Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1918-10-20 / 42. szám

190. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918. tanuló hazulról elegendő élelmiszert és ivóvizet vigyen magával. 5. Minthogy a tanulók a fentebb már említett díjazásban részesülnek, a felügyeletet ellátó igazgató­nak, tanítónak, tanítónőnek vigyázni kell arra, hogy a tanulók a gyűjtési idő alatt megfelelő eredményt mu­tassanak fel. 6. A minél nagyobb gyűjtési eredmény érdeké­ben azok az erdőrészletek keresendők fel, ahol a legbővebb a termés (legbővebben az erdő szélső fái teremnek). 7. A makk száraz időben szedendő. 8. Az összegyűjtött burok nélküli makkot súly szerinti lemérés mellett, minden nap be kell szolgál­tatni annak a vállalkozónak, akit a nevezett Részvény­­társaság a makk összegyűjtésével megbízott. A vállalkozók a gyűjtésben résztvevő gyermekek­nek a munkaidő arányában a helyi napszámnak meg­felelő díjat tartoznak minden nap a felügyelő tanító, (tanítónő) kezeihez jegyzék mellett egy összegben át­adni. 9. Az átvett díjat az igazgató, illetőleg a tanító a gyermekek szüleinek nyugta ellenében adja át, amely nyugták az iskola irattárában helyezendők el. A felügyeletet ellátó tanító urak minden gyűjtött egy vaggon makk után tekintet nélkül az időtartamra, mely a gyűjtésre fordíttatott, egy ezer (1000) korona jutalomdíjban részesülnek az állat- és takarmányfor­galmi részvénytársaságtól. Azonban eltekintve ettől az anyagi jutalomtól, szeretem hinni, hogy az igen tisztelt tanító urak erkölcsileg is indíttatva érzik magukat arra, hogy az ország jelene és jövője érdekében szi­ves készséggel vállalkoznak a makkgyüjtésre. Felkérem Nagytiszteletüségedet, legyen szives utasítani a tanító urat, hogy a gyűjtésben részt vett tanulók számát, a gyűjtésnek miként való szervezését, a gyűjtött makk mennyiségét, a gyűjtési napok szá­mát, a tanulók által egyenként s összesen szerzett összegeket f. hó végéig hozzám bejelenteni szíveskedjék. Őszinte tiszteletem maradtam Komárom, 1918. évi október hó 1-én kész szolgája Németh István püspök. 6216/1918. szám. Nagytiszteletii Lelkész Ur! Az egyetemes konvent főt. és mélt. elnöksége f. évi február hó havában 81/1918. szám alatt minden egyes református gyülekezethez megküldötte a „Rövid emlékezés a nagy reformáció négyszáz éves évfordulója alkalmából“ cimü füzetkének egynéhány példányát az­zal, hogy értük járó ár a konventi irodának küldes­sék meg. —- A konventi elnökség 3627/1918. szám alatt arról értesít, hogy az emlékfüzetek árát még igen sok gyülekezet nem küldötte be. Minthogy a tiszta jövedelem a hadbavonult református katonáknak ol­vasmányokkal való ellátására fog fordíttatni: felhívom Nagytiszteletüségedet, amennyiben nem méltóztatott volna a kapott példányokról (á 1 K) elszámolni, le­gyen szives haladéktalanul intézkedni, hogy a beszol­gáltatandó összeg minél előbb megküldessék a konventi irodának (Budapest, VII., Abonyi-u. 21.) s a jelzett célra felhasználható legyen. Őszinte tisztelettel maradtam Komárom, 1918. évi október hó 7-én kész szolgája Németh István püspök. Pályázat. Visnyei ref. előkönyörgő tanítói állásra pályázat hirdettetik. Javadalom: megfelelő lakás melléképüle­tekkel ; 2322 K készpénz; 11 és fél kát. hold szántó, rét, belsőség, melyben 800 négyszögöl beültetett szőlő, melyért 1000 K váltságdíj fizetendő egyszersminden­­korra; államsegélyhez 945 K van kiegészítve. Kötelesség: 6 oszt. elemi és ismétlő iskolások oktatása; istenitiszteletnek törvény szerint végzése; hivatalos ügyek intézése. Felszerelt pályázati kérvények 1918 november 12-ig nagytiszt. Kovács Bertalan tan. biz. elnök úrhoz Kálmáncsa — Somogymegye — küldendők. Iskolaszék. Pályázat. A belsősomogyi ref. egyházmegye irodalmi bi­zottsága a következő tételeket tűzte ki pályamunkák írására: 1. Elméleti tételre: PA vallásos hit sorsa a háborúban és háború után." Dija: 100 K. 2. Gyakorlati tételre: Luk. II. 29—30. v. „Te­metési beszéd békekötéskor öreg ember felett.“ Dija: 20 K. A pályamunkák idegen kézzel írva, jelige alatt 1919 márc. 15-ig nt. Mozsonyi Sándor irod. bizott­sági elnök úrhoz küldendő Kadarkutra. Lábod, 1918 okt. 10. Nagy Lajos esperes. Pályázat. A megy ercsi ref. egyház az 1918—19. tanévre helyettes tanítót keres. Fizetés: havi 200 korona, lakás, fűtés és világítással. Mérsékelt áron ellátás biztosítva van. Nők is pályázhatnak. Pályázni szándékozók Sohár Kálmán ref. lelkész, iskolaszéki elnöknek Írjanak Megyercs, Komárom m. SZERKESZTŐI ÜZENET. S2. S. M. A. ruházati segélyt én se kaptam még meg; azt hiszem, más kartársaim se kapták meg. Kiutalásáról nem nem tudok semmit. Azt se tudom, mi lehet az oka annak, hogy a plébános urak már régen megkapták. Azt azonban mindnyá­jan tudjuk, hogy ez idő haladtával nap-nap után kevesebbet ér 1. .. Egyik fiatal kartársunk így ír erről a segélyről: „Talán ősz fej nélkül megérem érkezését!“ — Pápa, 1918. Főiskolai könyvnyomda. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom