Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-07 / 40. szám
284. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. mi is lerójjuk méltatlan megemlékezésünkkel kegyeletünket, elismerésünket a legnagyobb református költő-pap iránt. Sándor Pál. Egyházkerületünk közgyűlése. Egyházkerületünk évi rendes őszi közgyűlését f. hó 4-én és 5-én Pápa városában tartotta meg. 3-án ülésezett az igazgató-tanács, mely a közgyűlés több tárgyát előkészítette. . -Az egyházkerület e közgyűlése a szokottnál ünnepélyesebb és melegebb volt. Bár a viszonyok nem engedték, hogy nagy fénnyel ünnepeljük meg a ref ormáció négy évszázados fordulóját, kálvinista egyszerűséggel, de annál melegebb szívvel emlékeztünk meg Isten Lelkének ama nagy munkájáról, a reformációról. A közgyűlés 4-én délelőtt 9 órakor kezdődött a főiskolai kis díszteremben. Ez alkalommal a lelkészek palástosan jelentek meg, ami a lelkeket mindjárt figyelmeztette, hogy e közgyűlés kiválik a többiek közül. A gyűlésre szép számmal jelentek meg a tagok. , — Püspök úr buzgó imája után a harctéren küzdő főgondnok helyettesítésére a gyűlés világi elnökévé Kenessey Miklós legidősebb jelenlevő egyházmegyei gondnokot kérte fel a közgyűlés. Az alakulásból kiemeljük, hogy Czeglédy Sándor theol. tanárt a gyülekezetek 254 szavazattal kerületi aljegyzővé, Czike Lajos szőnyi lelkészt pedig 260 szavazattal tanácsbíróvá választotta. A kerületi közgyűlés örömmel üdvözölte úgy az ifjú tudóst, mint közéletünk hervad-Uram, az embert képedre alkotád, S bár hatalmat vett raja bűn, halál, Szent Fiadban megtartóra talál. . . . Választott híveid által isméden Rá árasztád szent Igédnek világát; „ S üldöztetések, kinok tengerén át, Négyszáz esztendő minden küzdelmében Élő hitében Lelked volt vele, Te voltál erős vára, Istene! Örök Isten, kit az ég és föld imád, Kinek minden élő mindent köszönhet, Vedd oltalmadba nékünk is ügyünket! Hallgasd meg az egekbe szálló imát: Minket nehéz sorsunkban el ne hagyj, Életben-halálban velünk maradj! Soós Károly. hatatlan érdemeket szerzett veteránját, a tanácsbirói karnak korra legidősebb, megválasztatására legifjabb' tagját. Ugyancsak szivből köszöntötték a tagok dr. Szilassy Béla világi tanácsbirót, kit katonai szolgálata eddig megakadályozott a gyűlésen való megjelenésben. A Szilassyak már régóta szerepelnek kerületünk történetében s él bennünk a remény, hogy az ősi név ifjú viselője ezt az összeköttetést még bensőbbé teszi. A főgondnok úr üdvözlésének elhatározása után a tagok a helybeli református templomba vonultak, ott folyt le az egyházkerület reformáció jubileumi ünnepélye a már jó előre megállapított keretek közt. Medgyasszay Vince, lepsényi lelkész megragadó alkalmi éneket irt ez alkalomra, mely hogy mennyire megtetszett a jelenlevőknek, bizonyítja az a tény, hogy. a padokon elhelyezett énekiveket úgyszólván mindenki magával vitte. Az isientiszteletet ft. Németh István püspök úr végezte. Áhítatra gerjesztő, bibliai zamatú imája, a lélekben való megújulást hatalmas erővel hirdető, az emberi szív alapos ismeretéről tanúskodó, igazán evangéliumi beszéde komoly magábaszállásra ösztönözte a hallgatóságot, mely szép számmal jelent meg együtt ünnepelni a kerülettel. A nőnevelő-intézet alkalmi énekkara a Gálya-rabok énekének művészi előadásával emelte a közönség ünnepi érzését. Az emlékbeszédet dr. Antal Géza főjegyző mondotta, széles történeti háttérbe állította bele a reformációt, kiemelve azokat a nagy értékeket, melyeket a reformáció adott a modern világnak. Az előadó filozófiai iskolázottsága, mélyreható dogmatörténeti fejtegetései és a végén a hivő lélek szárnyalása, Istenben megnyugovása megragadták a lelkeket. Örü- ? lünk, hogy a kerületi közgyűlés határozatából úgy a prédikációt, mint az emlékbeszédet szélesebb körök számára is hozzáférhetővé teszik. A közének után Füiöp József körmendi költő lelkész atyánkfiának tartalmas alkalmi ódáját szavalta Benedek Józseg polgárdi lelkész, ki jól ki tudta emelni a történeti emlékezésekben gazdag költemény szépségeit. A Hymnus eléneklése után újra kezdetét vette a közgyűlés, melynek tárgyai közül csak a főbbeket említhetjük meg. (Folyt, köv.) A zsinati képviselők névsora. A két első budapesti zsinat tagjainak névjegyzékét, é lapban, én állítottam össze; az első zsinatét (mint szerkesztő) az 1891. évfolyam 46. számában; a második zsinatét az 1904. évfolyam 45. számában. Most immár közlöm a f. hó 22-én megnyíló harmadik budapesti zsinatra megválasztott zsinati képviselők névsorát. A név után tett egy, két, vagy három csillag azt jelenti, hogy az illető már tagja volt előzőleg egy, két, vagy három zsinatnak „