Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-07-07 / 27. szám
122. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918 kötve lábaira százával bocsátja a tenger fenekére, így jutalmazván, hogy felvilágosítani, a kancsukától megszabadítani akarta a népet. Láttuk már a történelem folyamában e „demokráciát“ féktelen őrjöngésében dühöngeni és láttuk a csődjét is és ennek a bekövetkezését reméljük, sőt érezzük most is, mert hiszünk abban, hogy senki nem vethet más fundamentumot, mint amely vettetett a Krisztus Jézus által. E „demokráciára“ még egy jellegzetesen szomorú dolgot kell megemlítenem. Mindkettő meg akarta „szabadítani“ a nőt, a „keresztyénség által rabszolgaságban tartott szegény páriát!“ A francia „polgártársak“ a templom oltárán a kőszent helyére ültették és az érsek vezetésével hajlongtak előtte; az orosz „elvtársak“ a „magántulajdon“ szégyenletes rabszolgaságából akarják a törvényhozás utján megváltani és az ■elvtársak közkincsévé tenni. Nem is tudom, hogy e két megtiszteltetés közül melyik tulajdonkép a megalázóbb a nőre nézve; de érzem, hogy arcul csapása az evangéliomnak, lábalól való kirúgása a természet törvényeinek, azért csak pillanatnyi elmezavara lehet az emberiségnek. Minden társadalmi mozgalom, ha hatalmi paroxismusában az ellenzéket vérbe akarja fojtani, már bukott, ha hatalmának a tetőpontján van is. Csak a megtámadottnak van joga az erőszakkal való. védelemre s azért kedves nekünk a protestántizmus, amely a krisztusi világnézet leghivatottabb sáfára és zászlóvivője. A bolsevikizmus egyéb őrjöngéseire ezek is elég jellemzők és a helyszűke sem engedi meg, hogy a hírlapi hirek bizonytalan útvesztőiben keressük az igazságot; de bátran állíthatjuk, hogy ha a vörös zászló hazai hívei is a lelkiismeret szavára hallgatnának és nem vakítaná el őket a pártszenvedély, úgy az emberiség boldogulását a keresztyén demokráciától várnák s annak állanának a szolgálatába; de az s életpálya: hirnévszerzésmódja, kolomppal járni és félre vezetni az életküzdelem mezején a tudatlan és éhező nyájat. Dvorak József. Az őrségi egyházmegye közgyűlése. Közeledik az aratás és betakarás ideje. És amint ez az idő közeledik, egyházmegyéink is egyenkint kezdik megtartani gyűléseiket, hogy egyházi életünk mezején az elvetett termést learassák, egybegyüjtsék -és ekkor tűnik ki, hogy az egyévi munkálkodás menynyit hozott: húsz, hatvan, száz magot-e . . . vagy pedid sivár volt a mező és szomorúan szólnak a jelentések : nincs aratni való ? ! Szombathelyen a protestáns templomban és tanácsteremben üléseztünk junius 18-án és 19-én. A bizottságok ülése után a tulajdonképpeni gyűlés 19-én reggel esperesünk buzgó könyörgésével kezdődött a teljes számban megjelent lelkészi és kettő kivételével jelenlevő világi uraink s az egyházi kiküldöttek részvételével. Gondnokunk Chernél Antal nyitotta meg a gyűlést beszédével, melyben nemes felháborodással ostorozta a háború alatt felburjánzott ezernyi visszaélést, a terjedő erkölcstelenséget és az alkalmi szövetkezetek bandáit, amelyek, mig hőseink véreznek, itthon minden jóérzésü embert elkeseredéssel és felháborodással töltenek el. Az esperes űr évi jelentésének első pontjaként meleg üdvözlő sorokat olvasott fel : írójuk méltóságos Kapi Béla ev. püspök úr, akit hivatalos kötelességei nem engedvén, hogy bennünket székhelyén személyesen üdvözölhessen, őszinte sorokban kívánt áldást munkánkra. — Az esperesi jelentésnek legkiemelkedőbb pontja volt, hogy ez évben az önkéntes adományok összege a 12 egyházban felülhaladta a 30 ezer koronát. Előljár a buzgó adakozásban a senyeházi gyülekezet 12 ezer koronával, a halódásból új életre kelő barabássze'gi gyülekezet közel hatezer koronával és így tovább a többi. Jóleső örömmel töltött el bennünket a reformáció 400-ados emlékének hatása alatt létrejött emez igazán gazdag aratás, amely csakugyan hozott: harminc annyit. Nem hiányzott a vetés mellől a himes mezei virág sem: minden egyházban béke, rend, egyetértés, sehol visszatetsző jelenség. Kegyelettel emlékeztünk meg Antal Dénes megboldogult szentgyörgyvölgyi nyugalmazott lelkészről és Gózon Imre patriárcha kort ért nyugalmazott tanítóról, 48-as vitézről, akik hosszú áldásos munkás élet után az Urban szenderedtek el és Lutor Lujza tanítónőről. Az esperesi jelentés beszámolt arról, hogy midőn a harmadik rekvirálás alkalmával a legnagyobb szorgalmi időszakban már emiatt heteket mulasztott tanítókra nézve azt kérdezte tőle a közigazgatási hatóság : hozzájárul-e ahhoz, hogy tanítóink ismét rekvirálhassanak, ő a kérdésre azt felelte, hogy most már a tanügy érdekében nem adja ehhez hozzájárulását; az alispán hadiérdek ellen való magatartás miatt megtorlást helyezett kilátásba. Kénytelen volt tehát előbbi intézkedését visszavonni és a tanítóknak kirendelését megengedni. Tehát a feltett kérdésre csakis egy lehet a felelet: igenis! Dehát minek akkor hozzájárulás kérés komédia, ha a kérés nem teljesítésére valakinek a torkára illesztik a kést ?! A jelentés erre a pontjára úgy határozott a közgyűlés, miszerint esperesének eljárását helyeselve, kéri az egyházkerületi közgyűlésnek intézkedését arra nézve, hogy tanítóink csak végső szükség esetén vonassanak el a tanítástól. Egyszersmind megtiltolta a tanítóknak, hogy mint a Haditermény megbizottjai vegyenek részt a rekvirálásban, hanem csakis mint hatósági kirendeltek működhetnek. Egyházkerületi képviselők lettek lelkészi részről: Hodossy Lajos, Csukás Endre rendes, Bajcsy Gyula póttag. Világi részről Mező Gyula, Hodossy Ernő, póttag Éhen Gyula. A tanügyi bizottság jelentéséből megnyugvással
