Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-07-28 / 30. szám
136. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918. VEGYES. Személyi hir. Főtiszt, és mélt. Németh István püspök úr e hó 26—27. napjain hivatalos iskolai ügyek elintézése céljából Pápán volt. Gyászhir. Nagy veszteség érte főiskolánk nagynevű nyug. tanárát, dr. Horváth József urat neje elhunytával. Hűséges, gondos, megértő élettársat birt benne. Neki is, két hajadon leányának is igen nagy szüksége lett volna még a jó feleségre, a jó édes anyára. Amit lehetett, meg is próbált, hogy megtarthassa életben. Hasztalan volt minden igyekezete. A csapást nem távolíthatta el. A jó Isten adjon neki is, gyermekeinek is elég lelki erőt a nagy veszteség elszenvedésére. A halálesetről a következő gyászjelentést közöljük: „Dr. Horváth József pápai nyug. ref. theol. tanár a maga, gyermekei és az összes rokonság nevében mélységes fájdalommal tudatja, hogy a hűséges hitves, az önfeláldozásig gondos anya és nagyanya s a nemeslelkü szerető rokon dr. Horváth Józsefné Csomasz Elonora Budapesten folyó hó 22-én, életének 48-ik évében az Úrhoz költözött. A megboldogultat folyó hó 23-án, kedden délután 4 órakor kisérjük örök nyugalomra a farkasréti temető halottasházából. Drága Lélek! Sok és kínos szenvedés után elköltöztél szeretteid köréből, de felejthetetlenül kedves lényed és áldásos életed emléke utolsó dobbanásig élni és hatni fog az árván maradtak sziveiben. Legyen áldott emlékezeted és csendes soká nélkülözött pihenésed ! Budapest-Pápa, 1918.julius hó 23-án.“ A földbérleti árak szabályozása. Sok lelkészt és tanítót igen érdeklő hirt adott közre a Gazdaszövetség julius 20. száma. A közlemény ez: „A lapok szerint a földmivelésügyi és igazságügyi miniszterek foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a gyökeresen megváltozott viszonyokkoz képest olcsón kiadott földbérletek ára állami beavatkozással szabályoztassék. Még nincs tisztázva, vájjon a szóbanforgó tervezet rendelet, vagy törvényjavaslat formájában fog-e intézkedni a földbérletek árának új szabályozásáról; de a tételes intézkedések olyanoknak látszanak, melyek alighanem közmegnyugvást fognak kelteni. A tervezet szerint nem lesz általános százalékos áremelés, hanem döntőbíróságok fognak alakulni, melyek minden egyes panaszt különállóan fognak megvizsgálni. E bíróságba egy tagot a panaszt tevő birtokos (bérbeadó) s egy tagot a bérlő nevez meg, az elnöki tisztet pedig hivatalos biró tölti be. A bíróság az összes körülmények mérlegelésével dönt, de ha az esetleg marasztalt bérlő nem nyugodnék meg a hozott Ítéletben, joga lesz a bérletet hat hónapra felmondani. A rendelet hatálya értesülésünk szerint az 1917 október 1-ig kötött bérleti szerződésekre fog kiterjedni.“ Ma, amikor egy zsák krumplival, fél mm. búzával, pár mm. etetni való répával ki lehet fizetni egy-egy hold földnek 30, 40, sőt 50 korona évi bérét is, igazán helyén való, hogy a más viszonyok között kötött szerződéseket vagy egészen érvénytelenítse, vagy illő módosíthatásukat lehetővé tegye az állami hatalom. Hisz minden szerződés azon az elven alapszik: „így állván a dolgok.“ A háború alatt pedig hihetetlenül megváltoztak a dolgok; természetes tehát, hogy a szerződéseket is meg kell változtatni úgy, hogy a föld tulajdonosa ne legyen kénytelen a fölemelt adó mellett és a terményeknek hihetetlenül felszökött ára mellett a potom régi földbérrel beérni. Igen sok lelkészen és tanítón alaposan segít a tervbe vett rendelkezés ; csak ne ógjanak-mógjanak rajta sokáig az intézők ; mert veszedelem van a késedelemben, mivelhogy igen közel van az új gazdasági év kezdete. Csak hadd jöjjön mielőbb az a rendelet. Jó lenne — egy nagy közgazdász mondta ezt nekem a mult héten Budapesten —, ha minél több, ha igen sok lelkész és tanító ostromolná meg ily rendelet kiadása végett a földmivelésügyi minisztert. Az Alkotmány állandóan napirenden tartja és folyton sürgeti e kérdés kívánatos megoldását. K. J. — Lelkészmeghivás. A lajoskomáromi tekintélyes evangélikus egyház Schlitt Gyula pápai segédlelkészt, akit rövid ittléte alatt is tisztelni és becsülni tanultak a hívek, megüresedett lelkészi állására lelkészévé hívta meg. — Utódja Pápán Fadgyas Aladár segédlelkész lett. A Borsos-alapra a mult héten a következő adományokat vettem: Soós Gyula ref. tanító, Pusztarádócz 10 K, Nagy András ref. lelkész, Acsád 10 K. Összesen 1403 K 80 f. Hálás köszönettel! Faragó János főgimn. igazgató. Kérelem. Felkérem mindazokat, akiknél a főiskolai könyvtárból könyv vagy kézirat van kint, szíveskedjenek azokat lehetőleg postafordultával a főiskolai könyvtár cimére megküldeni. Pápa, 1918 julius 19. Pongrácz József h. főiskolai könyvtáros. Páris, mint a világ könyvekben leggazdagabb városa. Hogy milyen Eldorádója a könyveknek a most annyira fenyegetett Páris: kitetszik az alabbi adatokból: A „Bibliothéque Nationale“, amely a forradalmi zavarok után az egész ország kincseit jelölte, 3,500.000 nyomtatott könyvet, 100.000 kéziratot és több mint 250.000 művészi metszetet mondhat magáénak. A többi nagy könyvtárak kincseit beleszámítva, a nyomtatott könyvek darabszáma 4.800.000- re, a kéziratoké 121.000-re s a mümetszeteké 390.000- re emelkedik. Hogyha pedig hozzávesszük még a számos társaságok és intézetek könyv-gyűjteményét, akkor eredményül legalább is nyolc millió nyomtatott könyvet kapunk. Ezekkel a kincsekkel e világ egyetlen városa sem versenyezhet. Ekkora kultur-kincsnek egyetlen városba való felhalmozása megfelel a forradalmi háborúk ama szertelen céljának, hogy Párist Franciaország központjának s a világ szivének tegyék meg. — Pápa, 1918. Főiskolai könyvnyomda. —