Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-05-19 / 20. szám
20. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 93. oldal. Leibniz. Kétszázkét esztendeje, hogy meghalt s eszméinek hatóereje ma nagyobb, mint valaha. Ennek oka az, hogy a nagy gondolkozókhoz korukban csak a legkiválóbbak képesek felemelkedni, s a tudománynak magának idő kell ahhoz, amig a lángész müveiben elrejtett gondolati kincseket magáévá teheti. Ezt a körülményt, azaz a megértés lassúságát előmozdítja az a körülmény is, hogy Leibniz rendszeres bölcseleti munkát nem irt; monadologiája csak főbb eszméi vázlatát nyújtja, Theodiceája pedig csak a hitet és tudást egyeztető, kiegyenlítést kereső Leibnízot mutatja meg. Életében megjelent történeti és jogi munkái, röpiratai szintén csak kisebb mértékben mutatják gyakorlatiasabb jellemüknél fogva az igazi tudós és bölcselő úeibnizot. Legtermékenyebb eszméi francia folyóiratokban s nagyszámú (tizenötezer) leveleiben lappangtak sokáig. Munkáinak teljes kiadása még ma sincs. Mig tehát kora kiváló szellemei, akikkel Leibniz legnagyobbrészt személyes ismeretségben és levelezésben állt, közvetlen közelről szemlélhették és ismerték őt, addig a következő idő — bár a Wolff-féle filozófia Leibniz nevét választja égiszül —, félreismeri, úgy hogy még Kant sem ismeri Leibnizot. Asubsztancia fogalmát félreérti (Wundt), metafizikáját támadja s mikor a metafizikai ködvárakat szét akarja rombolni, Leibniz metafizikájára gondol. Ma pedig Leibniz hatása, ha nem is éri utói mélység tekintetében Kant hatását, terjedelem dolgában mindenesetre felülmúlja. Ez onnan van, hogy Leibniz, mint tudós nagy felfedező, hatalmas képzelőerejü eszmegazdag és eszmekeltő szellem, nem boncoló és elemző szellem, mint Kant, hanem alkotó és összetevő. Kant azt hitte, szétrombolta a metafizika csalképeit s ma a metafizika újra él. E metafizika mellett tesz bátor hitvallást Pauler Ákos, budapesti egyetemi tanár abban a könyvben, amelyet a Magyar filozófiai társaság a mult éven adott ki Leibniz halála kétszázadik évfordulója alkalmából. Felhozza a legkiválóbb magyar bölcselőt, a nemrég elhunyt Böhm Károlyt; a német bölcselet ma legátfogóbb szellemű alakját: Wundt Vilmost; a természetbölcseleti irány vezéralakját Ostwald-ot és a divat által túlbecsült francia Bergsont, akiknek tanításában Leibniz koncepciójának feltámadását véli látni. A kötet egy másik dolgozótársa, Révész Géza, a maga tanulmányában mutatja meg Leibniz eszméinek ható erejét: a lélek legrejtettebb erőinek, a „tudattalanénak mibenlétét kutatja s ha szerintünk a kérdést nem is oldja meg, mindenesetre igen érdekes fejtegetései vannak a teremtő képzeletről, művészi alkotásról, rpűvészi interpretációról. Leibniz matematikai zseniálitása közismert s felfedezése (differenciál számítás) korszakalkotó szerepe laikusok előtt is nyilvánvaló. Kevésbbé ismertek logikai eszméi, „a feltalálás logikája“, „a jelvény-nyelv kérdése“, „a világnyelv kérdése“. Eszméi ma lépnek a megvalósulás stádiumába, az előbbiben Whitehead, az utóbbiban Ostwald, Jespersen, Couturat által. Ezekről igen szép fejtegetést irt a Leibniz-kötetbe Dienes Pál. Finkey Ferenc a jogász és politikus Leibnizot mutatja be. Látjuk bölcselőnket, mint a jogi oktatásnak ma is jó tanácsokkal szolgáló pedagógust, látjuk a szociális érzésű népbarátot; az érző szivü hazafit s a német egység első apostolát. Lapunk olvasóit leginkább Leibniz teológiája fogja érdekelni. Erről Tankó Béla, a debreczeni egyetem fiatal tanára (volt ref. vallástanár) irt igen szépen. Bátor teológus hitvallás él benne, a legmagasabb emberi érdekek kifejeződését a teológiában látja s ebben egyetért Leibnizzal; a teodicea kérdésében azonban Kant-on keresztül Böhmmel együtt túlmegy Leibnizon s a teodecia kérdéséül azt vallja : mi a sorsa a legmagasabb, igazi értéknek, az önértéknek : a szellemnek a világban. Egy másik cikk (Dénes Lajostól) Leibniz esztétikai gondolataival foglalkozik, s megpróbálja őt egyes túlhajtottan modern esztétikai elméletek zászlóbontójává megtenni. Majd látjuk Leibniz és Spinoza gondolatrendszerének összehasonlítását, az eredmény a szerző (Szemere Samu) szerint nem annyira negativ, mint várnók. Rácz Lajos emlékbeszéd alakjában Írja meg Leibniz egyénisége, fejlődése és filozófiája c. tanulmányát. A szép megemlékezést szerző a Filozófiai társaság emlékünnepélyén (1916 nov. 15.) is elmondta. Látjuk Leibniz csodálatos tehetsége sokoldalúságát, alkotó erejét, látjuk sorsának kettős tragikumát: a meg nem értetést, s a rendkívüli elfoglaltság miatt rendszeres művek alkotásának lehetetlenségét. Vida Sándor Leibniz politikai és kulturális tevékenységét vázolja. „Szinte szédítő a terveknek, gondolatoknak az a tömege, mely Leibniz szellemét állandóan foglalkoztatja . . . Életének végigtekintésekor egy szüntelenül működő, csodás gépezetet látunk magunk előtt, mely minden munka elvégzésére képes s mely szakadatlanul ontja magából az egész emberiség javára szolgáló produktumait“. (309.) A kötet szerkesztője Alexander Bernát — aki a könyv bevezető essay-jét irta meg —, igen érdemes munkát végzett. Bár sajnálattal látjuk, hogy a nyelvtudós, történetiró Leibnizról csak mellékesen van szó, a moralistá-ról pedig sehogy sem. Azonban Leibniz gondolatrendszerének és csodás tevékenységének mégis hű képét kapjuk s a könyv egészben véve filozófiai irodalmunk dísze s a nagy bölcselőnek méltó magyar emléke. Erősíti a szellem hatalmába, a világ szép rendjébe vetett hitünket. Dr. Trócsányi Dezső. „Hol az a gyantt, amit tisztázni lehetne, ha a valószínűségnek csak egy csekélyke látszatával bír 1SSSSÄSÄSSS#SÄSS
