Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-12-09 / 49. szám
330. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. Reformáció emlékünnep Takácsin. A takácsii ref. gyülekezet bensőséges ünnepélyen hódolt a reformáció magasztos eszméinek. Az ünnepi beszédet Czeglédy Sándor theol. akad. tanár tartotta. A zsidókhoz Írott levél 13:7—8. alapján nemcsak a múltat elevenítette meg a hívek előtt, hanem a megszokottnál mélyebben belemarkolt a lelkekbe ; szavai valóságos kalapácsütések voltak a vallásos közönyösség várának ajtaján. A gyülekezési leánykar előbb „Térj magadhoz drága Sión . . később a XXXI. zsoltárt énekelte Gdty Zoltán, pápai tanítónőképezdei tanár átiratában. Szavalt Györy Zoltán, beiratkozott theológus, ki két heti szabadságra az olasz frontról jött meg, megértéssel, mély' átérzéssel. Végül Györy János ref. lelkész „harang alapra“ való adakozásra buzdította a híveket, melynek eredménye 206 K lett Délután szép számú közönség jelenlétében újból Czeglédy Sándor prédikált a gyülekezet lelkében feledhetetlen érzéseket váltva ki. Bizonyságtétel. Az összes németalföldi protestáns egyházak egy békére felhívó szózatot készítettek e cím alatt a kormányokhoz és népekhez, a semlegesekhez és a hadviselőkhöz egyformán ; a béke ügyét elő akarván mozdítani. Bizonyságtételük október hó 7-én az összes németalföldi protestáns gyülekezetek templomaiban felolvastatott. E békeszózatból, mit konventünk útján mi is megkaptunk, közöljük a következő részletet. „A mindjobban dühöngő háború mély hatása alatt, amely a világot egyetlen csatatérré tenni fenyeget, egyesültek Németalföld protestáns egyházai arra, hogy annak folytatása ellen szavukat komoly és nyomatékosan felemeljék. Bíznak abban, hogy a testvéregyházak más semleges országokban is, sőt még a háborút viselő nemzetek köréből is, ennek a bizonyságtételnek komolyságáról és igaz voltáról meggyőződve, melléjük csatlakoznak. Mindenekelőtt azzal kezdjük, hogy elismerjük vétkeinket és kifejezést adunk annak, hogy a népek bűnei a miénk is. Megvalljuk nevezetesen, bár az igazság és a szeretet igájának hirdetésében nem volt hiány közöttünk, hogy a bűnre való határozott utalást illetőleg hűségesek eléggé nem voltunk. Mi magunk is nagyon gyakran keveredtünk harcba anyagi, legalább is kevéssé szellemi érdekekért, úgy magunk között, mint ki-ki a saját körében, mely alkalommal több Ízben olyan fegyvereket és eszközöket használtunk, mik Isten előtt nem állhatták meg. Ott is, ahol Istennek jogaiért és dicsőségéért léptünk fel az emberek között, nem ritkán oly módon tettük azt, ami ezzel a nemes céllal nem egyezett meg. Mindezt alázatosan megvallva, bűneink bocsánatára Isten kegyelméért könyörgünk. Félünk azonban attól, hogy hűtlenségünk növekedni fog, ha szavunkat ennek az időnek elrettentő eseményei ellen fel nem emeljük. Hivatva érezzük magunkat ennélfogva az Urnák nevében inteni, hogy a durva erőszaknak, amely Európát tökéletes alásülyedéssel fenyegeti, vége legyen. Arra az óriási kárra, mely a népekre mélyreható elszegényedést hoz, nem akarunk túlnagy nyomatékkai utalni. Másként áll azonban a dolog millió értékes emberi élet elvesztét illetőleg, mely már lehangoltabbá tesz és általános levertséget kelt. Még komolyabb az erkölcsi alapok megrontása a népek életében. A biztonságérzet és a bizalom, mik ehhez nélkülözhetetlenek, ingadoznak; a rendet és a fegyelmet félretolják, aminek eredményeként az állam és a társadalom tökéletes felfordulása nem maradhat el. Ám mindenek felett rámutatunk arra a szellemi kártevésre, melyet mindenfelől elkövetnek.“ Főiskolai pályakérdések. A pápai református főiskolai tanári kar az 1917—18. tanévre a következő pályakérdéseket tűzte ki: /. A Péczely-díjra. Háborús népdalköltészetünk. (A gyűjtemény teljes bemutatásával.) Jutalma 66 K 66 fillér. II. A Deáky-dijra. a) Hittani szakból: A valláslélektan fejlődése és főbb irányai, b) Jogi szakból : A presbiteri egyházalkotmány és annak kialakulása a magyar ref. egyházban, c) Bölcsészeti szakból: Comenius működése. A legjobb munkát a szerző javára kinyomatja a főiskola. III. A Nagy József-dijra. A reform országgyűlések tárgyalásai a jobbágyság felszabadítása ügyében. Jutalma 80 K. IV. A Vály Ferenc-díjra. A salétromok szerepe a világháborúban ipari, mezőgazdasági és hadászati szempontból. A nitrogén, illetőleg a mésznitrogén előállítása és alkalmazása. Jutalma 40 K. A pályázaton minden theol. akad. hallgató s főgimnáziumi tanuló részt vehet. Az idegen kézzel, esetleg gépírással leirt, lapszámozott, összefűzött és jeligés levélkével ellátott pályamüveket 1918 április 1-ig kell beadni a főiskolai igazgatóságnál. Legjobb Könyvek címmel Az Érdekes Újság kiadásában egy új és rendkívül olcsó regénysorozat indul, melynek első száma : Móricz Zsigmond ,,Bováry ur“ cimü pompás regénye már megjelent, 64 kéthasábosan szedett tömör oldalon, Végh Gusztáv művészi rajzu színes boritékával. Móricz Zsigmond regényének s a Legjobb Könyvek minden egyes számának ára csak 40 fillér. A Legjobb Könyvekből kéthetenként minden második hét keddjén egy-egy új szám jelenik meg s mindegyik egy teljes befejezett regényt fog tartalmazni. I - | I Pályázat rendes tanítói állásra. J I A szécsiszentlászlói ref. leányegyház ren- I I des tanítói állására pályázat hirdettetik. Fize- I I tés 800 korona és a törvényes állami fizetés- I I “ kiegészítés, — a saját használatra két öl tűzifa I beszállítva. Nők is pályázhatnak. Kérvények I I december 31-ig az esperesi hivatalhoz Senye- I I házára, (Vas m.) adandók be. Az állás azon- I I,, nal elfoglalandó. I I I ÖJRTZ GYULA hangszerész Pápán, Főtér 1«, a ref. és álltai intézetek sxállítéji és haageléfa Raktáron tartok új és átjátszott zongorákat, ha* móníumokat, pianinókat és cimbalmokat. Jelzett V hangszerek bérben kölcsönzése, valamint hangolása és javítása vidékre is eszközöltetik. mm — Pápa, 1917. Főiskolai könyvnyomda. —