Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1917-10-14 / 41. szám

41. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 291. oldal. Férfias hit. Beszédvázlatok, elmélkedések. Irta: Szimonidesz Lajos ev. lelkész. Ára fűzve 2*50 K, kötve 4 50 K. Kiadja Hoffmann és Kronovitz könyvkiadó­hivatala. Debreczen, 1917. Nagy érdeklődéssel vettem kezembe ezt a 100 kisebb lapra terjedő könyvet, mert szerzőjét: az „Evangélikus Lap“ felelős szerkesztőjét és kiadóját, meg a „Könyvujság“ szerkesztőjét évek óta szinte bámulom lankadatlan és nagy önállóságra valló munkásságáért. Talán nem tévedek, ha azt gon­dolom, hogy több könyvet elolvasott, mint akárhány kartársa amennyit látott. Eleven eszü, termelő lélek. Nemcsak elfogad, de ád is; ád bőven. Ilyennek mu latja ez a munkája is. Úgy vélem, hogy akik nem kész beszédeket kívánnak, miket azon módon elmond­hatnak, azok élvezettel olvasgatják ezt a füzetet, mely­ben 26 rövid elmélkedés van. Szerző nemcsak néz, de lát is. Nem azok közé tartozik, akik a bajok elleple­­zésével vélik jól szolgálni egyházukat; hanem azok közé a prófétai lelkek közé, akik fájdalmas metszések­től se riadnak vissza, csakhogy eltávolítsák a kórt és egészségessé tegyék a testet. Meglátja a bajt és az elevenre tapint ... Aki gyönyörűséget talál egy-egy eszmében, egy-egy meglátásban: az szerezze meg. Aki kész, kidolgozott beszédeket akar: ne gondoljon rá. Egyes kifejezések is arra vallanak, hogy a szerző nem szószékbe szánta e beszédeket; ha ide szánta volna, nem beszélne „a prairieken végig száguldó gyors­vonatról, sem frakkos, szmokingos urak és dekoltált hölgyekről“. A motívum, modernizálás, agilis, apologé­­ták, konstatálni stb. szavak helyett is tudna megfelelő szavakat alkalmazni . . . Nekem jó könyv; de értem, ha másnak nem jó. K. J. Az Erő a cime annak a középiskolai ifjúsági lap­nak, amelynek első száma a múlt héten jelent meg. Örömmel üdvözöljük ezt a valóban hézagpótló és a legmelegebb pártolásrs méltó vállalatot. A „Szövétnek“ a háború elején kialudt és azóta sokan várták már a folytatást. A Magyar Evangéliumi Diákszövetség Kiadó Vállalatáé az érdem, hogy prot. középiskolai ifjúságunk ismét megfelelő laphoz jut 1 A főszerkesztő Ravasz Árpád, a budapesti ref. főgimnázium igazgatója, az ifjúság igaz barátja és vezetője, a szerkesztő dr. Papp Gyula, aki már eddig is olyan nagyszerű munkát vég­zett a cserkészmozgalom terén. A lap első száma biz­tató Ígéret a jövőre nézve. Előfizetéei ára egész évre 4 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői-út 16/B. A Vasárnapi Újság október 7-iki száma több ér­dekes képet közöl Tompa Mihály emlékének rima­­szombati ünnepléséről, II. Vilmos német császár er­délyi útjáról, az oroszországi zavargásokról, görzi had­állásainkról, a Bainsizza-fensikról stb. Szépirodalmi olvasmányok: Pékár Gyula regénye, Szőllősi Zsigmond tárcája, dr. Vallentinyi Dezsőné cikke Tompa Mihály szerelméről, Böszörményi Katalin iránt, s egy szen­zációs új közlemény az amerikai dollárkirályságokról. Egyéb közlemények: Hantos Elemér, Kun Béla állam­titkárok s az elhunyt Festetics Géza gróf alpolgár­mester arcképei s a rendes heti rovatok stb. A Vasár­napi újság előfizetési ára negyed évre hat korona, a Világkrónikával együtt hét korona. Megrendelhető a Vasárnapi Újság kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem-utca 4. sz.) Októbernek elsején be kell vonulni mindenkinek, férfinak és asszonynak, öregnek és gyereknek egyaránt a Képes Újság előfizetőinek és olvasóinak hatalmas táborába. Mert a Képes Újság a legtartalmasabb, leg­szenzációsabb és mégis legolcsóbb mélynyomást! ké­pes hetilap. Minden számban 100 korona készpénzzel díjazott rejtvénypályázat. Az októberben belépő elö­­ffzetők teljesen ingyen kapják a Képes Újság szenzá­ciós naptárát az 1918. évre, amelynek bolti ára 2 K. A Képes Újság előfizetési ára egy negyed évre 5 K. A Képes Újság szerkesztősége és kiadóhivatala V., Vilmos császá-ut 78. sz. alatt van. Az Érdekes Újság október 1 -ével új előfizetést nyitott. Az Érdekes Újság majdnem ötéves fennállása alatt bizonyságot tett arról, hogy ez az újság a leg­gazdagabb, legszebb és legérdekesebb magyar képes hetilap. Ünnepi számait, melyek eddig is feltűnést kel­tettek színes képeikkel, gazdag szépirodalmi tartal­mukkal, ingyen mellékleteik sokaságával, az idei ka­rácsonyi szám minden tekintetben felül fogja múlni. Az Érdekes Újság előfizetői a gazdag karácsonyi szá­mot, melynek bolti ára 2 K lesz, teljesen ingyen, minden ráfizetés nélkül fogják megkapni, úgy, hogy aki legalább egy negyed évre előfizet, az október— decemberi évnegyedben T50 K-t takarít meg. Az Ér­dekes Újság eddigi nagyszerű kedvezményein kívül az előfizetők 2 50 K ráfizetéssel megkapják az Érdekes Újság könyvei keményen fűzött díszes kiállítású köte­teit, melyeknek sorozatában a legújabb kötet: Szoma­­házy István, „Egy éjszaka Péterpusztán“ cimü műve. A most belépő új előfizetők kívánatra teljesen ingyen l(«r Már megjelent és kapható: EMLÉKALBUM a reformáció négyszáz éves évforduljára. Ára 6 korona. Kaphatók: KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében Pápán, Fő-utca 21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom