Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-08-26 / 34. szám
256. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. Sadduceusok. ii. Ott van a baj, hogy nem nevelünk. Vagy ha nevelünk, hát rosszul nevelünk. A tudományos pályákra özönlő ifjak csak az elemi és középiskolákban hallanak és tanulnak valamit a vallásról. Gyakran színtelen oktatás. Pedig már a fizika tusára kel a hittel. A felső iskolákban, a fiatalkor és a Korinthusok életének kísértései között elvérzik a védangyal. Vallásról, hitéletről, az Istenség mélységeiről lelket nemesítő tanításokat nem szív be. Ellenben látja az egyházat marcangoló irányzatok Leviatánjait, a krisztusi erkölcsöket megemésztő bálványokat. Természetes csak, hogy ilyen viszonyok mellett a sadduceusok tábora növekszik. Más meggyőződések válnak természetükké. Igényekkel, tagadásokkal lépnek fel. S nekik — fájdalom — igazuk van. Nem ők a hibásak. Az egyház követi el a mulasztást — tétlenségből. Ami őket illeti, hát ők más elveket szívtak ugyan vérükbe, de azért a gyermekkori emlékek hatása alatt szeretik egyházukat, csak a tanításokból már kevesebbet ismernek el meggyőződésüknek s kívánják az elveket az ő saját finomult nézeteikhez simítani. íme a betegség' Ez a diagnózis. Az ellenszer — jól mondja Figyelő — az Evangeliom és Pál apostol. Olvassák csak a bibliát. Vegyenek be egy kis evangeliomi szellemet. Ismerjék meg Jézust — Szabadítónak. Orvosi hatalmával szépen gyógyítja a sadduceusokat. Felségesen nevel a Gazdag és Lázár példázatában, az utolsó ítéletről szóló tanításában, még a keresztfán is a Paradicsomról. Pál pedig az Efézus fenevadjaival vívott harcainak szem előtt tartásával úgy oktatja ki Jézus szellemében a feltámadásról a korinthusiakat, hogy minden újkori skeptikus filozófiát porrá zúz apologetikus tanának fényes dialektikájával. (Jó lenne a páli tant és az evangéliumi szemelvényeket nyomatott füzetekben megküldeni sok embernek. Ezt a filozófiát aligha ismerik. Hiszen nagyon régi!) Egy dolgot azonban mégis elismerek. Azt, hogy a keresztyénség a legtökéletesebb szellemvallás lévén, a hit tökéletessége eddig csak egy emberben jutott diadalra: Jézusban. A menybemenetel fényes felhője ennek a diadalnak a sugárzása. Istenországának napja az Olajfák hegyén jelent meg s onnan emelkedik a kegyes emberek — szentek — életében feljebb és feljebb és feljebb. Sok ezer esztendő kell ahhoz, hogy ez a nap tetőpontra érjen s minden emberi lélek világosságában fürödjék. 2000 év alatt csak parányi ivet tett meg. Hosszú fejlődésre van szükség. A vallásos képzetek és érzetek végeláthatatlan evolúciójára az emberiségben és az egyesben. Vannak itt is visszaesések. Jelentéktelenségek ezek. A Jézusban való hit nem függ korlátozásoktól. Látszat az csak, hogy az Istenországa fejlődésének akadályai vannak. A korszellemek felhői csak homályt vonnak a nap elé, de csak azért, hogy a felhők elűzésére annál nagyobb legyen az Istenben való élet feszítő ereje. A lelkületek rázkódására van szükség, hogy az álkultúra mázát, amit divatos áramlatok következetlen harcaiban felszedett, ismét levesse s felvegye a mennyeinek ábrázatát. A fejlődésnek eme törvénye alapján ismerem el az embereknek és a feltámadásról való vélekedéseknek 3 kategóriáját: 1. A kevésbbé művelt, de vallásos ember érzékies hitét; 2. A mívelt ember keresztyéni felfogását; 3. Az intellektuelek racionális képzetét. (Az atheisták, nihilisták páholyait nem számozzuk.) Az első a feltámadást hajlandó úgy venni, hogy ugyanazon test támad fel. Porrá válik ugyan, de Isten a porokat összeszedi. Erős érzék jellemzi a személyes Isten hatalma iránt. (Úgy, de az Isten lélek 1?) A 3. csoport embere feleslegesnek ítéli a feltámadást. Fő a szellem. Ez tovább él. Az anyag is megmarad, de nem emberi testnek formájában. Feltámadására és a benne lakott szellemmel való újra egyesülésére nincs szükség. Az Isten is szellem. Jézus testi feltámadását sem hiszi. Csak a szellem-erkölcsi feltámadást. A halhatatlanság hitének formája ez a feltámadás képzete nélkül. Világos, hogy a középső felfogás a helyes. Ez a hit a Jézus vallásának alapja. Ez maga a keresztyénség. Törvénye a természet törvénye. Nem az eltemetett test támad fel. Változás történik. Valamilyen formában fel kell támadnia, mert ez a vágy természetünkhöz tartozik s a léleknek alakra van szüksége, hogy megjelenhessen új hazájában. Ez a megjelenési forma azonban csak emberi lehet. De nem az első Ádámnak, hanem a másodiknak, a mennyei Ádámnak ábrázatában. Ha az embereknek két nagy osztályára nézve a feltámadásnak ez a hite az emberiség valláserkölcsi fejlődésében a mozgató erőt képviseli, nyilvánvaló, hogy nem szabad az intellektuelek kicsiny csoportjára való tekintetből a keresztyénség központi igazságát az anyaszentegyház hajójából kicsinyhitüségge! kidobni. Fenékbefurása volna ez a hajónak. Előre nem várt veszedelme csakhamar. Azért, hogy némely embereink a modern filozófia hatása alatt nem ismerik a keresztyén vallás filozófiáját, az Írásokat és az Istennek hatalmát: mi a hajót nem sülyeszthetjük el. Ök tévelyegnek. A Jézus sadduceusai is tévelyegtek. Majd ha Egyptom gúláit elhordja a Számum s a múmiák elporlanak, akkor talán igazuk lesz. Addig csak hagyják meg a mi hitünket s ne raboljuk el jámbor földmivelő népünk meggyőződését se. (Vége köv.)
