Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1918-06-02 / 22. szám

Huszonkilencedik évfolyam. 22. szám. Pápa, 1918 Julius 2. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP jVjZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KORÉBÓL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József 1=1 felelős szerkesztő címére küldendők. <=> Belső munkatárs: CZEGLÉDYSÁNDOR Előfizetési díjak (egy évre 14 K, félévre 7 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Gazdag programúi. Sajtó. A református egyház közönségének minden ereje megfeszítésével a közeljövőben egy több milliós sajíóalapot kell összehoznia. Ennek az alapnak a meglévő érdemesebb la­pokat segítenie, vagy átvennie keli; s azonkívül teremtenie kell a szükség szerint új havi-, heti- és napilapokat. Ennek az alapnak jótékonyan kell közreműködni minden református szellemű irodalmi probléma megoldásánál. Nyomdák. Összeírandó minden nyomda, mely református egyházak v. testületek birto­kában van. Úgyszintén azok is, melyeknek tulajdonosai részben vagy egészben protestán­sok, kik megfelelő támogatás mellett hajlandók volnának a református szellemű sajtótermékek propagálására. Ezeknek a nyomdáknak egyház­társadalmi és közegyházi támogatását szervezni kell. Megállapítandók azok a helyek, hol refor­mátus nyomdák alapítása első sorban kívána­tos. Ezek alapítása minden lehető tényező be­folyásával perfektuálandó. Lapok. Szükség van egy jó, református magyar szellemű több százezer példányban megjelenő heti néplapra, mely népünknek az ige lelkitáplálékán kívül pártatlan, megbízható vezetője legyen politikai, gazdasági, állat-, baromfitenyésztési, kert gyümölcsészeti, házi­ipari, orvosi és állatorvosi, jogvédelmi, hírszol­gálati, szövetkezeti stb. ügyekben. Szükség van egy jó református magyar szellemű, több tíz­ezer példányban megjelenő heti irodalmi, mű­vészeti, társadalmi, családi lapra művelt közép­­osztályunk számára, akár egy meglevőnek meg­erősítése, akár egy újnak alapítása által. Első­rendű szükséglet egy népies olcsó, magyar református szellemű napilap. Szükségünk van egy igazi nívós, liberális, magyar szellemű s a kálvini ethika alapján álló, nagy napilapra, melynek az ellőbbi melléklapja is lehet. Szük­ségünk van a nők, leányok, gyermekek, ifjak, középiskolások, főiskolai hallgatók, tanítók, ta­nárok, lelkészek számára indítandó különböző heti és havi lapokra. Szükségünk van arra, hogy a hiterősítő gyülekezeti lapok egy közös orgánummá tömörüljenek. Sajtóiroda. A református egyháznak szük­sége van egy központi református könyvtárra, hol az összes közigazgatási jelentések, jegyző­könyvek, fontosabb iratok és okmányok, vala­mint az összes magyar ref. egyházi lapok és lapocskák, más lapokból és folyóiratokból mindaz, hol a református egyházra, annak intézményeire vonatkozás tétetett, úgyszintén a fontosabb kül­földi protestáns közigazgatási művek, jelenté­sek, almanachok, lapok, folyóiratok, ency­­klopaediák s továbbá minden hazai egyháztár­sadalmi működés írott vagy nyomtatott emléke s református irók müvei, ezekre, más reformá­tus sikerekre vonatkozó irodalom teljesen össze legyen gyűjtve. Ennek a református könyvtár­nak kapcsán megoldható a sajtóiroda kérdése is. E könyvtár vezetői, kezelői, kik minden tá-A háború az evangélium világításában. A debreczeni m. kir. tudomány­­egyetem népszerű főiskolai tan­folyamán 1918. évi február 6-án előadta: Baltazár Dezső. Ára 1 korona 20 fillér. ík ?k •4' ?k & ^k * * A hit temploma (új folyam) —III. kötet. Egyházi beszédek. Irta: Könyves Tóth Kálmán Ára 4 korona. ~k ^k-k-k-k ^k * Emlékül (költemények.) Irta:‘KÖNYVES TÓTH KALMAN. Ára 5 korona. Lehullóbau. Szász Piroska versei. Ára 6 K 50 fillér. !>i­:>§­>f­>*­>3->3->4-* >4-)*■ * >¥ >4-*• H­;* Kaphatók: KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében Pápán, Fő-utca 21. ^JJfilfJfi ifi ifi ifi ifi ifi Jfif ifi ifi ifi ifi ifi ifi ifi ifi ifi ififi ifi ifi 3fi ifi ifiifi ifi ifi ifi ifi ifi ifi ifi J. ifi Jfiji ifi ifi ifi ifi ifi ifi Jfi ifi ^fijfi ifi ^fijfi 'jfiifi^ifijfiifiifiifiifijfiifiifijfiifijfijfijfiyjjfijfijfiifijfii(.ifiy.jfi^

Next

/
Oldalképek
Tartalom