Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-07 / 1. szám
r> < v-;>. Levét. Kedves Lelkész- és Tanító-munkatársaim ! Kegyelem Néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Nevezetes esztendőbe léptünk Isten kegyelméből. Ebben az esztendőben ünnepeljük meg a nagy reformációnak négyszázados évfordulóját. Bele fogunk nézni négyszázados múltúnk tükrébe. A képeken, jeleneteken, amiket mutogatni fog, szemlélni fogunk olyan kiváló jellemeket, olyan Istennel járó egyéniségeket, akikből ihletés, erő, serkentés árad lelkűnkbe. Látni fogunk és szinte át fogunk élni olyan történeteket, élményeket, amik, amily megragadók és csodálatosak, éppen olyan távol állók e mi pamlagos korunktól. Látni fogunk egész sereget Istennek azon szolgái közül, akiknek csontjaiban csakugyan égő tüzzé lett az Istennek igéje sereget, amelyik épen olyan kimondhatatlan szenvedések között bizonyult törhetetlennek és legyőzhetetlennek, mint amilyeneken átmennek e rettentő világháborúban, a tél dermesztő hidegében, a nyár perzselő hevében, az ősz és a tavasz havas esőjében, feneketlen sarában, drága honunk igazaiért, megtartásáért, jövendő virágzásáért a mi hős véreink. Természetes, hogy szemünk első sorban azokra irányul, figyelmünk azokra tapad, akik külföldön : Németországban és Helvetiában emelték magasra a lelkiismeret szabadságának, az Isten félelméből fakadó és táplálkozó tiszta erkölcsnek zászlóját. Természetes, hogy e világra szóló szellemi mozgalomnak első mozzanatai számíthatnak legnagyobb érdeklődésre. A nagy reformátorok állanak előtérben. De épp oly természetes, hogy egyenlő érdeklődésre tarthat számot e mozgalomnak sorsa honunkban. Ah, voltak nekünk is lánglelkü apostolaink; voltak Pétereink, kiket megvesszőztek; Páljaink, kik ellen összeesküdtek; voltak Dánie- Ieink, kiket belevetettek a szenvedések tüzes kemencézének hatalmát önmagán, sem nem érezhetett hálát teremtéséért, fenntartásáért és életének minden szépségéért. Amikor egy csillagász vizsgálja a tudattalan egeket, vájjon Isten nem tudja-e épugy, mint mi, hogy ez az ember a látásnak, megértésnek, akarásnak, jellemnek benne levő lehetőségeivel sokkal nagyszerűbb valami, mint azok a csillagok, melyeket vizsgál? Inkább tagadjuk le Isten létét, semminthogy, ha elismerjük, hogy van, mégis azt kelljen állítani róla, hogy Őt elbűvöli a mennyiség, megejti a kiterjedtség, a lelki értékek iránt pedig vak. Az egész világot megnyerni s egy lelket elveszteni: époly vesztes alku volna Isten számára, mint az ember számára. A személyiség az egyetlen végtelenül értékes kincs a világmindenségben. Ha van Isten, akkor törődik; ha törődik, akkor a személyiséggel törődik. „Mert az Urnák része az Ő népe.“ (V Móz 320.) (Folyt, köv.) 1917. jébe. Voltak hitünk egének ragyogó napjai, akikre ha föltekintünk, káprázik a szemünk, mert elszokott akkora fénytől. Többen voltak, mint ahányról a történet regél. Kedves Lelkésztársaim és Tanító-munkatársaim l Ihlessen meg bennünket a nagy idők szelleme!. Mélyedjünk bele sok megpróbáltatáson, hihetetlen szenvedéseken átment anyaszentegyházunk múltjába, Irogy igazán meg tudjuk becsülni a drága örökséget, amit ránk hagytak a földiekben szegény, de a lelkiekben gazdag őseink. Törekedjünk megismerni a magyar kálvinista egyház veteményes kertjeinek munkásait, hogy ihlessen meg bennünket az ő lelkűk és ne legyen elcsépelt üres frázis ajkunkon a szó: „Az én életem se drága nékem, csakhogy elvégezhessem a szolgálatot, amit vettem az Úrtól“. Keressük elő mindannyian gyülekezetünk jegyzőkönyveit, számadókönyveit, anyakönyveit, az ekklézsia ládájában levő iratokat — ki tudja, melyikben mi érdekes van korunk számára?! — és állítsuk össze gyülekezetünk történetét úgy, hogy majd a jövő ősszel, amikor szerte az országban ünnepelni fogjuk a reformációt, az ünnep alkalmából, de talán annak keretén kívül is, egy-két estén olyan módon tárhassuk föl híveink előtt múltúnkat, hogy a kegyeletes visszaemlékezés termékenyítse meg lelkűket és gyarapítsa, tegye törhetetlenné hűségűket. Annyit minden esetre mindenki tegyen meg, hogy állítsa össze 1817—1917-ig gyülekezete történetét; mekkora volt akkor a lélekszám; milyen volt az anyagi helyzet; mi áldozatokat hozott ezen idő alatt az egész gyülekezet; minő áldozatokat hoztak az egyesek ? Milyen ma az állapot anyagiakban és a hitélet terén ? Tegyék meg azt a szívességet — anya- és leányegyházközségekben — hogy a gondosan összeállított történetet szépen leírva, negyedív alakban, fönt, alant és két oldalt 2—2 cm. szélt hagyva, hogy be lehessen köttetni, — küldjék meg hozzám julius 1-ig, az egyházmegyei levéltár részére. így együtt lesz gyülekezeteink története és jóformán semmibe se kerül. A jó Isten hűsége őrködjék hazánk és egyházunk jóléte fölött; hozza el ránk mielőbb a várva-várt békességet. Őrködjék egyenként és összesen kedves Lelkész- és Tanító-munkatársaim és családjuk fölött. Adjon békességet otthonukban és gyülekezetükben! Szives üdvözlettel! 1917 január 2. Esperes. Ha végig tekintünk a jövőnek elénk táruló hosszú útján és látjuk azt a sok jót, aminek elvégzése minden egyesünkre vár, megértjük, hogy utóvégre is milyen dicsőséges dolog munkálkodni, élni és boldognak lenni! Stevenson. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. oO(g)Oo
