Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-13 / 2. szám
2. szám. 11. oldal. .........j DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. zán eszményi iránt közömbösek szinte el sem tudják képzelni mily izgalom fogta el akkor az embereket egy-egy verse megjelenésekor, mily mély volt hatásuk úgy eszthetikai, mint politikai szempontból. De halhatatlanok bírája az idő s a költészet változó törvényeit a korizlés és korhangulat, állandó törvényeit az eszmei tartalom szabja meg. Ám ha ma — száz évvel születése után — értékeljük Tompa költői nagyságát, a belső megindulások, melyeket neki köszönhetünk, az eszmék, melyeket nagy formagazdagságban elénk tárt, akkor is irodalmunkban az elsők közt jelölik ki helyét. Hogy a magyarság géniusza szólt belőle, az költészetének legfőbb dicsősége. A nemzet, amelyért élt, amelynek énekelt, épségben került ki akkori nehéz válságából. Neki magának megadatott, hogy boldogabb legyen, „mint annyi sok, kiknek tört hittel kelle délben a koporsóba szállniok“, megérhette, láthatta, hogy törhetlen hitében nem csalatkozott. És mi: új kor, új nemzedék, mikor egy mindeneknél rettentőbb világválság után a ^évpart zöldje mosolyog felénk, hálás kegyelettel látjuk be és ismerjük el, hogy a Tompa törhetlen hite, amely a mi hitünk is, újból és a réginél még fényesebb győzelmet fog aratni. Dr. Kenessey Bóla. Sűrűn érik a veszteségek egyházunkat néhány év óta. Egyik püspökünk a másik után tűnik el szemeink elől az örök nyugalomba. Január 8-án azt a szomorú hirt vitte szét a táviró, hogy e nap délutánján négy órakor Kolozsváron meghalt az erdélyi egyházkerület püspöke: dr. Kenessey Béla, 60 éves korában. Gyönge testét már régóta törte-marta, rongálta a betegség, időnként egy kis föllélekzést nyújtott ugyan neki a pihenés és gyógyszer, de nem tartóztathatták fel életfonala korai elszakadását. Ha testi szervezete is olyan erős és hatalmas lett volna, mint a lelke : óh akkor még évtizedeken át áradhatott volna belőle a magyarság és kálvinistaság elevenítő, éltető szelleme. No mert a lelke az erős és hatalmas volt. Dacára annak, hogy már 1895 óta, amikor a Nagyenyedrő! Kolozsvárra áttelepített, de azért bátran újnak mondható theológiai akadémiának első igazgatója lett, folytonosan szinte túl volt terhelve közigazgatási, kormányzói teendőkkel, amik nagy hátramozdítói a tudományos téren való munkálkodásnak, sőt nem egyszer egyenes megfejtói annak, — Kenessey jó barátságban maradt múzsájával. Egész sor jó tanúbizonyság áll fel mellette és dicséri szelleme kiválóságát. Könyvet irt János evangéliumáról, a Hexateuchusról, az ótestámentom pedagógiájáról, kiadta egyházi beszédeit „Keresztyén Tanítások“ címmel; Hosszú időn át szerkesztette a Protestáns Szemlét, titkára volt a Protestáns Irodalmi Társaságnak ; vezető férfia a Protestáns Árvaháznak s ennek naptárának szerkesztője. Az ótestámentom revideált kiadása számára lefordította a Királyok és Birák könyvét. A biblia női alakjai és a Női jellemképek c. műveit a művelt közönség építésére irta mesteri készséggel. Egyházi lapjainkban is sok kiváló cikk jelent meg tőle. Püspöki jelentései megannyi kellemes, építő olvasmány. Ahogyan ő elbucsuztatta Eötvös Károlyt és I. Ferencz József királyunkat, az szinte páratlan. Mint ünnepi szónok mindig kielégítette a legmagasabb igényeket is. Igen képzett, fegyelmezett homiléta és gazdag invencióju iró volt. Helyén való és öntudatos volt minden szava és kitűnő a hangsúlyozása. Mesternek termett és az is volt. Életrajzi adatai: 1858-ban született régi magyar dunántúli családból. Atyja Kenessey Albert hajóskapitány, vasúti és hajózási főfelügyelő volt. Középiskolát a budapesti református gimnáziumban végzett, majd 1877-ben beiratkozott az egyetemen bölcsészeti fakultására, de vágya a következő esztendőben a budapesti református theológiai akadámiára vitte át. Kovács Albertnek közbenjárására megkapta az utrekti egyetem Bernhardinumösztöndíját s tanulmányait itt mélyítette. Majd körutat tett Angliában, Hollandiában és Németországban, hazajövetele után pedig magántanárul alkalmazta a 25 éves ifjút a pesti theológiai akadémia. 1886-ban a theológia a bibliai tudományok tanszékére rendes tanárul hívta meg. A dunamelléki egyházkerület aljegyzőjévé választotta, előadója lett az országos közalapnak. Szász Domokos püspök meghívására 1895-ben a kolozsvári új theológiai fakultás igazgatója lett. Mihamar igazgató-tanácsos, majd 1899-ben az egyházkerület főjegyzője lett. 1908 február 18-án az erdélyi református egyházkerület Kenesseyvel töltötte be Bartók György püspök örökét. Egészségi állapota, sajnos, már nem engedte, hogy olyan széles ivelésü szellemi tevékenységet folytasson, mint annak előtte. Főpásztori kötelességeinek azonban mindig hiven megfelelt, sorra járta egyháza legtávolabb fekvő részeit is és egy kiválasztott lélek gondosságával fejlesztette a magyarság virágágyait. Elhunyta széles körökben nagy részvétet kelt. Temetése szombaton délelőtt volt a kolozsvári református theológiából. Ravatalánál családja óhajtására Petri Elek budapesti református püspök és Kecskeméthy István kolozsvári theológiai tanár mondtak beszédet. Ugyancsak a család kívánságára koszorút nem tettek a ravatalára, hanem egy erdélyi református, tehát magyar leánynevelő-intézet létesítéséhez járult kiki koszorú helyett váltságul, amely intézet alapját az immár boldog emlékezetű püspök vetette meg gyűjtésével. Elhunytáról a gyászbaborult család a következő szomorú jelentést adta ki: „Pál I. kor. IX. 16. Kenessey Sarolta férjével Szabó Miklóssal, dr. Kenessey Albert, dr. Kenessey Kálmán és az elhunyt egyetlen testvére Kenessey Ida mély fájdalommal jelentik, hogy édes atyjuk, illetve testvére kenesei Kenessey Béla, az erdélyi ref. e.-kerület püspöke, a Ferencz József-rend nagykeresztese, főrendiházi tag, a genfi egyetem tiszteletbeli doktora, a
