Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-11 / 6. szám
6. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 47. oldal. mozgalmat ilyen nézőpontról tekintjük, azt kell mondanunk Magyarországon egyike azoknak az egyesületeknek, melyek pozitív evangéliumi talajon állanak, melyeket az evangélium éltető ereje teremtett és ma már ennek az éltető erőnek melegágyává lettek. Kellene, hogy különösen a lelkészi pályára készülők érdeklődjenek iránta, mint a belmisszió egyik igen fontos orgánuma iránt. Meg kell próbálni! Nem kell mindjárt orthodoxusnak lenni, ha valaki bibliát vesz kezébe; maradhat liberális theologus s a diákszövetségben mégis jól érzi magát. Nem akarok most bírálatot Írni a diákszövetségről, hiába is Írnék, mindenki maga szerezzen felőle véleményt, mindössze röviden leírni óhajtom, ami Pápán történt február 1—4. napjain. Hogy hü krónikás legyék, előre kell bocsátani, hogy az öt ref. theologia közül csak Sárospatak nem volt képviselve. Pozsonyból két theologus jelent meg. Egyetemi hallgatók, segéd- és rendes lelkészek s a Diákszövetség vezetői vettek részt a konferencián ; a helybeliek közül pár hölgy és Kis József espereslelkész, főiskolai gondnok, Csizmadia Lajos főisk. igazgató, aki szép beszéd keretében üdvözölte a diákszövetséget a megnyitó gyűlésen, dr. Thury Etele és Czeglédy Sándor theol.-, Juhász Imre képezdei és lie. Rácz Kálmán főgimn. tanárok tisztelték meg megjelenésükkel a gyűléseket. Á munka programm a következőleg tagozódott: d. e. bibliatanulmány s két előadás, d. u egy előadás; ez utóbbin leánydiákok is nagyszámmal vettek részt. Sajnálattal kell megemlítenünk, hogy egy tervbe vett előadássorozatot el kellett hagyni, mivel az előadók közlekedési nehézségek miatt nem jelenhettek meg. A bibliatanulmányokat Vidor János, a Diákszövetség főtitkára vezette. Tárgy mind a négy alkalommal az „apostoli keresztyénség erősségei“ : a) Krisztus, b) a kereszt, c) a feltámadás, d) a reménység voltak. Mindegyik előadást a jelen tátongó sebeinek alapos ismerése, a gyógyítás eszközeinek öntudatos megjelölése az apostoli keresztyénség hitélete által — jellemzik. Már a reformáció felismerte, hisz ez a vágy keltette életre s emésztette a reformátorok szivét: a bibliához való visszatérés szükséges volta. Krisztust kell megismerni; nem elég Őt recipálni, hanem hirdetése által másokat is gazdagítani kell. Mig csak magunknak foglaljuk le őt, egyoldalú keresztyénséget propagálunk, azonban ha mások iránt is felelősséget érzünk, rögtön egyetemes jellegűvé lesz munkánk. Az apostoli kor nyújt Jézusra nézve leggazdagabb tárgyat; hisz ők személyesen ismerték? Krisztus személyiségének ismerete megadja a kulcsot korunk problémáinak megoldásához. A két kornak nagyon jellegzetes filozófiai’ érdekessége van. Mindenkinek többé-kevésbbé filozófusnak kell lenni, nem szaktudósnak, hanem képességgel bírni annak megállapítása iránt, mi a világ s mi benne az ember helye. Az apostoli kor megadja a feleletet, előbb Krisztus személyiségét megismerni, azután leszállani a világba. Nem valami felületes metafora: „Nekem az élet Krisztus“, „Krisztusban lenni“, „élek többé nem. én, hanem él én bennem Krisztus“, hanem jelent oly belső közösséget, hogy az egyén s Krisztus kölcsönösen szétválaszthatatlanul egymásba kapcsolódnak. Csak ezen az utón juthat el az ember az apostoli kor thémájának sajátjává tételéhez: tudni a megfeszített Krisztust. Krisztus halála szükséges volt, azzá tette a bűn. Az Ő halála és az emberiség bűne két korrelativum: „Meghalt a mi bűneinkért“. Bármily magasztos eszméket hirdetett volna Jézús, ha vállára nem veszi a keresztet s nem hal meg, nem lett volna „nekünk bölcsességül Istentől és igazságul, szentségül és váltságul“, egyszóval nem lett volna Krisztusunkká. Áldozott, mert az Atya úgy akarta. Meghalt, mert azért öltött testet. Vérét ontotta, mely bűnbocsánat záloga. Ezen az utón értette csak meg az apostoli keresztyénség a feltámadás jelentőségét, melynek históriai tényében nem kételkedett. Feszülten élt a lelkek mélyén a rossz problémája. A különböző filozófiai iskolák keletkezése ennek a kérdésnek a megoldására vezethetők vissza. Az apostoli keresztyénséget nem az elméleti, hanem a gyakorlati oldal érdekelte, melynek nyitját Krisztus feltámadásában találta fel. A feltámadást a felmagasztaltatástól nem tudja elválasztani. Amaz csak. határvonal, a lényeg emebben bontakozik ki; de éppen abban van a feltámadás fontossága, egy új korszak letéteményese, Krisztus személyiségének az embervilágba való belépése. így Krisztusban az apostolok nem a múltnak egy eltemeti nagyságát, hanem a jelennek élő, konkrét valóságát látták. A rosszon, a halálon. győzedelmeskedett s diadala által felmagasztaltatott. Ő rá tekintettek szüntelen, keresztyénségük a jövő titkait feszegette. Azt remélték, hogy szép jövő vár rájuk’ Krisztus második visszajövetele által. Azonban ebben a várakozásukban csalódtak. De ez a csalódás javukra szolgált, mert csak a burok foszlott szét, a tartalom, a reménység lényege megmaradt. (Folyt köv.) Nemes ösvényeken. Világosság a sötétségben. Jézus föltámadása. A magyrr ifjúság számára szer- ,r(a Prohdszka 0ítokár székes. A pápai ref. főiskola Deáky-dijákésztette Raffay Sándor. A ma- . , . .. ... val jutalmazott pályamunka. Irta gyár prot. irodalmi társaság ki- «enervan rom. katn. püspök. Tildy Zoltán ref. papnövendék adása. Ára kemény kötésben 5 K. Ára fűzve 5 korona. Ára 2 K 50 f. Kaphatók: KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében Pápán, Fő-utca 21.
