Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-18 / 7. szám
52. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. Kínosan érezte magát mindaddig, mig meg nem győződött róla, hogy e drága gyöngyök nem azonosak a tömkeleggel s hogy azok megtisztíthatók. Nem theologiai, sem történeti kérdésekre, hanem az élet kérdéseire keresett feleletet és azért teljesen mindegy volt neki: Isten volt Jézus, vagy nem, tőle származott a Szentlélek, vagy mástól; sem szükséges, sem fontos nem volt tudnia, mikor, vagy kitől “származott az evangyéliom, vagy valamely példázat, Krisztusnak tulajdonítják, vagy másnak. Reá nézve csak az a világosság volt fontos, amely a világot 1800 éven át világosította és világosítja. Ebből a szempontból vizsgálódott s minél tovább haladt müvében, annál világosabb volt előtte, hogy mi az igazság és mi hazugság s úgy véli, hogy épen így jár a nagyobb előadásának olvasója, amelyben minden tételt filológiai tapasztalokkal, variánsokkal, az alapgondolattal való összefüggéssel védelmez. Hogy a keresztyénség téves magyarázatoknak lehet alávetve, ennek első okául Pál apostolt állítja oda, mert szerinte ő hozta be a keresztyénségbe a hagyományt, az újszövetségnek az óval való összetartozását s a hagyománynak ez az elve a főoka a félreértéseknek. Pállal egy keresztyén talmud kezdődik, melyben Krisztus tana nem egységes, isteni és önálló, hanem csak egyszerű tagja kijelentések láncolatának, melyek a világ teremtésével kezdődnek s napjainkig folynak. Ezek a hamis magyarázók Istennek nevezik Jézust, de azért szavainak és tanításainak nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget, mintáz ó-és újszövetség bármely könyvének, sőt zsinati végzéseknek és egyházi atyák iratainak s nem is az a céljuk, hogy Krisztus tanításának jelentőségét magyarázzák, hanem, hogy minél kevesebb ellenmondást mutathassanak ki a pentateuch, világ teremti meg benne a morált, melyre csak az ember képes, az állat nem s melynek ennélfogva olyan princípiumának kell lennie, mely csak az emberben léphet fel ható erő gyanánt, mely az ember világának a specificuma. Élvezet és haszon pedig az állatvilágban is motívumok gyanánt szerepelnek. Hogyan van mégis, hogy a methodologiai naturalismus minden tudományos eszközzel kész' bizonyítani azt az állítását, hogy az erkölcs princípiuma, az erkölcsi érték maga ilyen, a népek és korok tetszésére bízott relativ valami ? Hogy’an van az, hogy e felfogás mellett felhozott bizonyítékok szinte megdönthetetleneknek látszanak? Kétségtelen, hogy a moralitásban, mint psychologiai és történelmi fejleményben, élvezet és haszon szerepet játszanak. Ha tehát az erkölcsi ítélés élményének psychologiai és történeti lefolyását tanulmányozzuk, akkor természetszerűleg jutunk ilyen princípiumokhoz. A módszerben van tehát a tévedés. Tulajdonképen itt jutottunk el oda, hogy ez irányzattal végleg leszámolhassunk. Mindaz, amit eddig cáfolatára felhoztunk, csak arra irányult, hogy e relativismust zsoltárok, evangyéliomok, szóval mindama, egymásnak sokszor a lehetetlenségig ellenmondó könyvek között, melyeket ők szentirásnak neveznek. Ilyen megegyezővé tétel számtalan lehető, de a magáét mindenik a Szentlélek munkájának tartja. Ez a megegyezésre törekvés egy részről korlátozója a Krisztus tana megértésének, más részről a belőle támadt zavar végtelen különböző ellenséges szekták szünetlen előállását okozza. Krisztus tana pedig szektákat nem szülhet. Ha Istenként jött a földre, hogy az embereknek az igazságot kinyilatkoztassa, akkor a legkevesebb, amit tehetett, az, hogy az igazságot úgy nyilatkoztassa ki, hogy mindeuki megértse ; ha pedig ezt nem tette, nem volt Isten; ha az isteni igazságok olyanok, hogy Isten nem teheti értelmessé az emberek számára, akkor az emberek sem tehetnek eleget nekik. Ha Jézus nagy ember volt, tanítása még kevésbbé szülhet szektákat. A nagy ember tanítása épen azért nagy, mert értelmesen és világosan mondja ki, amit mások sem értelmesen, sem világosan nem mondtak ki. Ami egy nagy ember írásában nem értelmes, nem is nagy az. (Folyt, köv.) Felhívás. A Magyar Ev. Kér. Diákszövetség kérelme a lelkipásztorokhoz. Más nemzetek keresztyén diákmozgalmaival egyöntetű módon és régi szokása szerint a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség ez évben is február utolsó vasárnapját „imanap“ gyanánt jelöli meg, hogy különböző főiskoláinkon munkálkodó egyénei és csoportjai e napon összedobbanó szívvel vigyék különösebben Isten színe elé közös céljaikkal és törekvéseikkel kapcsolatban hálaadásukat és könyörgésüket. saját álláspontjáról, tárgyi szempontból döntsük meg. Most az alapvető félreértés villant fel előttünk, mely, mint látni fogjuk, nem engedhette meg, hogy a morál természetét a maga sajátos vonásaiban megragadhassák. Hogy is lehetne megmarkolni a folyékonyt, zsákba szorítani a világosságot, súllyal mérni a qualitást, a tudós boncoló szemével észrevenni azt, amit csak a művész mindent átölelő intuitiója láthat meg? A természetre kacsintgatva nem láthatjuk meg az embert, aki nemcsak a környezethez, hanem önmagához is alkalmazkodik. Az eszes lénynek lényeges vonásait elmellőzve nem láthatjuk meg az észt, mely a személytelen, az egyetemes, az absolut felé tekint s önzetlenségében, egyetemességében elfordul a subjectiv mozzanatoktól. A lét világába lekötözve nem emelkedhetünk fel az értékek világához, melynek egészen más sajátosságai vannak. Röviden és összefoglalóan psychologismusnak nevezhetjük ezt a módszert. Jellemzője az, hogy arra a kérdésre: mi az érték ? — azzal akar fe| lelni, hogy leírja az értékelés folyamatát s azt, hogy i mi az értékes, annak feltüntetésével akarja eldönteni,
