Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-07 / 1. szám
4. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. A háború. t— A kenyér, a földi lét értékelése, Nietsche legyőzése. — Mindennapi imánkban az Úr tanítása szerint ezt is rebegjtik: a mi mindennapi kenyerünket add meg minekünk ma. Igen! kezdetben teremté isten a mennyet és a földet és nem a mennybe, hanem a földre helyezte az embert. Ámde a Jézus megváltottai, Isten országának tagjai, „mennyei polgárok" vagyunk. És mégis a kiszabott ideig földi, anyagi feltételek között e földön Jcell élnünk. E testi-szellemi állapotunkban testünk és szellemünk csudálatos kölcsönhatásban egybe van szerkesztve, kölcsönös feltételezettségben össze van szövődve. Pl. „ép testben van ép lélek“. Súlyos betegségek nagy mértékben befolyásolják a szellem állapotát. Az agy sejtjeinek, idegeinek bénulása a szellemet mértéken alóli állapotba sülyesztheti és a tudomány anyagi eszközökkel, az ásvány és növényvilágból gyógyszerekkel, vízzel, delejjel, villannyal stb. sok esetben visszahelyezi trónusára a bénult agy szellemét. Korunkat jellemzőleg az exisztencia, a kenyér után való tülekedő hajsza az agy sejtjeit, idegeit a szellemmel együtt megbéníthatja, igen, mert a kenyér anyagi kérdése a szellemnek túlerőltető, agyon izgató gondot okozhat. Az anyagi szükségben a lehetőség, tűrhetőség határáig a hit győzhet, a szegénységben is lelki megnyugvást, Istenbe vetett bizodalmát, jobb jövő iránt reménységet szülhet. Ámde a szükségnek lehet oly foka, hogy nem szegénység, hanem nyomor, sőt éhínség, a legvégső fokon pedig éhhalál a neve. E ponton a „kenyér“-kérdés az ént legerősebben érdeklő két pólust támad meg tragikusan: az életet magát és az övéi iránt való nemes szeretetet, látva éhséggel, hideggel pusztító Ínségüket. E túlfeszített ponton a gyarló ember sokszor elveszti hitét, bűnre kényszerül, lop, rabol és nem ritkán családirtó öngyilkos lesz. Bár mennyei polgárok vagyunk és bár szellemünk Istennek képe, hasonlatossága, ime életszervesen függünk földi létünk anyagi feltételeitől. A világháború nemcsak a föld térképét, nemcsak a nemzetközi és az országok határain belüli politikai, gazdasági stb. viszonyokat, hanem gyakorlati életfelfogásunkat is radikálisan megváltoztatja. A rendkívüli mértékben fellépett „kenyér“-szükség az egyén vágyainak, törekvéseinek életösztönös centrumává tette a „kenyeret“. A létezés lényege magával hozza minden élő lénynél az életösztönt. Ez a Teremtő bölcs terve. És az életösztönünk előtt legközvetlenebb érdek a kenyér és minden az életfenntartásához szükséges dolog. A vallásos idealizmus nem mehet határon túl a mellékeléssel, a lemondással ártalom és veszedelem nélkül. Ezen életfelfogás a józan keresztyénséggel és magával az élettel ellentétben állana. E túlzás ellen (hamis keresztyén életbölcselet elméletben, önsanyargató, nélkülöző, lemondó aszkézis a gyakorlatban) tiltakozik az Isten által elrendezett természet szava: az éhségnek és fázásnak érzete és még az élet örömeinek is életösztönös kívánása. Ezeket kiimádkozni nem lehet, sőt meghagyta az Úr, hogy imádkozzunk a mindennapi „kenyériért. Azonban a szentirásnak vannak igéi, melyek úgy hangzanak, mintha az anyagi jólét, gazdagság felesleges, sőt ártalmas volna. Jól ismerjük ezen igéket. A helyes éxegézis és életbölcselet abban állapodik meg, különösen a mostani viszonyok nyomása alatt, hogy az anyagi feltételekhez igen szorosan kötött földi életben az anyagi s ezzel kapcsolatban családi és társadalmi „jólét“ mint a közszólás is mutatja, valóban jóhogy ezenkívül is még rengeteg van. Ha tehát egy modern zsoltáriró, mint pl. Tennyson, gondolja el, hogy mi értéke lehet az embernek egy ilyen végtelen nagy mindenségben, félelmetes hatalommal szorongatja a kétely; elképzeli egybevéve az emberiség minden tevékenységét, háborúinkat, politikánkat, tudományunkat, művészetünket s aztán így kiált fel: „Légyzümmögés csak az egész Sok millió nap fényiben.“ A mindenség ilyen ismeretének világosságánál hogyan imádkozhatunk abban a bizalomban, hogy Isten mindnyájunkat egyenként ismer és gondoz? Sok embernek az imádságba vetett hitét döntötte már le a maga kicsinysége és a világ óriási nagysága közötti megdöbbentő ellentét. De a teleszkóp csüggesztő hatását némileg ellensúlyozhatná a mikroszkóp. Nyilvánvaló, hogy az a hatalom, mely a csillagokat igazgatja, mindent egyaránt igazgat, teljesen tekintet nélkül arra, hogy nagy-e vagy kicsiny ? Egy közönséges gombostű fejében ép oly csodálatos dolgok mennek végbe, mint akárhol a csillagok világában. Találunk itt elektronokat oly parányi kicsinységben és oly rengeteg számban, hogy az egész emberiség egy millió év alatt nem számlálhatná meg — és mégis egyetlen elektron sem érinti a másikat. Nagyságukhoz arányítva ugyanolyan távolság választja el őket egymástól, mint egy naprendszer bolygóit. Szünet nélkül keringenek egymás körül és egyetlen egy sem siklik ki közülük a legparányibb mértékben sem a törvénynek uralma alól. Nem az erős értelem, hanem a gyönge képzelőtehetség folyománya az, hogy a mindenség puszta nagysága megrendíti bennünk azt a bizalmat, hogy Istennek egyenként gondja lehet reánk. Amennyiben az anyagi mindenségnek egyáltalán van szava ebben az ügyben, ezt a bizonyságot teszi: „Semmi sem túl nagy a Teremtőnek, hogy el ne végezhetné és semmi sem túlkicsi, hogy ne gondozhatná. A mikroszkópikus világ épugy az övé, mint a csillagok birodalma.“
