Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-18 / 11. szám
11. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 85. oldal. baddá! Szerezzen békességet! Nyújtsa a véres áldozatok megérdemelt gyümölcsét e hon fiainak! S legyen maga is boldog és uralkodás mindvégig áldott! Utolsó bejegyzéseimet azoknak a hősöknek szentelem, akik hazájukért haltak hősi halált s szeretteik ennek emlékére gyászistenitiszteletet tarttattak. Mindnyájan idegen földben nyugosznak. Hiába tanítja a költő: bölcsőd ez a föld s majdan sírod is, mely ápol s eltakar. Nem a honi föld lett elesett tetemeik pihentető nyoszolyája. De a haza, mindnyájunknak édes anyja azt mondja: Én érettem estek el s a honszeretet hősei mindenütt hősök; még az idegenben is; ott is az én fiaim; ott is karjaim között pihennek piros vérükkel megszentelt síroknak ölében. A hazának igaz és szent a tanítása. A honszeretet csillaga egyformán hinti be mindenütt fényével a hősök sirhalmait. A kegyelet és hű emlékezés virágai a jeltelen sírok vagy névtelen fejfák felett csak olyan illatosak és meghatók, mintha itthon tesszük bokrétánkat és fátyolunkat az emlékkövekre. Szivünk elfogódottságával lépjünk ezért gondolatban hőseink nyugvó helyeihez! Felejtsük el bizalommal és megengesztelődött lélekkel, hogy idegen porokon járunk. Mintha kicsiny falunk akácos temetőjében állanánk, tegyük le kegyeletünk, elismerésünk zöld ágát s fájdalmunk honfiúi büszkeséggé dicsőülésével sóhajtsuk : Jó éjszakát! Jó éjszakát! Kovács József. Arany János költészetéről. in. Másik kedves, egyik eszthétikus szerint legremekebb műve a Toldi szerelme bővelkedik költészettani hibákkal, de a hibák magukban véve mindmegannyi bájos szépségek. E müvén a romantikus éj holdvilágos varázsa dereng s a holdvilág e derengő szelíd világítása ömlik el annyi s annyi bájos idilljén, amelyek sorából szövődik Toldi szerelme, jól tudva, hogy az epikus költemény s bárminő szépen megirt harcias képek s csaták rajzai sem kötik le figyelmünket, hanem csak az igazi lélektani fejlesztés, az emberi szívnek örök emberi küzdelme. Az első dolgozatban Miklós vonakodik Rozgonyi Piroskáért bajt vívni, de mivel a győztes Holubár lett, akinek bátyját a Duna szigetén legyőzte s mivel látta a szép leányzó keserves sírását, bajvivásra hívja Holubárt, legyőzi s megnyeri Piroska kezét; a második töredékben Holubár helyett már a sete Tar Lőrinc szerepel, tolvajharcban megnyeri Piroskát Tar Lőrinc számára, de midőn meglátja Piroskát, ő vált vele jegyet. Az eseménybe bájos idillek szövődnek, az érzelmeknek nyelvben költői kifejezései. Az első idill a szív tiszta ártatlanságával, gyöngédségével, végtelen kedvességével bájol el, ez a jegyesek Piroska s Toldi búcsúja. Paripám nyergeivé, lábam a kengyelbe, Isten veled atyám és szivem szerelme, háromszor ismétlődik e búcsúszó, mert nemcsak a szives marasztásra időzik tovább Miklós. E bucsuzásban megtaláljuk más szavakkal, más alakban ezt az igazi népies felfogású bucsuzást: Búcsúzom a kis falutól, kis faluban kis kaputól, kapuban egy virágszáltól, falu legszebb virágjától, egyet lépek kettőt állok, jaj be keservesen válók. A másik kedves idill az ős Toldi-házban szövődik. Miklós mielőtt a királlyal hadba kelne, búcsút vesz édes anyjától s elmondja, hogyan jutott a szép leány kezéhez, anyja sirt, nevetett mikor ezt meghallá, mert oly furcsán esett fiát, aki előtte még mindig gyermek, most képzelni embernek s mily tárgyszerintes az anyai szív nagy örömének, boldogságának izgatott kérdezősködése, midőn újra meg újra kérdezi fiától karcsu-e, magas-e, barna-e vagy szőke? Fehér-e, piros-e, vagy milyen a képe ? Haja, szemöldöke, szeme, szempillája, ajaki, beszéde, léptei, ruhája! Aranynak mily finom megfigyelésén alapszik a szépségek, ajánló tulajdonságok e kipuhatolása. A X-ik ének 110., 111. versszakában mily gyengédség, finomság, megfigyelésnek mily részletessége jellemzi azt a jelenetet, amelyben Örzsike bevallja Piroskának, hogy szereti Lajos királyt. A kedvességnek, a lelki bájnak elbűvölő alakjával találkozunk Anikóban, Toldi György leányában, akiben Arany leányának, Juliskának egyik férjhezmenetele előtt volt életvidám, pajzánkodó alakját testesítette meg. Anikó ártatlanul pajzán jókedvben tör ki, midőn bátyjára, Toldi Miklósra pillantva fölkapja a lantot s erős hangján megcsendül az a kedves s annyira jellemző dal: szeme nyájas, szava édes, maga tetszős, bár negédes; rád tekinthet, mosolyoghat: de azért, hogy tőrbe foghat: nagyon kétes; a befejező két szak Toldira célozva mennyire illik Anikó ártatlanul pajzán vig kedélyéhez: Hát te páncél? párduc mente? van-e benned jó levente ? Jaj ha volna beh szeretném! Ezer közt szemen szedném: ha lehetne, egy van ilyen, az egyetlen, messzi tőlem, bár mellettem: könnyű nézni, megölelni, de szeretni, párját lelni, lehetetlen. Mennyi hiba az epikai műben s mennyi költői szépség! De ime egyszerre elsötétül minden, 1865 december 28-án meghal legkedvesebb gyermeke, leánya Juliska, Széli esperes felesége, ettől kezdve elborul lelke ; nincs reménye, nincs vigasza, Arany egész életén át nem felejtheti leányát, vele rombadőlt legkedvesebb, leghőbb óhaja is: a szalontai csöndes fészek zöld lomb árnyán. Megható búcsúszava: Isten veled jobb részem arany-álom! Hű Toldi, Csaba Isten veletek, oly magas a pálma, rég törve lelkem és a test beteg. Arany Juliska igazi magyarlány volt, mély értelmű dévajkodó jókedvvel, kedves, életvidám ; midőn ezt az életvidám, pajzánkodó jókedvével egész házat betöltő lányát elborulni látta, irta hozzá aggódó atyai szívvel az apa-költő becézgető gyengédségével lírai költeményeinek egyik szívhez szóló, dallamos, leheletszerüen, az ellentét bűvös világításától vonzó remek költeményét: Bús az ősznek hervadása, hulló lombok, néma
