Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-08-12 / 32. szám
246. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. csétlenség nagy feladatot ró a lengyel református egyházra, mely olyanná lett, mint a romba dőlt kunyhó. A hitsorsosokhoz fordul segítő támogatásért. Azzal a kérelemmel fordul a magyarországi református testvéregyházhoz, amelyhez annyi történeti emlék, újabban pedig az egyre fokozódó rokonszenv fűzi, hogy ebben a nyomorúságában szíveskedjék segítségére jönni. Reményű is, hogy kérése nem fog eredménytelenül elhangzani. Mély tisztelettel alulírott kéri a Főtiszt. Konventi Elnökséget, hogy a lengyel református egyház javára megindított actiót szíveskedjék a magyarországi református egyháznak ajánlani s abban szeretetadományt gyűjteni. B. Radechovsky. Kérjük lelkésztársainkat, hogy a gyűjtést testvéries jóindulattal eszközöljék s a pénzt f. évi aug. 27-ig a püspöki hivatalhoz küldjék. Alapszabály-tervezet. A református egyház lelkészei, tanárai és tanítói betegsegélyzőpénztára felállításához. (Vége.) 11. §. Igazgatás. A pénztár ügyeit az igazgatóság vezeti: a) Őrködik a bevételek behajtása, a kifizetések teljesítése és elkönyvelése felett; b) félévenkint meggyőződik a helyes pénztárkezelésről és ügyvitelről; c) minden évben az év végén felülvizsgálja a zárszámadást és költségvetést, ennek alapján jelentést terjeszt a felügyelő hatóság elé s az egyházkerületek hivatalos lapjaiban nyilvánosan elszámol; d) határoz a tartaléktőke gyümölcsözése és a pénztári felesleg elhelyezését illetőleg; e) alapszabálymódosítás, esetleg felszámolás tárgyában legalább 2/s szótöbbséggel hozott indokolt javaslatot terjeszt a felügyelő hatóság elé. Felszámolás esetén a tartozások lerovása után fennmaradó vagyont a konvent mint alapítványt kezeli s a kamatjövedelmet a 3. §-ban megjelöltek özvegyei és árvái segélyezésére fordítja. 12. §. Az igazgatóság. Az igazgatóság áll: a) Egy elnökből, egy alelnökből és egy jegyzőből, kik közül az elnököt a lelkészi karból, az alelnököt a tanári karból, a jegyzőt a tanítói karból a konvent nevezi ki. Az alelnök és a jegyző az igazgatóság rendes tagja, az alelnök elnöki működést azonban csak az elnök akadályoztatása esetén fejt ki; b) 15 rendes és 15 póttagból, kik közül minden egyházkerület lelkészei 1 rendes és 1 póttagot lelkészi karából, minden egyházkerület tanárai 1 rendes és 1 póttagot tanári karából, minden egyházkerület tanítói 1 rendes és 1 póttagot tanítói karából választanak zárt borítékban titkos szavazás utján 5 évre, mely szavazást a kinevezett elnökség szavazati határnap kitűzésével rendel el. A kinevezett elnökség (elnök, alelnök, jegyző) mellé minden alkalommal a konvent egy 3 tagból álló szavazatszedő bizottságot nevez ki. Minden egyházkerületből a legtöbb szavazatot nyert lelkész, tanár, illetve tanító az igazgatóság rendes tagja, az ezek után legtöbb szavazatot nyert lelkész, tanár, illetve tanító az igazgatóság póttagja. A választás és a szavazatok beküldése az előbbi igazgatóság megbízásának lejárta előtt félévvel elrendelendő. Választó minden rendes tag. Egyenlő szavazatok esetén új választás lesz elrendelve s ha netalán újra egyenlő lenne a szavazatok száma, a felügyelő hatóság sorshúzás utján dönt. A választás eredményét a felügyelő hatóságnak jegyzőkönyv felterjesztésével kell jelenteni 8 nap alatt. Kerületenkint az eredmény a kerület hivatalos lapjában közzéteendő. Az időközben elhalálozott vagy lemondott igazgatósági tag helyébe a mellé választott póttag hivandó be; ha póttag már nem volna, azon egyházkerületben a szavazás az igazgatósági rendes és póttagra elrendelendő. Az igazgatósági tagok működésükért díjazásban nem részesülnek, megtéríti azonban a pénztár útiköltségüket s működésük ideje alatt kiadásaik fedezéséül naponkint 20 K-t utalványoz. Az igazgatósági gyűléseket az elnök hivja össze Budapestre, a konvent hivatalos helyiségébe, melyre minden igazgatósági rendes tag 8 nappal a gyűlés előtt kibocsátott meghivóval meghívandó. Érvényes határozathozatalra az elnökön kívül kerületenkint legalább 1 — 1 tag jelenléte szükséges. Ha az első Ízben összehívott igazgatósági gyűlés határozathozatalra a fentiek szerint képes nem volna, változatlan tárgysorozat mellett 8 napra új gyűlés hivandó össze, mely — tekintet nélkül a megjelentek számára — határozatképes. A gyűlési meghívón a tárgysorozat mindig közlendő. Indítványok a gyűlés összehívása előtt legalább 10 nappal az elnökhöz írásban benyújtandók. A gyűlésen minden tagnak egy szavazata van. Szavazatok egyenlősége esetén az elnök szavazata dönt. Az igazgatóság minden gyűléséről jegyzőkönyvet vesz fel s annak egy példányát a felügyelő hatóságnak 14 nap alatt másolatban megküldi. Jegyzőkönyv hitelesítése a gyűlés végén két hitelesítésre felkért tag aláírásával történik. Igazgatósági gyűlést hiv össze az elnök minden félévben, továbbá a felügyelő hatóság vagy 6 igazgatósági tag kívánságára. Az igazgatóság, illetve annak elnöke képviseli úgy hatóságokkal, mint magánosokkal szemben a pénztárt. A pénztár ügyviteléről, irodahelyiségéről, nyomtat