Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-14 / 41. szám
41. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 289. oldal. a zselizi ügyet, melyben a kerületi bíróság Medgyasszay Vince tanácsbiró referálására Juhász Józsefnek adott igazat. A közgyűlés 5-én d. u. ért véget, az elnökségnek Szűcs Dezső esperes fejezte ki a tagok köszönetét. (Vége.) Krónikás. VEGYES. Személyi hír. Németh István püspök űr Öméltósága a múlt hét folyamán hivatalos ügyek elintézése végett több napon át Pápán tartózkodott. Az Országos Ref. Tanáregyesület 1917-ik évi október hó 30 án, délután 4 órakor, Budapesten, az űj városháza (Váci-utca 62.) tanácstermében tartja a 400-ados reformáció megünneplésével kapcsolatban XIV-ik rendes közgyűlését Dóczi Imre eldöklete alatt. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Dóczi Imre elnök megnyitó beszéde a reformáció neveléstörténeti jelentőségéről. 2. A magyar református iskola négyszázados kulturális szolgálata. Felolvasás dr. Mitrovics Gyula, debreczeni ref. kollégiumi könyvtár-igazgatótól. 3. Emlékezés Arany Jánosról. Születése 100 éves fordulója alkalmából. Felolvasás dr. Zsigmond Ferenc, karcagi ref. főgimnáziumi tanártól. 4. Emlékezés Tompa Mihályról. Születése 100 éves fordulója alkalmából. Felolvasás dr. Gulyás József, sárospatakai református főgimnáziumi tsnártól. 5. Jelentés az egyesület működéséről és pénztári állapotáról. (Kinyomatva szétosziatik.) 6. Indítványok. .(Beadási határidő okt. 18.) A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság Pozsonyi Köre a reformáció 400 éves emlékünnepe alkalmából kiváló erők közreműködésével több ünnepi felolvasó sorozatot rendez tagjai és az érdeklődő művelt közönség számára. E felolvasások a reformáció történetével és hatásával foglalkoznak. A felolvasások rendje: I. szeptember 29-én : Megnyitó. Dr. Dobrovits Mátyás, a Kör elnöke. A reformáció hatása a keresztyén istentiszteletre. Dr. Schmidt Károly Jenő esperes, theol. akad. tanár. Luther énekeiből. Kozma Andor, a Magyar Tud. Akadémia és a Kisfaludy-Társaság tagja. II. Október B-án: Luther alakja a drámai költészetben. Dr. Szelényi Ödön, lie. theol., theol. akad. tanár. III. Október 13-án: A reformáció világnézeti hatása. Kapi Béla, dunántúli ev. püspök. IV. Október 20-án: A reformáció a nemzeti érdekek védelmében. Dr. Lencz Géza, debreczeni egyetemi tanár. V. Október 27-én : Luther nevelési eszményének jelentősége. Dr. Schneller István, kolozsvári egyetemi tanár. VI. November t3-án: A reformáció hatása az államéletre. Dr. Polner Ödön, min. tan., az Erzsébet-tudományegyetem tanára. Egyházi beszédek és imádságok c. a. hirdetett munkám szétküldését, amint Ígértem, e hó 15-én megkezdem. A beszédek és imádságok mind közeli vonatkozásban vannak a mai idővel, helyzetünkkel; a háború és a reformáció négyszázéves ünneplése egyformán tekintetbe jönnek bennük. Tehát egész ádventig jól használhatók; sőt az V. és VI. számuak ádventben is. A beszédek cimei: 1. Az Urnák élni, az Urnák halni. 2. A jó lelkiismeret. 3. A telhetetlenség vásárt űz a vallásban. 4. Jobb a szomorúság a nevetésnél. 5. A rothadandóság rabsága. 6. Az Isten fiainak szabadsága. 7. Nagy és első. I. 8. Nagy és első. II. 9. Boldogok akik háborúságot szenvednek az igazságért. 10. Az Isten világosság. Végül van hét alkalmi imádság. Tekintettel arra, hogy a munka nagyobb terjedelmű lesz, mint gondoltam és a kiállítás költsége amúgy is igei*- magas, kénytelen vagyok az elárusítást magam végezni, hogy a könyvárusi százalékot megtakarítsam. A munka tehát csak nálam rendelhető meg. Pápa, 1917 október 10. Kis József esperes-lelkész. A reformáció négyszázados emlékünnepét hadd ünnepeljék meg katonáink is, szerte ahol vannak. E cél vezérelte a barsi református egyházmegye közgyűlését, midőn a reformáció jelentőségét méltató nyílt levelet nyomatott s az esperesével és az egyházmegyei gondnokával, meg a helyi lelkész és gondnokkal aláiratvaúmegküldi minden református katonának. Követésre méltó jó gondolat. Az egyetemes konvent tömegben nyomathatott volna ilyen levelet. Szives tudomásul! A reformációi emléktáblák megrendelésének lebonyolításával ft. és mélt. Püspök úr bennünket bízott meg, mi pedig az e tekintetben legkiválóbbnak ismert hazai céggel: Gerenday A. és fia budadesti céggel kötöttünk szerződést és 'pedig olyképen, hogy a cég tartozik az emléktáblákat legkésőbb szeptemper 30-ig az egyes egyházak címére vasúton feladni. Sajnos azonban a megrendelések annyira lassan és oly szórványosan érkeztek be az egyes egyházakból, hogy egyrészt maga a cég is megkésve foghatott hozzá a nagyszabású megrendelés elkészítéséhez, másrészt pedig kellemetlen helyzetbe jutott azáltal, hogy munkásainak egyrészét katonai szolgálatra vitték el s lassabban és kevesebbet bírt dolgoztatni, habár a jóakarat, mint arról szeptember hó elején intézetünk kiküldöttje személyesen meggyőződött, a cégből nem is hiányzott. Nagy nehezen mintegy 50 darabot már elkészíttetett, azonban ezeket se tudta elszállítani a katonai okokból szükségessé vált és elrendelt vasúti zárlat miatt. Mihelyt azonban a vasúti szállítás ismét megindul, a cég azonnal megkezdi az emléktáblák szállítását. Addig is, mig a jelenlegi nehéz körülmények között a vállalkozó cég kötelességének eleget tehet: a megrendelő nt. Lelkész urak s a gyülekezetek szives türelmét kéri a Dnnántúli Ref. Takarékpénztár Igazgatósága. Elmélkedések, a keresztyéni élet főkérdéseiröl. Elmodotta dr. Kecskeméthy István. Ára 3 kor. Kolozsvár. Stief Jenő és társa könyvnyomdája, 1917. Tartalom : Megnyitó beszéd. A hit. Az üdv-élet. A megtérés. Az újjászületés. A megdicsőülés. A feltámadás. A praedestinatió. A keresztyén programm.