitása messze menő reményekre jogosít fel. A szokott házi összejövetelek a járvány miatt egyelőre elhalasztattak. Ezeken az összejöveteleken ezentúl a gyűlés határo­zata értelmében -nem tagok is résztvehetnek 1 korona belépődíj ellenében. Első nagyobbszerü nyilvános es­tély idejéül ádvent első vasárnapját állapították meg. Új munkaágul kitűzték bibliakörök szervezését is, ame­lynek fontosságát Pongrácz Józsefné jmély érzéstől su­galmazott lelkes szavakkal emelte ki. Egy nagy irodalmi és nyomdai vállalat léte­sítése. Debreczenből értesítenek bennünket, hogy ott e hó 13-án egy nagyobbszabásu irodalmi és nyomdai vállalat alakult részvénytársasági alapon. A vállalat tulajdonképen az országszerte ismert, eddig is nagy­arányú üzletkörrel működő, prot. művek kiadása és terjesztése érdekében is serény tevékenységet kifejtő Hegedűs és Sándor könyvkiadó és könyvkereskedő cégnek kibővülése a Hoffmann és Kronovitz-féle nyomdai és kiadói vállalattal, a Diwald-féle eperjesi fénynyomdával, végül egy modernül fölszerelt és be­rendezett könyvkötészettel és vonalzó-intézettel. Ezek­ből alakult meg a Magyar Általános Hitelbank és a Franklin Társulat érdekeltsége mellett két millió korona alaptőkével az említett nagy irodalmi, művészeti és nyomdai vállalat, mely mint Hegedűs és Sándor iro­dalmi és nyomdai részvénytársaság működik ezentúl a magyar tudomány, irodalom és művészet fölvirágozta­­tása érdekében. Midőn ezt az értesítést közzétesszük, egyszersmind kifejezést adunk abbeli óhajtásunknak, hogy az új, nagy vállalat erőteljes szerveivel és hatal­mas tőkéjével a prot. irodalmi művek kiadása és ter­jesztése érdekében bizonyára az eddiginél is nagyobb mértékben fog közreműködni. A „Magyarság“ októberi száma a szokott nivós tartalommal és Megyercsy Béla gondos szer­kesztésében jelent meg. Ki kell emelnünk cikkei kö­zül az igazán mély érzéssel irt vezércikket; Csók Ist­ván élvezetes „Emlékeit“ ; Schiller Harangjának Nagy Zsigmond debreczeni nyugalmazott professzor bravú­ros, magyaros fordítását; Eőry F. Lajos mélyen szántó értekezését a mai magyar irodalom egy hiányáról Lázár István Turáni Muzsikus cimü gyönyörű novel­láját ; (Szem) Ady Endre legújabb verses kötetéről szóló komoly és elfogulatlan kritikáját. Ezeken kívül még szép versek, értekezések és bírálatok teszik szá­munkra értékessé a „Magyarság“-ot, a mi lapunkat, amelyet melegen ajánlunk minden kálvinista ember szives figyelmébe. A lap előfizetési díja 1918. évre 16 K, félévre 8 korona. Kiadóhivalal Budapest, VIII., Főherceg Sándor-u. 28. HIVATALOS RÉSZ. A dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 6490/1918. szám. Nagytiszteletü Iskolaszéki Elnök Ur! Későbbi kellemetlenségek elkerülhetése céljából legyen szabad becses figyelmébe kérhetnem, hogy a nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi m. kir. mi­niszter úrnak a Néptanítók Lapjában (87. szám) is megjelent 154.000/1918. számú rendeletével az 1913. évi XVI. t.-c. 6. §-ában kitüntetett szolgálati évek le­szállíttatván, „a III., illetőleg a II. fizetési osztályban kilenc évet meghaladó időt töltött tanítók érdemesség esetén évi 200 K fizetés természetével biró személyi pótlékban részesíthetők“. Amennyiben tehát a Nagy­­tiszteletüséged bölcs felügyelete alatti iskolának érde­mes tanítójára a kérdéses miniszteri rendeletnek szó­­szerint idézett 3. §-a alkalmazható, legyen szives hoz­zám előterjesztést tenni a további lépések megtehetése céljából. Őszinte tiszteletem jelentése mellett maradtam Komárom, 1918. évi október hó 29-én kész szolgája Németh István püspök. — Pápa, 1918. Főiskolai könyvnyomda. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom