Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1918-07-14 / 28. szám

126. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918 emberének magándolgaiban szagl ásszunk“, mégse íudta magába fojtani idézett megjegyzését. Ezt az el­járását bátran minősíthetjürk lelkiismereti kényszernek . . . Szinte túlságba vitte már a közgondolkozás azt az elvet, amely szerint a közélet emberénél a magán és a családi élet nem számít; azt egészen figyelmen kívül kell hagyni; csak azt kell nézni és mérlegelni, hogy egyébként megfelel-e a várakozásnak; birják-e a vállai, amire vállalkozott ? Hát az kétségtelen, hogy kitűnő ügyvéd, mérnök, orvos, kereskedő iparos, gaz­­dász lehet valaki úgy is, hogy az erkölcsi élete súlyos fogyatkozásokban szenved, ezek élhetnek akár ki­csapongó életet is s ezért mégis kiválóan jó munkások, igen keresett, nagyrabecsült szakemberek lehetnek. De már a birói pályán, akár a közigazgatásnál, akár a királyi bíróságoknál, igazán bajos elválasztani a ma­gán élet tisztaságát a hivatalos kifogástalanságtól ; mert itt már bizonyos nevelő, gyógyító, épségben megtartó erkölcsi munkát is végez, erkölcsileg is hat a közélet embere. Hát még azoknál az életpályáknál, amelyeknek egyenesen a népoktatás, a népnevelés, az értelmesség, az intelligencia képzése, a közgondolko­zásnak, a lelkiismeretnek helyes irányítása, a becsüle- 1es jellemképzés a főfeladata: a népiskolai tanítóknál, a középfokú és főiskolai tanároknál; a lelkészeknél és a theológiai tanároknál! Itt már semmiképen se lehet elválasztani a munkásban a közélet emberét a magán embertől. Innen van, hogy a felettes hatóság mind­egyikre nézve nemcsak a hivatalos teendőket, szabá­lyozta pontosan körülírva, de a magán- és a családi életüket is. Akár állam a felettes hatóság, akár egy­ház, vagy valamely erkölcsi testület. I^em habozunk kimondani, hogy nevelőintézeteink­ben azért van a sok hasztalan erőlködés az állapotok javítása iránt, mert a cél szolgálatára beállított erők beleélték magukat abba a gondolkozásba, hogy ma­­gán és családi életük lehet akármilyen, ahoz senkinek semmi köze, azzal foglalkozni illetlenség, vagy amint a Budapesti Hírlap mondja: szaglászás, tehát férfiat­­lanság! Beleélték magukat abba a gondolkozásba, hogy a papiroson, a lajstromok szerint is kimutatható, százalékolható, hivatalos órákhoz kötött munkájukat ha elvégzik: azon kívül azt teszik, amit akarnak; ott töltik idejüket, ahol akarják és úgy, ahogy épen tet­szik nekik. Kinek mi köze ahhoz ? ! . . . A felügyelők­ben meg nincs bátorság, hogy kötelességüket esküjük szerint e részben is teljesítsék; mert megfélemlítette őket a megtévedt közgondolkozás. Hasztalan van ott a törvényben, a szabályrendeletben a parancsoló ren­delkezés és utasítás : a családi életükkel is példát ad­janak ; tiszta és feddhetetlen élet által szövétnekként világoljanak ; — magán- és családi életükben ... a jó erkölcsök ápolásában nemes példaadással tartoznak előljárni . . . mégis lépten-nyomon hallunk panaszt titkon és nyilván; titkon igen sokszor és igen el­keseredetten ; nyilván ritkán és igen óvatosan csak átlalánosságban, hogy senki magára ne vegye; és ha mégis magára veszi: akkor bocsánatkérés mellett illik kijelenteni, hogy nem ő róla van szó . . . A közgon­dolkozásnak raegtévelyedése ez. A nagy intelem talán ád illő lökést a helyes irányba térésre ; mondjuk úgy, hogy a megtérésre. A magas hely bátor, férfias példája talán buzdítólag hat a mi magas helyeinkre is. A tanulságos példából ta­lán kiérezzük, talán megértjük, hogy csakugyan úgy kell annak lenni, hogy „Tisztán őrizze meg belül és kívül a palástját az, akit tehetsége, hivatottsága, a sors kegyelme az emberi életnek tündöklő, messze el­látszó csúcsaira szólított“ ... És mi tanítók, tanárok, lelkészek mind valamennyien hegyen épített város vagyunk! Legyünk tiszták, hogy tisztaságot tanulja­nak tőlünk! Dunántúli ref. egyházaink történeti évszámai I7i2-ig. (Folytatás és vége.) És most a szürke számok hadd mondjanak még néhány lelkiismeretbe vágó dolgot: 1. Aki évszámát élőbbről keltezteti, mint az itt közölt első évszámok és ezt okmányok alapján teszi, vagy akinek évszámai vannak, amik itt nem fordul­nak elő, közölje a nyilvánossággal, hogy, majd ha lesz méltó utódja Thurynak, mozogjon legalább a kerület történetének munkája. Ne felejtse el a kerület, hogy Tliury halála miatt egy oly nagy és szent ügye ma­radt befejezetlen, mely arra hivatott, hogy szép jövő­nek legyen ösztökélője. E munkát folytattatnia kell ! Törődjék évvégre kerületünk az egyházi lappal, hogy méltó terjedelemben jelenhessék meg. Hogy történeti adataink is, mint régebben, a pusztulás dohos helyei­ről szemünk elé tárulhassanak benne! Hogy a régi szép emlékek legalább jeleseinket nagy tervekre, al­kotásokra serkentsék! , 2. Jövőt teremtsünk magunknak! E végre kelje­nek föl jeleseink a közigazgatás íróasztala mellől, bíz­zák azt felügyeletük mellett kisebb emberekre, akik épp oly jól elvégzik, mint ők, de nagy alkotásokra, szervezésekre képtelenek. Theol. tanárainknak, kiktől joggal követeljük, hogy a kerületi mozgalmak vezetői között álljanak, legyen mély meggyőződésű theol. irányuk, lelkes, mint a hitvallóké valaha s akkor az ifjúságot magukhoz láncolhatják. Nem szabad arra törekedni, hogy egyirányú legyen mindegyik, mert akkor az ifjúság egy részét láncolhatják csak maguk­hoz —, és mi van kérem azzal a résszel, amelynek lelkében más a keresztyénség megjelenési formája ? De annyit mindenesetre kívánatosnak kell tartanunk, hogy az ifjúságnak legalább egy részét láncolja mind­egyik magához s legyenek tudományos meggyőződé­sükből kifolyólag az egyházi életre vonatkozó terveik, amelyek valósítása érdekében álljanak baráti érintke­zésben a papságnak azzal a részével, mely, mint ifjú,

Next

/
Oldalképek
Tartalom